Zalaváry Lajos építész, a reneszánsz ember – konferencia

2020. október 12-én a Pesti Vigadó Makovecz terme adott helyet a Zalaváry Lajos építész (1923–2018) életét, munkásságát, alkotói és emberi kvalitásait, szellemi és tárgyi örökségeit felvonultató tudományos konferenciának. A Kossuth- és kétszeres Ybl-díjas építész, néhai nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia néhai tagja csaknem egy évszázadot átfogó pályafutása került bemutatásra tanítványai és tisztelői által a Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozata, valamint a Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ (MÉM MDK) szervezésében. Az eseményen Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter, Vashegyi György, az MMA elnöke és Almássy Kornél, a MÉM MDK igazgatója mondott köszöntőt. Az óvintézkedések miatt a konferenciát online is lehetett követni, és a későbbiekben is visszanézhető lesz.
Streda, 2020, október 14

Dokumentumfilm Bánffy Miklósról

70 évvel ezelőtt, 1950. június 6-án hunyt el gróf Bánffy Miklós író, grafikus, díszlet- és kosztümtervező, színpadi rendező, politikus, 1921–22-ben a Bethlen-kormány külügyminisztere. Rá emlékezve az évfordulón, június 6-án az M5 csatornán, 20:55-kor mutatják be A SZELLEM ARISZTOKRATÁJA – 70 éve hunyt el Bánffy Miklós címmel – az MMA és az MMA Kiadó megbízásából a Geofilm megvalósításában – elkészült 37 perces dokumentumfilmet. A film forgatókönyvírója, rendezője Kucsera Tamás Gergely, MMA-főtitkár. A filmben megszólal Szász László irodalomtörténész, Kovács Dávid történész, Gróf Péter muzeológus, Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója és Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója, az MMA rendes tagja.

Sobota, 2020, jún 6

Sára Sándor

„Magunknak építjük ezt a társadalmat, amelyben élünk"

E kiemelt idézet jól példázza Sára Sándor ars poéticáját. A Magyar Művészeti Akadémia néhai tagja, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett kétszeres Kossuth- és Balázs Béla-díjas operatőr, filmrendező mindig a magyarságért, a szegény sorsú emberekért aggódó művész volt. Tavalyi évben bekövetkezett halála óriási vesztesége a társadalomnak. Emlékére vaskos mű látott napvilágot az MMA Kiadó jóvoltából Sára Sándor címmel. A könyvben pályatársak, barátok írnak róla. Olvashatjuk – többek között – Bakos Edit, Gelencsér Gábor, Benke Attila vagy Kincses Károly visszaemlékezéseit Pintér Judit filmkritikus szerkesztésében. A kötethez képgaléria is tartozik, a fotókon feltűnnek Sára Sándor jellegzetes alakjai, parasztok, a népi kultúra és a Kárpát-medence csodái.

Štvrtok, 2020, jún 4

Száz év Trianon árnyékában

A trianoni békeszerződés, amely valójában egy kikényszerített diktátum volt, az első világháborút lezáró Párizs környéki békeszerződések rendszerének részeként a háborúban vesztes Magyarország (mint az Osztrák–Magyar Monarchia egyik utódállama) és a győztes antant szövetség hatalmai között létrejött egyoldalú rendelkezés, amely történészi kutatások szerint nagy vonalaiban már 1916–17-ben eldöntetett. A nagy háború súlyos áldozatokat követelt Európa lakossága számára. Az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlott, a dekrétum meghatározta Magyarország új határait és sok kis multinacionális államot hozott létre a birodalom helyett.

Štvrtok, 2020, jún 4

„Muzsikámmal legyek az emberek örömhozója"

Kobzos Kiss Tamás 70

Idén, május 30-án lenne 70 éves Kobzos Kiss Tamás énekes és hangszeres előadóművész, népdalkutató, az MMA néhai tagja, a Népművészeti Tagozat korábbi tagozatvezetője, az Óbudai Népzenei Iskola 25 éven keresztül tevékenykedő igazgatója. A Kossuth-, Liszt-, Magyar Örökség és Prima díjas művész életében a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztet is átvehette. Kobzos Kiss leginkább a magyar népzene és az európai középkori énekes zene területén volt aktív. Öt évvel ezelőtt, 2015-ben hunyt el, halálának évében Dúdolj verset – Kobzos Kiss Tamás emlékezete címmel kötet jelent meg róla a Magyar Hangszermíves Céh kiadásában. A hagyományos óbudai emlékkoncert helyett a születésnapon egy online publikálásra kerülő koncertfilmmel emlékeznek meg róla, mely honlapunkon is látható lesz.

Piatok, 2020, máj 29
Prvý Posledný
// ]]>