Kókay Krisztina

A vonal misztériuma

Kókay Krisztina alkotásai a Vigadó Galériában

2018. november 30-án a Magyar Művészeti Akadémia székházában, a Pesti Vigadó VI. emeleti kiállítótermében nyílt meg Kókay Krisztina grafikus- és textilművész, érdemes és kiváló művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjának jubileumi kiállítása, amely az alkotó több mint négy évtizedet átfogó alkotói munkásságának emblematikus szövött falikárpitjaiból, textilre festett grafikáiból, egyedi és sokszorosított rajzaiból nyújt válogatást. Az eseményen prof. em. Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia tiszteletbeli elnöke mondott köszöntőt, a kiállítást Keppel Márton művészettörténész nyitotta meg. A tárlat 2019. január 27-ig látogatható.
Az Esztergomban született és ma is ott élő alkotó művészi érzékenysége már gyermekkorában megmutatkozott, a Képző- és Iparművészeti Gimnázium felvételijére hat nagy olajfestményével érkezett. Középfokú tanulmányai után az Iparművészeti Főiskola textil szakán szerzett diplomát. 1981-től 1982-ig a Velemi Textilművészeti Alkotóműhelyben dolgozott, ezzel egyidőben megbízást kapott a Detre Villő belsőépítésztől Budapesten a Flamenco Hotel belső terébe murália tervezésére és kivitelezésére. Ezeket a motívumokat gazdagította a vegetáció változatos kínálatából szűrt formai elemekkel, az összesen százharminc négyzetméter, tizenhárom darabból álló, egyenként hat méter széles rajzos kompozíciót egyedi festési megoldással készítette el, amelyet 1983-ban a Művelődési Minisztérium Nívódíjjal jutalmazott. 1985-től ír. Somogyi Győző így fogalmaz az alkotóról: „Kókay Krisztina grafikáit ugyanaz a páraszerű lehelet-finomság jellemzi, mint textiljeit. […] Minden lap gondosan megtervezettnek látszik. Az üres és a telirajzolt foltok aránya, formája tökéletes. Pedig szó sincs tervezésről, tudatos komponálásról. Ahogy a sűrűn sorakozó vonalkák távolsága nincs kimérve, úgy a rajz sincs megtervezve. Így rajzolni csak teljesen ellazult, fél-öntudatlan állapotban lehet. […] Csak ha az értelem szunnyad vagy kikapcsol, s átengedi magát a kéznek, a kéz pedig rábízza magát az ösztönre és a lélekre, és a már ösztönné vált élettapasztalatra, régi tudásra, esztétikai műveltségre. Egyik vonal kívánja a másikat. A vonalkázás szépség-irányította ritmusa, a már kialakult felület adja meg a további vonalkák irányát. És szól a művésznek, hogy mikor hagyja abba a munkát. Sokszor érthetetlenül, de éppen a megfelelő ponton. Csak ihletetten lehet így rajzolni. Ihlet és szorgalom: ez Kókay Krisztina művészetének kulcsa, a többi titok." Műveinek jelentős csoportját alkotják az autonóm szövött gobelinek, kárpitok. Kókay Krisztina számos alkalommal szerepelt a Nemzetközi Pilseni Rajzbiennálén más alkotásai mellett az Ezer fohász I., II., III. című grafitrajzokkal. Munkásságát többek között Ferenczy Noémi-díjjal, érdemes és kiváló művész kitüntetéssel, több alkalommal MAOE-díjakkal ismerték el, valamint elnyerte a nemzetközi zsűri Short List Award-ját is 2012-ben Pilsenben, Lengyelországban.

