Dárday István filmrendező 80 éves

Dárday István Balázs Béla- és Kossuth-díjas filmrendező, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja március 25-én, tehát ma nyolcvanéves. Az MMA Film- és Fotóművészeti Tagozata – alkotótársával, a szintén idén ünneplő Szalai Györgyivel együtt – filmvetítéssel és kerekasztal-beszélgetéssel köszöntötte volna a Pesti Vigadóban. A Dárday–Szalai alkotópáros hosszú évtizedeken át forgatott játék- és dokumentumfilmjeit a magyarországi társadalmi valóság iránti kivételes problémaérzékenység jellemzi. Dárday István "Hugó"-val a Balázs Béla Stúdióról, a dokumentum-játékfilmek lényegéről és filmjeik civil szereplőiről beszélgettünk. Lesti Árpád interjúja.
Sreda, 25 marec 2020

Kunkovács László Ősépítmények című fotói is láthatók lesznek a Velencei Biennálén

Június 7-től november 23-ig várja a közönséget az idei Velencei Biennále, amelynek főkurátora a világhírű holland építész, Rem Koolhaas. A hivatalos megnyitó előtti három napban nyílnak a nemzeti pavilonok – a magyar tárlat megnyitója június 5-én délután lesz.

Torek, 6 maj 2014

Salföldi Akadémiai Napok

2014. május 8-9-10.


A háromnapos fesztivál koncerteknek, eszmecseréknek, filmvetítéseknek ad otthont. A Káli-medence természeti és művészeti értékei jelentős kultúrtájat rajzolnak ki, ahol sok akadémikus él. Közülük hárman egész évben Salföldön laknak, ők a találkozó házigazdái: Somogyi Győző festőművész, Török László fotóművész és Kovács István költő, történész. 

Ponedeljek, 5 maj 2014

Kereszthegy: a székely határvadászok emlékére

Az Uránia Nemzeti Filmszínházban tartották a film díszbemutatóját


Tegnap délután az Uránia Nemzeti Filmszínházban mutatták be a Kereszthegy című, játékfilmes elemekkel illusztrált dokumentumfilmet. A Gyergyói-medencében 1944 őszén zajló harcokat bemutató filmet a Honvédelmi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztálya, illetve a HM Zrínyi Nonprofit Kft. készítette el koprodukcióban, a Magyar Művészeti Akadémia közreműködésével.

Sreda, 30 april 2014

Felavatták Morell Mihály emléktábláját

Morell Mihály emléktábláját avatták föl a kiskunfélegyházi Móra Ferenc Gimnáziumban 2014. április 28-án. Az emléktábla elkészítését és felállítását a Magyar Művészeti Akadémia támogatta, csakúgy, mint Morell Égi vándor című plasztikája alapján az iskola előkertjében emelt szobor bronztábláját. 

Torek, 29 april 2014

Álom és valóság

Győztes képek a Millenárison


A Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége (MAKÚSZ) Ébresszétek fel a világot! címmel fotópályázatot hirdetett, melyre Ferenc pápa mondata ihlette pályamunkák érkeztek, olyanok, melyek a címre szabadon reflektálnak, témájuk, szereplőik által önmagukon túlmutató üzenetet hordoznak.

Ponedeljek, 28 april 2014
Prvi Zadnji