Lukács Sándor, Kiss-B.Atilla, Harag Ilona, Kucsera Tamás Gergely, Sebők Klára, Juhász Judit

Harag György-emlékév indul az MMA szervezésében

Harag György (1925–1985), a Kolozsvári Állami Magyar Színház egykori főrendezője, az erdélyi, a magyarországi és a román színházművészet és színháztörténet korszakos művésze tiszteletére szervez emlékévet a Magyar Művészeti Akadémia. A márciusban induló színes programsorozat felidézi a hatvanas, hetvenes és a nyolcvanas évek színházi történéseit, felhasználva minden elérhető eredeti dokumentumot, riportot, fényképet, filmfelvételt, személyes vallomást, emlékezést, amely kivételes gyűjtemény a színházi múltat kutató történészek számára és méltó emléket idéz a nagyszerű és mindenki által szeretett színházi szakembernek – születése kilencvenötödik és halálának harmincötödik évfordulóján. Alakját az emlékévben vándorkiállítással, emlékkötettel, dokumentumfilmmel és diákszínjátszó-fesztivállal is megidézi az MMA.
Četrtek, 27 februar 2020

Színházi közvetítések az M5-ön

A Magyar Művészeti Akadémia által rögzített színházi előadásokat tűz műsorára a köztelevízió M5 oktatási-kulturális csatornája. Ahogy a nézők láthatják, az egy éve indult tv-csatorna újra felkarolta a színházi közvetítések műfaját, melyek a 90-es évektől szinte eltűntek a köztévé műsorkínálatából. A Magyar Művészeti Akadémia is elkötelezett abban, hogy a maga eszközeivel segítse ezt a folyamatot, ezért saját költségén kisebb társulatok olyan előadásait veszi fel és adja át az MTVA-nak sugárzásra, amelyek érdemesek arra, hogy széles közönséghez juthassanak el. Elsőként 2017. szeptember 19-én 21.15-től Csehov: Sirály Sorin Militaru által rendezett előadásának felvétele kerül képernyőre, melyet a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata adott elő 2016-ban a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján.

Četrtek, 7 september 2017

Schubert Évától búcsúzott Mécs Károly

"Mélységesen gyászolom Évát, és nagyon fog hiányozni emberileg és művészileg is" – fogalmazott Mécs Károly színművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a nemzet művésze Schubert Éva színművész halála kapcsán. A két művészt szoros kapcsolat kötötte össze, néhány napja még találkoztak egymással. Mécs Károly kiemelte: Schubert Éva olyan drámai színésznő volt, akitől a humor sem állt távol, rendkívül jó megjelenésű és hihetetlenül okos volt, több nyelven, franciául, németül, latinul beszélt és fordított is.

Sreda, 12 julij 2017

Fatemplom Fesztivál Magyarföldön

Szabadtéri koncertek, irodalmi műsorok és szakrális előadások várják a látogatókat 2017. július 14. és 16. között a Kerka menti Magyarföldön, a Fatemplom Fesztiválon, melyet immár hatodik alkalommal rendeznek meg. A Rátóti Zoltán kezdeményezésére született szakrális építményt 2010-ben szentelték fel, azóta minden esztendőben megrendezik a fatemplom ünnepét. A programsorozat idén is a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával valósul meg.

Četrtek, 6 julij 2017

Kaszás Attila Pajtaszínház a Csupor kertért

Viszák, 2017. július 1723.
 
Az elhunyt kolléga és jó barát iránti tiszteletből nyártól Kaszás Attila Pajta Színház néven működik tovább a Szarvas József színművész által megálmodott művészeti társulás Viszákon. Ha Kaszás Attila neve szóba kerül, Szarvas József a színházi anekdoták mellett azt is derűsen idézi fel, hogy egykori barátja ötlete nélkül az Őrségben fekvő településen aligha lenne nyaranta gazdag kulturális program, virulna Tündérkert vagy júliustól Csupor kert.

Četrtek, 6 julij 2017

Szakmai konferencia a táncművészek átképzési lehetőségeiről

A nyár végére elkészülhet az a koncepció, amely a professzionális táncművészek számára nyújthat méltányos és biztonságos átképzési lehetőséget, elsőként a hazai rövid pályaívű művészeti ágak közül. A szakmai elképzelések kezdeményezője, a Magyar Táncművészek Szövetsége vitaindító és véleménycserélő konferenciát rendezett a XIII. Magyar Táncfesztivál keretében 2017. június 23-án Győrben a Magyar Művészeti Akadémia, a Független Előadó-művészeti Szövetség, valamint a Magyar Koreográfusok Társasága képviselőinek bevonásával.

Petek, 23 junij 2017
Prvi Zadnji