Alább Keppel Márton művészettörténész, a megnyitón is elhangzott bemutatását közöljük a Pesti Vigadó-beli kiállításról.
Kókay Krisztina – a vonal misztériuma
A mai kiállításmegnyitó időpontja Szent András Apostol napjára esik, amikor kezdetét veszi a karácsonyi ünnepkör. Szimbolikus jelentősége van a helyszín és az alkalom kapcsolatának, amelyek összefüggését a kézzelfogható érzékeléseken felülkerekedő művészetek jelenvalósága nyomatékosít. Az imént csellón felcsendült Bach zeneművének Sarabande tétele, bizonyára sokakban felidézi Ingmar Bergman Tükör által homályosan című filmopusának vezérdallamát és hívja emlékezetbe a záró képsorok elementáris erejű dialógusát, amelyben a főszereplők Isten létezéséről tesznek kijelentéseket.
 – Megrepedt a valóság és én kizuhantam. – mondja a fiatalabbik – Minden megtörténhet. Nem tudok ebben az új valóságban élni.
– De tudsz, – feleli az idősebbik – csak kell valami, amibe kapaszkodsz.
– Micsoda? Isten? Bizonyítsd be, hogy létezik!
– A szeretet erősen él az emberi világban. Vágyakozás és tagadás. Kételkedés és bizalom. Nem tudhatjuk, hogy a szeretet bizonyíték-e Isten létének, vagy a szeretet maga az Isten.
Kókay Krisztina grafikus és textilművész négy évtizedes alkotómunkájában kibontakozó szövött kárpit, festett textil és egyedi grafika valamennyi darabján, a vonalakon átsejlő spirituális tükör visszfénye sugárzik át. Nem árulok el titkot egy retrospektív kiállítás vonatkozásában, hogy a művésznő ebben az esztendőben töltötte be a 75. életévét, amely alkalmat kínál az összegzésre és számvetésre. Kókay Krisztina életművének konkrét esztétikai reprezentációja elkülöníthetetlen a létezésről vallott fogalmi jelentések járulékos többlettartalmától és az ábrázolás egzakt megnyilvánulásán túlmutató belső lényeg szellemi tartalmával gazdagodó misztikus gondolatvilágtól. A képző- és iparművészeti munkásságot alkotó művek megingathatatlan állásfoglalást tükröznek a szubjektív döntésvállalás morális irányvonaláról és a lelkiismeret szabadságán nyugvó választás erkölcsi meggyőződésről az uralkodó ízlésbeli szokásrendszer és az abszolút normarend között. Világnézete egyetemes fundamentumon nyugszik az embernek a létezésben elfoglalt helyzetéről, ahol az ideológiák időszerű prosperálásának esetlegességével és a kijelentések önmagukra vonatkozó töredékességével helyezkedik szembe. Művészeti megközelítését és az alkotófolyamat végeredményét az alkotásra ösztönző transzcendens élmény belátása és a ráirányuló belső észlelés érzékeny kivetülése határozza meg.
A közönségességbe zuhanó, a botrányosságban elmerülő nihilista világszemlélet és az egyént korlátozó, a szellemiséget bénító materialista társadalmi berendezkedés elleni erkölcsi irányultságú békés protestálás jegyében, Kókay Krisztina a koherens értelem, az isteni szándék és a klasszikus rend saját személyére nézve kötelező érvényű szabályai alá vonja magát.
A rendetlenség ellen lázadó ésszerűség megteremtése, a diszharmóniával szembenálló összhang ápolása, az értékvesztett meggyőződést felforgató szakrális életminőség vállalása és a kulturális súlytalanság nullpontjából kitörő hagyományőrzés, a jelen idejű művészetfelfogás legitim ellenreakciói.
A kézműves textilek és autonóm grafikák mentesek az exhibicionizmusra törekvő ego szubjektív érzelgősségétől és az önmagát felszabadítani akaró emóciók kinyilvánításától, ellenben szilárdan kötődnek a kollektív emlékezet és a jelentéshordozó archetípusok közösségi vagy megosztható állandóságához. A valóság rendezettségére és megismerhetőségére vonatkozó tudás megkérdőjelezése nagy megaláztatás a modern racionalizmus számára. Összefüggéstelennek és széthullónak tűnő korunkban az egzisztenciális válságot a pánikot leplező globális cinizmus és a navigáció hiányából eredő generikus szorongás táplálja. Az összehasonlító viszonyítási rendszer és a dualisztikus gondolkodás szélsőségekbe hajló leegyszerűsítő állásfoglalásaival szemben Kókay Krisztina a megszemélyesített univerzum varázslatosságát meglátva bátran vállalta a középút feloldhatatlan feszültségét és állította alkotóművészetét a világot felépítő atomrendszeren keresztüláradó érzékfeletti vágy megnyilatkozásának a szolgálatába.
Az életmű-kiállítás kiegészítő megnevezése „a vonal misztériuma" tartalmi jelentésbővüléssel járul hozzá a művészettörténeti forrástartomány körvonalazásához. Kókay Krisztina autonóm rajzai nem előtanulmányok vagy tervvázlatok prototípusául szolgálnak a falikárpitok tematikai kivitelezéséhez és strukturális átalakításához, hanem önálló létjogosultságot nyert kompozíciók, amelyek egyesítő kapcsolatban állnak a komplex lélektani jelenségek művészeti közvetítőeszközeivel. A kezdeti inspiráció kiindulópontját jelentő növényi organizmusok örvénylő rostszerkezetét fokozatosan váltja fel a síkfelületet hiánytalanul kitöltő szálakra bontott lineáris felépítés, amelynek idővel átveszi helyét a fizikai kiterjedés érzékelhetőségétől megfosztott rajzolás puritán alapgesztusa. A vonal elveszítve dimenziójának értelmet adó megmérhetőségét a geometria síkjában elkezdi élni az önálló útra kelt pont életét, amely periodikus megszakadásával a belső feszültség és frusztráció pszichoanalitikus értelmezési tartományába enged bepillantást, miközben a lüktetés kiegyensúlyozott monotóniája a szívritmus megnyugtató pulzálásával nyit kaput az éteri tapasztalatnak. Kókay Krisztina alkotómódszerének szellemi bázisa annak az egyidejű paradox cselekvésnek és tárgy nélküli szemlélődésnek a talpkőjén nyugszik, amely az ellentétek egybeesését a kereszt misztériumában oldja föl. A vízszintes és függőleges mozgás szembenálló energiáinak törvényszerű kereszteződése vált Kókay Krisztina művészetfilozófiájának szimbólumává, ami anyagi valóságában a láncfonalak és vetülékfonalak metszéspontjai által kirajzolódó többlettartalomban jön létre. Az alkotófolyamat lépéseinek logikai rendje és a műalkotás végleges formájának kifejlődés a művész intuíciója alá van rendelve, aki egy felsőbb hatalom interpretátoraként a művészi esemény következményéből visszamenőleg helyezkedik az önmaga révén megvalósított kontextusba.
Következésképpen Kókay Krisztina műalkotásainak értelmezhetőségéhez a befogadónak a jelentésadás cselekvő alanyává és a dialógus aktív résztvevőjévé szükséges válnia. A grafika és a textil nem tárgyakként léteznek tovább, hanem eseményekként történnek meg.
Az 1970-es évek óta gyarapodó tekintélyes számú alkotást felvonultató életmű homogén stiláris ismertetőjele a multiplikált vonal hegemóniája, amely absztrakt mintarendbe sűrített hálózatával és rejtett lélektani kivetüléseket feltáró összetettségével, előzmény nélkül áll az alkalmazott művészetek megújulásának törekvéseiben a grand art megbecsüléséhez méltó szuverenitás kivívásáért tett erőfeszítések területén. Sajátos vizuális nyelvezete egy pszichológiai terápia végtelen szekvenciájában értelmezhető munkásságot tolmácsol a befogadónak, amelyben a stíluskorszakok tekintélyelvétől mentes alkotások függetlenítik a művészt a pályatársak hatásgyakorlásától és a korszellem tendenciáitól.
„Nulla dies sine linea" – idősebb Plinius hagyományozta az utókorra az antik világ leghíresebb festőjének, Apellésznek örökbecsű szentenciáját, ami annyit tesz „egy nap se múljon el vonal meghúzása nélkül". Minden kimagasló alkotó célú emberi igyekezet belső parancsára mutat rá a szerző, amelyet valamennyi nagy művész és belső szabadságot nyert individuum zsigerében hordoz. A latin mondás szöveghű fordítása „nincs nap vonal nélkül" velős jelentésrétegei az idő sík és az értelmi sík egymástól elválaszthatatlan kölcsönösségében érzékeltetik a művész létének általános felfogás- és cselekvésrendszerét. Egyfelől a művészi kreáció minőségét meghatározó rutinszerű intenzív munka rejtőzik mögötte, a műélvező beavatatlanok számára láthatatlan alkotófolyamat titkaként, másrészről a legelemibb ábrázoló gesztusban lakozó szakmai igényesség és erkölcsi felelősségtudat állapotáról tanúskodik. Kókay Krisztina grafikus és textilművész négy évtizedet felölelő alkotói pályájának summája fogalmazódik meg az idősebb Pliniustól idézett aforizmában, amit bátorkodom önkényesen a művész jelmondatává választani.
A kiállítás rendezésének alapkoncepcióját Scherer József formatervező művész dolgozta ki, aki a magasság és mélység, a rész és egész ellentétpárok kölcsönösségének kohézióját nyomatékosította a Vigadó Galéria VI. emeletének építészeti adottságaihoz illeszkedve. Az elmélyült szemlélést igénylő fekete-fehér grafikák a déli oldal kiállítóterében sorakoznak a horizontális kiterjedés földközeli szimbolikáját megidézve. Ellenben az északi csarnoktér a monumentális szövött és festett textilműveket fogadja be kihasználva a teljes belmagasságot és lehetőséget teremtve a munkák térszervező és moduláló hatásának kibontakozására. A tér szakrális szerkezetére emlékeztet a hosszanti középtengelyre szimmetrikus elrendezés, amelynek fókuszpontjában a Palástok ölelésében irányítja az égre a tekintetet az Ünnep című falikárpit. A templomhajóvá magasztosuló kiállítóterem minden részegysége ebbe a kompozíciós elvbe épül, amelyet Kókay Krisztina alkotásai fordítanak le a művészet egyetemes nyelvére. Ám, hogy milyen üzeneteket hordoznak a képek és milyen titkokat rejtenek még a falak, azt mindenki magának felelje meg a kiállításmegnyitó végén. Köszönöm, hogy figyeltek rám!
2018. november 30.
Keppel Márton művészettörténész

 
Kókay Krisztina tárlatvezetésével egybekötött könyvbemutató: 2019. január 17-én, csütörtökön 14.00 órakor!