„Művészetet adni emberséggel és hittel" – megjelent a 40 éves Győri Balettet bemutató album

Több száz fotóval, visszaemlékezésekkel, interjúkkal idézi fel a Győri Balett fennállásának eddigi negyven évét a Magyar Művészeti Akadémia által az MMA Kiadó gondozásában megjelentetett, Győri Balett 40 című album. A Győri Balett eddigi négy évtizedének történetét áttekintő albumba olyan neves fotográfusok felvételei kerültek, mint például Keleti Éva, Benkő Imre, Féner Tamás vagy Eifert János. A társulat történetét feldolgozó Major Rita tánctörténész a Pesti Vigadóban rendezett könyvbemutatón pedig azt emelte ki, hogy a Győri Balett az első perctől kezdve nagyszerű társulat volt, amely Magyarországon tánctörténeti revelációnak számított. Nemcsak nézőként tudott jelen lenni a közönség, hanem át is élhette az előadásokat – szólt az együttes sikerének titkáról, hozzátéve: kritikustársaival versengtek azért, hogy írhassanak a Győri Balettről. Kiss János, a Győri Balett igazgatója a könyv bemutatóján úgy fogalmazott: a világban kevés együttes van, amelyről ilyen csodálatos könyvet adnak ki.
A magyar tánctörténet legendás pillanata volt, amikor 1979-ben a Magyar Állami Balettintézet végzős osztálya úgy döntött: együtt maradnak és társulatot alapítanak. Ügyüknek megnyerték Markó Ivánt, aki búcsút mondott Maurice Béjart világhírű együttesének, Győrbe jött, a fiatalok élére állt és alkotótársával, Gombár Judittal számos sikerdarabot készített. A lendületes, mindenre elszánt csapat hamar megnyerte magának nemcsak a hazai, de a külföldi közönséget is.
1991-ben Kiss János vette át a társulat vezetését, újító szellemű hozzáállásával egyre szélesebb horizontot tárva a közönség elé. Az együttes olyan neves vendégkoreográfusokkal dolgozott együtt, mint például Robert North, Marie Brolin-Tani, Ben Van Cauwenbergh, Cayetano Soto, Ángel Rodríguez vagy Vámos György.
Mára a Győri Balett a magyar táncélet egyik meghatározó együttesévé vált. Megalapítása óta kevés szeglete van a világnak, ahol ne lépett volna fel. A társulat repertoárja felöleli a táncművészet szinte valamennyi ágát a klasszikus balettől a kortárs táncig, a táncszínháztól a gyermekprodukciókig. Cselekményes balettek és szimfonikus darabok egyaránt fellelhetőek e széles palettán.
Az immáron 40 éves Győri Balett történetét és szellemiségét mutatja be az MMA Kiadó reprezentatív jubileumi kiadványa Major Rita tánctörténész nagy ívű tanulmányán, illetve a társulat elmúlt négy évtizedének legfontosabb szereplőit megszólaltató huszonnyolc interjún keresztül, rendkívül gazdag fotóanyaggal illusztrálva.

A 2019. november 25-ei könyvbemutatón a Pesti Vigadó Déli termében Lukácsy György moderátor, a kötetben szereplő számos interjú készítője köszöntötte a vendégeket és elmondta, hogy mekkora élmény volt a balettművészek elkötelezett lelkesedését megtapasztalni, amikor múltjukról mesétek neki. Majd dr. Kucsera Tamás Gergely, a Magyar Művészeti Akadémia főtitkára köszöntőjében elmondta, hogy a kiadó feladata, hogy többek között ilyen világszínvonalú együttes munkásságát örökítse meg, mint a Győri Balett. Kiss János, a Győri Balett igazgatója, az MMA levelező tagja elmondta, hogy végzős évfolyamukat – amely később a Győri balettet alapította – életét meghatározta a Tűzmadár című előadás, melyben Maurice Béjart táncosa, Markó Iván olyan szenvedéllyel táncolt, amely után Kiss János kijelentette: „Partizán akarok lenni, nem herceg!"
Dr. Major Rita tánctörténész a könyvbemutatón hangsúlyozta, hogy nemcsak azért volt jelentős a Győri Balett társulatának megalakulása, mert a 70-es években Magyarország viszonylag elzárt kulturális közegként működött és az addigi klasszikus balett mellett meghonosította a szenvedélyes táncon alapuló béjart-i szellemet, hanem azért is, mert az új, kortárs stílus bevonta a közönséget a tánc iránti rajongásba.
Bánkúti András fotóriporter, a kötet képszerkesztője örömmel mondta el, hogy a fotók kiválasztása azért is hálás munka volt, mert kevés olyan társulat van, amely születése pillanatától dokumentálva van. Így számos olyan kiemelkedő, művészi értékű fényképet tudott az albumba válogatni, ami a legfontosabb korszakokat hűen tükrözi. Háláját fejezte ki továbbá a Társulatnak, hiszen a színpadi fotók mellett mindkét igazgató engedte, hogy a színfalak mögötti küzdelemből, próbákból, fellépések előtti és utáni izgalmakból is készíthessen ellesett pillanatokat.
Bombicz Barbara, a Győri Balett alapító és örökös tagja egy táncmozdulattal emlékezett arra a pillanatra, amikor Markó Iván felmérte a Társulat tagjainak tánctudását a vizsgaelőadás előtt. A múlt, jelen és jövő kapcsolatára pedig azt a példát hozta, hogy tanítványai jelenleg a Táncművészeti Egyetemen tanítanak.

A könyv megrendelhető a www.mmakiado.hu weboldalon!