Vári Fábián László Fotók: Varga Márta, Pannon RTV

Vári Fábián László nagy sikerű estje Szegeden és Magyarkanizsán

Kultúránk a túlélés záloga

A magyar sors határai címmel tartott zenés irodalmi estet Szegeden február 22-én, majd másnap Magyarkanizsán a Magyar Művészeti Akadémia Szegedi Regionális munkacsoportja, amelynek meghívott vendége Vári Fábián László, Kossuth-díjas író, költő volt, a kárpátaljai és az egyetemes magyar irodalom egyik legjelesebb kortárs alkotója.
04.03.2024.

„Minden jó irodalom összeesküvés a kor ellen"

Kerítéskiállítás nyílt Illyés Gyula tiszteletére
 
A Magyar Művészeti Akadémia rendezésében Illyés Gyula életművét bemutató tablókiállítás nyílt 2023. november 22-én az MMA irodaháza előtt. A „Minden jó irodalom összeesküvés a kor ellen" című összeállítást szerkesztette, a tablók szövegét írta: Gróh Gáspár irodalomtörténész, közíró, az MMA levelező tagja. A kerítéskiállítás megtekinthető több hónapon keresztül a köztestület irodaházának Andrássy úti oldalán. 

22.11.2023.

Bemutatták Kertész Imre műhelynaplóját

Tematikus nappal ünnepelte Kertész Imre Nobel-díjas író születésének 94. évfordulóját az alkotó nevét viselő intézet. Ebből az alkalomból kerekasztal-beszélgetésen mutatták be a szerző Vázlatok című, a Sorstalanság megírásával párhuzamosan vezetett műhelynaplóját. A könyvbemutatón Ács Margit Kossuth-díjas íróval, műkritikussal, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjával, Soltész Mártonnal, a Kertész Imre Intézet irodalomtörténészével, a kötet szerkesztőjével, az MMA volt ösztöndíjasával, valamint Radics Péterrel, a Petőfi Irodalmi Múzeum, Digitális Irodalmi Akadémia vezetőjével Őri-Kovács Anna, az est moderátora beszélgetett.

13.11.2023.

Madách 200

Emlékestet tartott a Magyar Művészeti Akadémia
 

Madách Imre születésének 200. és Az ember tragédiája ősbemutatójának 140. évfordulója alkalmából emlékestet szervezett a Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozata az MMA székházában, a Pesti Vigadó Sinkovits Imre Kamaraszínpadán 2023. október 26-án este. Az est keretében tartott  kerekasztal-beszélgetésen részt vett Csák János kulturális és innovációs miniszter, Turi Attila építész, az MMA megválasztott elnöke, Huszti Péter színművész, a nemzet művésze, az MMA rendes tagja, Orosz István grafikus, filmrendező, a nemzet művésze, az MMA rendes tagja és Szemadám György festőművész, író, az MMA rendes tagja.

27.10.2023.

Ünnepi megemlékezés és koszorúzás a Magyar Írószövetségben

Végh Attila kapta az írószövetség Arany János-díját
  
Kiemelkedő irodalmi munkásságáért az idén Végh Attilának ítélte oda az 1995-ben alapított Arany János-díjat a Magyar Írószövetség Arany János Alapítványának kuratóriuma. Az elismerést a szövetség október 23-ai rendezvényén adták át Budapesten. Szentmártoni János, a Kulturális és Innovációs Minisztérium helyettes államtitkára ünnepi beszédében az 1848-as és az 1956-os forradalomra emlékezve kiemelkedően fontosnak nevezte az írástudók, a társadalom szellemi elitjének felelősségét.

25.10.2023.

Szoboravatás Lakiteleken

Szentmártoni János: a közös múlt emléke mindig is ott élt a magyarok és a rokonnépek szívében is
 
A közös múlt emléke mindig is ott élt a magyarok szívében, és ott élt a rokonnépek szívében is - mondta Szentmártoni János, a Kulturális és Innovációs Minisztérium helyettes államtitkára Nizami Ganjavi azerbajdzsáni költő és filozófus szobrának avatásán október 19-én a Bács-Kiskun vármegyei Lakiteleken.

24.10.2023.
Prva Poslednja