Igában

IGAZ ALKOTÁS EGY ÖRÖKRE ELTŰNNI LÁTSZÓ KULTÚRÁRÓL
 
A Mozi a Vigadóban sorozat keretében mutatják be a Pesti Vigadóban Zsigmond Dezső rendező, az MMA Film- és Fotóművészeti Tagozatának vezetője filmjét. A 2022-ben készült Igában című dokumentumfilm, ami tavaly a Savaria Filmfesztivál harmadik díját nyerte el, Kondás Károly penészleki gazdálkodóról, az ország utolsó igásteheneséről szól. Schubert Gusztáv, a Filmvilág főszerkesztője így írt az alkotásról: „Az utolsó szatmári igásszekeres sztorija valóságos akciófilm, egy nagy kaland meséje. Az öreg halász és a tenger tiszaháti verziója. Tenger helyett homokos, hepehupás dűlőkre, halászcsónak helyet tehenesszekérre hangszerelve."
A dokumentumfilmet március 8-án, 18:00 órai kezdettel lehet megtekinteni a Pesti Vigadóban!
Ponedeljek, 26 februar 2024

Képek és pixelek | Fotóművészet – és azon túl | Nemzeti Szalon 2016

Műcsarnok, 2016. április 23. – június 26.

Az elmúlt bő egy évtizedben szinte minden megváltozott a fotográfia körül, és sok minden magában a fotográfiában is. A képek készítésének és prezentálásának gyökeresen új természete – egyszerűbben szólva a digitális váltás – nem pusztán technikai változásnak bizonyult, a mostani fordulat talán a médium egészét értelmezi újra. A 2016-os Nemzeti Szalon a magyar fotóművészet legutóbbi tíz-tizenöt évét és jelenét mutatja be a Magyar Művészeti Akadémia intézményében, a Műcsarnokban. Kurátorok: Szarka Klára fotótörténész és Bán András műkritikus.

Sreda, 20 april 2016

Elindultak a Közösségi mozi és médiaműhely programok

A több helyszínen elindult program a Magyar Művészeti Akadémia együttműködésével korábban létrejött Könyvtármozi, illetve a Magyar Teátrumi Társasággal és az MMA szakmai támogatásával közösen létrehozott Pajtaszínház mintaprogram jegyében segíti a vidéki kulturális közösségek bekapcsolódását a művészeti életbe.

Torek, 19 april 2016

Savaria Filmszemle harmadszor

2016. április 13–15. között harmadszor tartották meg Szombathelyen a város filmes mustráját, melyet a korábbi évekhez hasonlóan a Magyar Művészeti Akadémia is támogatott. A III. Savaria Filmszemle díjait ünnepélyes gálaműsor keretében adták át április 14-én. A zsűri munkájában részt vett András Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, az MMA rendes tagja is.

Ponedeljek, 18 april 2016

Zanussi világa

Krzysztof Zanussi a lengyel és az európai filmművészet világszerte ismert és elismert személyisége. A Magyar Művészeti Akadémia támogatásával jelent meg a Kossuth Kiadónál Pörös Géza szerkesztő, filmkritikus a Krzysztof Zanussi világa címet viselő, Zanussi rendezői, filmművészeti, valamint oktatói tevékenységét elemző monográfiája, melyet 2016. április 22-én mutatnak be a Lengyel Filmtavasz keretében. A Lengyel Intézetben a könyvbemutatóra Budapestre érkező rendező nyitja meg Krzysztof Kieślowski łodzi fotóinak kiállítását.

Petek, 15 april 2016

Mozi a Vigadóban – Akadémikusportrék

Az MMA Film- és Fotóművészeti Tagozata 2015-ben indította el rendszeres filmklubját a Pesti Vigadóban. Márciusig – a "Mozi a Vigadóban" sorozat első blokkjában a magyar filmgyártás kevésbé ismert területeivel ismerkedhettek meg a nézők; Buglya Sándor vezetésével többek között a kísérleti film klasszikus korszakába, a filmoktatás múltjába és jelen helyzetébe, az amatőrfilmes-mozgalomba, a határon túli magyar filmezés sajátosságaiba, a természetfilmezésbe, vagy éppen a filmavantgárd kulisszatitkaiba lehetett betekinteni. A most induló második etapban a Magyar Művészeti Akadémia akadémikusairól készült művészportrék kerülnek a filmvászonra.

Torek, 12 april 2016
Prvi Zadnji