Zsigmond Vilmos életművét díjazták Cannes-ban

Az Oscar-díjas magyar operatőrt, Zsigmond Vilmost, a Magyar Művészeti Akadémia tagját Pierre Angénieux-életműdíjjal tüntették ki 2014. május 23-án Cannes-ban.

A cannes-i Fesztiválpalota Bunuel termében rendezett ünnepélyes átadón többek között Catherine Deneuve francia filmszínésznő és Jerry Schatzberg amerikai rendező köszöntötte Zsigmond Vilmost. Woody Allen és Robert de Niro videóüzenetet küldött, Isabelle Huppert pedig levélben méltatta az operatőrt.
Az 1930-ban Szegeden született Zsigmond Vilmos 1955-ben a budapesti Színház- és Filmművészeti Főiskolán, Illés György tanítványaként szerzett diplomát. 1956 őszén néhány főiskolai társával dokumentálta a forradalom eseményeit, majd decemberben Kovács László operatőrrel távoztak Magyarországról, a felvételeket magukkal vitték. Az általuk rögzített jelentek révén a világsajtó hiteles képet kapott a forradalomról. Zsigmond Vilmos a filmeket 1990 után visszajuttatta Magyarországra.
Hollywoodi pályafutása első mérföldkövének a Robert Altman rendezővel közös filmje a McCabe és Mrs Miller című western tekinthető.
Zsigmond Vilmos a Steven Spielberg által rendezett Harmadik típusú találkozások című film képi megvalósításáért vehetett át Oscar-díjat 1978-ban. Ugyancsak Oscar-díjra jelölték A szarvasvadász (1978) és A folyó (1984), valamint A fekete Dália című film fényképezésért. Utóbbi rendezője Brian De Palma úgy nyilatkozott róla, hogy Zsigmond Vilmos az egyik utolsó képíró nagymester, akinek különleges értékei megkérdőjelezhetetlenek.
Zsigmond Vilmos nevéhez számos film operatőri munkája fűződik, melyek közül a legismertebbek: Madárijesztő (1973), Az eastwicki boszorkányok (1987), Hiúságok máglyája (1990), Bánk bán (2001).

Pierre Angénieux (Saint-Héand 1907. július 14. – 1998. június 26.) francia mérnök és optikus, a retrofocus elv megalkotója, az egyik feltalálója a modern zoom objektíveknek. Az École Nationale Supérieure d'Arts et métiers végzett 1928-ban, és az École Supérieure d'optiqueon a következő évben. Tanítványa volt a Henri Chrétienek. Először a Pathé Kodaknál dolgozott, 1935-ben megalapította saját vállalkozását, ami mozi berendezések forgalmazására szakosodott, a les Établissements Pierre Angénieux-t. Ő vezette be az Angénieux retrofocus elvet, amely lehetővé tette a nagy-látószögű objektívek használatát a tükörreflexes fényképezőgépeknél.

Forrás: www.angenieux.com
Petek, 23 maj 2014  |  díj zsigmond vilmos