Csík János és zenekara

Őszi Irodalmi Gála a Pesti Vigadóban

Immáron hagyomány, hogy a Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozata a Pesti Vigadó Dísztermében minden tavasszal és ősszel színvonalas gálaműsor keretében tiszteleg a szépirodalom jeles alkotói és azok alkotásai előtt. A 2015-ben útjára indított, Mezey Katalin Kossuth-díjas költő, az MMA Irodalmi Tagozatának vezetője és Wiegmann Alfréd szerkesztésében és rendezésében magvalósuló rendezvénysorozat összeállításánál az egyik fő szempont, hogy az valamilyen aktualitáshoz vagy évfordulóhoz kapcsolódjon.
Noha a járvány megnehezítette a rendezést és a tavaszi gála is elmaradt, ezen a hagyományon idén sem kívántak változtatni. Ennek megfelelően a 2020. őszi irodalmi gála során, október 19-én az alábbi szerzők életművéből készült a válogatás: Duba Gyula, Ferenczes István, Ferdinandy György, Kovács István ,  Tamás Menyhért, Tőzsér Árpád, az MMA rendes tagjai; Dobos László, Makkai Ádám és Vathy Zsuzsa, az MMA néhai tagjai, valamint Bertha Bulcsu, az MMA posztumusz tiszteleti tagja és mások műveiből készült új vers- és próza-összeállítások hangzottak el a nagy sikert aratott esten. Az irodalmi alkotások a szokásokhoz híven színművészek segítségével jutottak el a publikumhoz, Oberfrank Pá l , az MMA rendes tagja, valamint Horányi László, Bálint Márta és Újhelyi Kinga színművészek előadásában. Emellett a közönség irodalmi beszélgetést hallhatott Szentmártoni Jánossal, az MMA rendes tagjával, a Petőfi Irodalmi Ügynökség igazgatójával.
Az esten Csík János és zenekara közreműködött. A műsorvezető Takács Bence volt.

A teljes műsor visszanézhető: