Hangjegyek a ládafiából

Interjú Balassa Sándorral


Balassa Sándor január 20-án ünnepelte 85. születésnapját. Ebből az alkalomból a Makovecz utcában is köszöntötték barátai és pályatársai a zeneszerzőt, a nemzet művészét, a Magyar Művészeti Akadémia egyik alapító tagját, aki ideje nagy részét ma is komponálással tölti, és akinek zongorára, csembalóra, hárfára és cimbalomra írt munkáit az elmúlt években Kassai István zongoraművész, az MMA rendes tagja játszotta lemezre. A Pesti Vigadóban december elején a Zeneművészeti Tagozat szervezésében hangversenytermi bemutatót is tartottak műveiből. Balassa Sándor zeneszerzőt kérdeztük...
30.01.2020.

Barokk esték Varasdon

2017. szeptember 22. és október 2. között rendezik meg a 47. Varasdi Barokk Esték elnevezésű horvát nemzetközi fesztivált, melynek partnerországa idén Magyarország. A barokk pompáját felidéző koncertek és események évente közel 10 000 látogatót vonzanak, akik közt egyre több a külföldi vendég is. A fesztivál idei programja a Külgazdasági és Külügyminisztérium, Magyarország Zágrábi Nagykövetsége és a Balassi Intézet – Zágrábi Magyar Intézet közreműködésével valósul meg.

22.09.2017.

Magyar klasszikusok Moszkvában

Balázs János Liszt-díjas zongoraművész koncertjével indul a Magyar Klasszikusok hangversenysorozat a moszkvai Csajkovszkij Konzervatóriumban október 13-án. A zongoraművész – aki a 2017/2018-as évadban Bécsben, Münchenben, Sidney-ben, Rómában és Budapesten is fellép – moszkvai koncertjén Liszt Ferenc, Bartók Béla, Kodály Zoltán és Dubrovay László művei csendülnek majd fel. November 14-én Baráti Kristóf hegedűművész, valamint december 8-án a Kodály Vonósnégyes is színpadra lép a Csajkovszkij Konzervatóriumban.

18.09.2017.

Dubrovay László művei az évadnyitó hangversenyen

2017. augusztus 31-én Kodály Zoltán művei mellett Dubrovay László zeneszerző, a nemzet művésze, az MMA rendes tagja I. (elektronikus) és III. zongoraversenye is felcsendül a köztestület évadnyitó hangversenyén a Pesti Vigadó dísztermében. A budafoki Dohnányi Zenekart Hollerung Gábor vezényli, az esten Dubrovay László mellett Balázs János zongoraművész közreműködik. A várhatóan teltházas hangverseny televíziós rögzítésre kerül.

29.08.2017.

Járdányi Pál emlékére

A Pesti Vigadó Sinkovits Imre Kamaraszínpadán rendez hangversenyt szeptember 27-én 19.30 órakor a Magyar Művészeti Akadémia Zeneművészeti Tagozata a fél évszázada fiatalon elhunyt Járdányi Pálra (1920–1966) emlékezve. Az est folyamán a zeneszerző négy művét szólaltatják meg a Botvay Károly vezette Budapesti Vonósok, Szabadi Vilmos (hegedű) és Járdányi Gergely (nagybőgő) közreműködésével. Járdányi Pál zeneszerző, zenepedagógus, népzenekutató is volt, Bartók és Kodály mellett számára is a magyar népdalok világa vált művei elsőrendű inspirációjává; kórusokra, szimfonikus és kamarazenekarokra egyaránt írt népdalfeldolgozásokat.

27.08.2017.

A Vigadóban debütál a Határon Túli Magyar Zenészek Szimfonikus Zenekara

A Kodály-emlékprogram keretén belül 2017. augusztus 21-én este a Magyar Művészeti Akadémia székházában, a Pesti Vigadóban hallható először a Határon Túli Magyar Zenészek Szimfonikus Zenekarának hangversenye. A Vashegyi György karmester, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjának ötlete alapján megalakult zenekar létrejöttének célja, hogy egységbe szervezze a Trianon által elszakított nemzetrészek szimfonikus és kamarazenekarainak kiemelkedő képességű magyar zenészeit.

03.08.2017.
Прва Последњи