2020. augusztus 8–20. – Györöki Nyári Tárlat: Lajta Gábor festőművész kiállítása

Lajta Gábor Munkácsy-díjas festőművész kiállítása a Bertha Bulcsu Művelődési Ház és Könyvtárban, Balatongyörökön.

Lajta Gábor az alkotómunka mellett 25 évig tanított képzőművészeti szabadiskolában. Tagságai: Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete, Magyar Újságírók Országos Szövetsége, Magyar Festők Társasága, Magyar Művészeti Akadémia Képzőművészeti Tagozata. Noha korán kezdett rajzolni és festeni, kitérők után lépett a művészi pályára. Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának elvégzését követően laptervezést tanult, volt filmkritikus és tervezőszerkesztő, majd Bécsben és Budapesten művészeti főiskolákon folytatott grafikai és festészeti tanulmányokat. Festészete rövid ideig tartó absztrakt korszak után az 1990-es évek elejétől fokozatosan lett egyre reálisabb. Jellegzetes témája eleinte az izolált emberi alak, később a sokfigurás nagyvárosi, gyakorta éjszakai jelenetek, olykor valamilyen narratívába ágyazva. Képeire jellemző a fény-árnyék kolorisztikus, érzékletes megjelenítése. 2001-ben a párizsi Salon (Société des Artistes Français) Taylor-díjával, 2002-ben a Salon bronzérmével tüntették ki. 2015-ben Munkácsy Mihály-díjat vehetett át. 2019-ben a budapesti Műcsarnokban „Az ajtón túl" címmel retrospektív kiállítása volt. A kiállítás megnyitója 2020. augusztus 8-án, szombaton 18.00 órakor lesz a Bertha Bulcsu Művelődési Ház és Könyvtárban (8313 Balatongyörök, Kossuth Lajos utca 29.). A kiállított művek a művelődési ház nyitvatartási ideje alatt tekinthetők meg augusztus 20-ig.
// ]]>