Vári Fábián László Fotók: Varga Márta, Pannon RTV

Vári Fábián László nagy sikerű estje Szegeden és Magyarkanizsán

Kultúránk a túlélés záloga

A magyar sors határai címmel tartott zenés irodalmi estet Szegeden február 22-én, majd másnap Magyarkanizsán a Magyar Művészeti Akadémia Szegedi Regionális munkacsoportja, amelynek meghívott vendége Vári Fábián László, Kossuth-díjas író, költő volt, a kárpátaljai és az egyetemes magyar irodalom egyik legjelesebb kortárs alkotója.
Ponedeljek, 4 marec 2024

Elkezdődött az Ünnepi Könyvhét

A június 12-től 16-ig tartó 85. Ünnepi Könyvhét során a Magyar Művészeti Akadémia számos tagja vesz részt a rendezvénysorozathoz kapcsolódó programokon. Az alábbiakban tájékozódhatnak a budapesti központi helyszín, Akadémiához kötődő eseményeiről; dedikálásokról, könyvbemutatókról és beszélgetésekről.

Sreda, 11 junij 2014

A „berendezetten ideiglenes világ" gyermekei – Nagy Gáspár szellemisége filmen és Facebookon

Nagy Gáspár születésének 65. évfordulója alkalmából írt ki Könyvhódító pályázatot Vas megye általános és középiskolás diákjai számára a Berzsenyi Dániel Könyvtár.

Torek, 10 junij 2014

Oláh János könyvbemutatója a Vigadó könyvtárában

Oláh János Közel című regényét mutatták be 2014. június 11-én 17 órakor a Vigadó könyvtárában (Budapest, V. ker., Vigadó tér 2. fsz.). A szerzővel Bíró Gergely író, a Magyar Napló szerkesztője beszélgetett. A rendezvény az MMA támogatásával valósult meg.

Torek, 10 junij 2014

Lászlóffy Csaba és Nagy Zoltán Mihály születésnapi estje

A Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozata és a Magyar Írószövetség zenés ünnepi műsorral köszöntötte Lászlóffy Csabát 75. és Nagy Zoltán Mihályt 65. születésnapja alkalmából 2014. május 28-án. Az Írószövetség Bajza utcai székházában rendezett ünnepségen Nagy Zoltán Mihály betegsége miatt nem volt jelen.

Četrtek, 29 maj 2014

Tanácskozás az erdélyi irodalom múltjáról és jövőjéről

A Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozata, a Magyar Írószövetség, a Helikon és a Székelyföld folyóiratok szervezésében 2014. május 21-én a Vigadó Makovecz termében tartották meg Az erdélyi irodalom az elszakítottság idején és ma című konferenciát, illetve a Helikon és a Székelyföld című folyóiratok alkotói körének bemutatkozó estjét.

Četrtek, 22 maj 2014
Prvi Zadnji