Ők tudják, mi a szerelem!

Tévéfilm készül Hubay Miklós színművéből

A Nemzeti Színházban régóta nagy sikerrel játsszák Hubay Miklós darabját, de az előadás most új mérföldkőhöz érkezett: tévéfilm készül belőle, melynek főszereplői Udvaros Dorottya és Blaskó Péter. Ebből az alkalomból Koronczay Lilla készített beszélgetést a főszereplőkkel a Nők Lapja számára, valamint a díszlettervező Tordai Hajnallal, és a rendezővel, Rátóti Zoltánnal. Az alábbiakban az interjúsorozatból akadémikusaink válaszait emeltük ki.
Petek, 8 marec 2024

Egy Liszt-legenda újjászületése

Sajtótájékoztató a Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpontban

2015. augusztus 15-én, napra pontosan 150 évvel az ősbemutatót követően, ugyanazon helyszínen – a Pesti Vigadóban – a Magyar Művészeti Akadémia kezdeményezésére és programjaként ismét magyarul szólal meg Liszt nagyszabású remekműve, a Szent Erzsébet legendája. Az előadás előtti héten az MMA sajtótájékoztatón ismertette a produkció megszületésének részleteit.

Četrtek, 6 avgust 2015

Elhunyt Sinkó László, a Nemzet Művésze

Életének 75. évében elhunyt Sinkó László színművész, a Nemzet Művésze, a Nemzeti Színház és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.

Sobota, 1 avgust 2015

Goldmark Károly: Sába királynője – Egy végzetes találkozás története

A Margitszigeti Szabadtéri Színpad operabemutatójára 2015. július 3-án nteken és 5-én vasárnap 20 órakor kerül sor a Magyar Állami Operaház és a Szabad Tér Színház közös produkciója keretében.

Četrtek, 2 julij 2015

Véget ért a POSzT

Fehér László, a Kaposvári Csiky Gergely Színház tagja kapta a Magyar Művészeti Akadémia különdíját, melyet Rátóti Zoltán adott át a XV. POSzT Díjkiosztó Gálaesten a Szigorúan ellenőrzött vonatok című darabban nyújtott alakításáért. 

Ponedeljek, 15 junij 2015

Hamarosan indul a XV. Pécsi Országos Színházi Találkozó

Sajtótájékoztatón ismertették az idei Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) programját május 21-én a Centrál Kávéházban. A 15. POSZT-on a Magyar Művészeti Akadémia Színházművészeti Tagozata szakmai különdíjat ad át, valamint több programmal is részt vesz a hazai színházi szakma legrangosabb eseményén. 

Četrtek, 21 maj 2015
Prvi Zadnji