Igában

IGAZ ALKOTÁS EGY ÖRÖKRE ELTŰNNI LÁTSZÓ KULTÚRÁRÓL
 
A Mozi a Vigadóban sorozat keretében mutatják be a Pesti Vigadóban Zsigmond Dezső rendező, az MMA Film- és Fotóművészeti Tagozatának vezetője filmjét. A 2022-ben készült Igában című dokumentumfilm, ami tavaly a Savaria Filmfesztivál harmadik díját nyerte el, Kondás Károly penészleki gazdálkodóról, az ország utolsó igásteheneséről szól. Schubert Gusztáv, a Filmvilág főszerkesztője így írt az alkotásról: „Az utolsó szatmári igásszekeres sztorija valóságos akciófilm, egy nagy kaland meséje. Az öreg halász és a tenger tiszaháti verziója. Tenger helyett homokos, hepehupás dűlőkre, halászcsónak helyet tehenesszekérre hangszerelve."
A dokumentumfilmet március 8-án, 18:00 órai kezdettel lehet megtekinteni a Pesti Vigadóban!
Ponedeljek, 26 februar 2024

A furcsa képlet, a Szabad Szél – Lai Véjus

Kincses Károly: Normantas Paulius című könyvéről

A külső és belső világ összeillesztésének vízióit fényképekkel elénk táró művészet egy ritka gyűjteménye jelent meg a minap. Egy embert jelenít meg, akinek belső emigrációja Magyarországról és Litvániából indult, egészen a Himalájáig. Az elmúlt negyven évben Ázsia nyüzsgő vidékeiben vagy éppen emberhangtalan erdő- és sztyeppe világában a kultúrának csak kevés ütőere szaladt végig. Az egyik ezek közül Normantas Paulius. Voltak elődei, pl. Hopp Ferenc, Kőrösi Csoma Sándor, Baktay Ervin. Ebbe az igen illusztris körbe került be kimerevített pillanatképeivel; két évvel ezelőtt pedig belépve az időtlen pillanatba, halálával is.

Ponedeljek, 10 december 2018

Így filmeztünk

A Magyar Művészeti Akadémia Kiadója bemutatta Szekfü András Így filmeztünk című könyvét, amely fél évszázad hazai filmtörténeti interjúiból közöl válogatást. A könyv a magyar film 1945 és '60 közötti mozgalmas időszakát a korszak alkotóival és politikai vezetőivel készült eredeti interjúk segítségével idézi fel. A könyvbemutatón, a Filmesházban Gelencsér Gábor filmtörténész, Szekfü András filmtörténész, a könyv szerzője, Rózsa János filmrendező és Fejérvári Gergely, az MMA Kiadó szerkesztője beszélgettek.

Sobota, 1 december 2018

Egy jól megkomponált képnek minden mozzanata fontos

Sára Sándor nyolcvanöt éves

Sára Sándor, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-nagydíjas és Balázs Béla-díjas operatőr, filmrendező, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja november 28-án ünnepli 85. születésnapját. Ezen a napon az MMA Film- és Fotóművészeti Tagozatának szervezésében köszönti a mestert a köztestület a Pesti Vigadó Sinkovits Imre Kamaraszínpadán, ahol fontos filmjét, a 80 huszár (1978, 124') digitálisan felújított változatát is levetítik, a terem előterében pedig fotóiból látható kamarakiállítás a tiszteletére.
Sára Sándorral gazdag pályájáról beszélgettünk.

Ponedeljek, 26 november 2018

A sátán fattya sikerei

Az MMA által is támogatott, a Dunatáj Alapítvány által gyártott A sátán fattya c. film két díjat is kapott a Los Angeles-i Magyar Filmfesztiválon (operatőri és legjobb színésznői). A filmet Zsigmond Dezső rendezte és februárban a Vigadóban volt a díszbemutatója. Az alkotást a közelmúltban kárpátaljai körúton vetítették nagy sikerrel, s figyelmet váltott ki külföldi filmfesztiválokon, vetítéseken is, úgymint a Moszkvai Filmfesztiválon, a washingtoni és New York-i vetítéseken, Argentínában és Libanonban, Jerevánban és Brüsszelben, legutóbb pedig a Genti Flandriai Filmfesztiválon.

Petek, 9 november 2018

Az MMA és az NMHH Médiatanácsa közös delegációjának útja az Amerikai Egyesült Államokban

A Magyar Nemzeti Filmalap és az NMHH támogatásával lezajlott a 18. Los Angeles-i Magyar Filmfesztivál, amelynek fővédnöke dr. Karas Monika, az NMHH elnöke, védnökei dr. Kollarik Tamás és Kucsera Tamás Gergely voltak. A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa közös delegációja részt vett San Franciscó-ban az Öböl-környéki magyarság az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékét őrző ünnepi rendezvényein is.

Petek, 2 november 2018
Prvi Zadnji