Gyűjtés Sütő András egykori házáért

Adománygyűjtést szervez az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) a pusztakamarási Sütő András Művelődési Központ kialakításáért.

Az EMKE az adományokból Sütő András erdélyi magyar író pusztakamarási szülőházát igyekszik megvásárolni, amely 7 ezer euróba kerül - közölte kedden Dáné Tibor Kálmán, az EMKE elnöke.

Jelenleg a ház az író leszármazottainak tulajdonában van. „Az első célunk, hogy megmentsük ezt az ingatlant és kerüljön a magyar közösség tulajdonába" – mondta az EMKE elnöke, aki szerint az író leszármazottai hajlandók közösségi tulajdonba adni az ingatlant. Mint mondta, önkormányzati támogatásra nem számíthatnak, hiszen Pusztakamarás a szórványban van.
Az EMKE elnöke már tárgyalt a szamosújvári Téka Alapítvány vezetőjével arról, hogy nekik kellene működtetniük a művelődési központot, erről elvi megállapodás született, hiszen a szamosújvári szórványegyesület földrajzilag közelebb van a Kolozs megyei szórványtelepüléshez. Dáné Tibor Kálmán szerint az egyszerű parasztháznak tágas kertje van, ezért alkalmas lehet irodalmi versenyek és táborok megszervezésére is. Hozzátette: az elképzelések szerint Sütő András-emlékszoba is helyet kapna a házban.
Az EMKE jelenleg két kolozsvári emlékházat működtet, a Szabédi László erdélyi magyar költőről elnevezett házat, amely romániai magyar írók, költők, újságírók szellemi hagyatékát őrzi és dokumentációs központként, könyvtárként működik, valamint a Györkös Mányi Albert Emlékházat, amely számos kulturális és közművelődési rendezvénynek ad otthont.
Sütő András Herder- és Kossuth-díjas erdélyi magyar író 1927-ben született Pusztakamaráson, és 2006-ban hunyt el Budapesten. Élete legnagyobb részét Marosvásárhelyen töltötte, az ottani református temetőben helyezték örök nyugalomra. Az író számos színdarabját mutatták be Magyarországon. A kommunista diktatúra utolsó évtizedében betiltották műveinek kiadását és színpadra állítását.
 
A ház megvásárlására felajánlott adományokat elfogadnak a helyi EMKE-fiókoknál.
 
forrás: kitekinto.hu
Štvrtok, 2013, apríl 18  |  emlékház sütő andrás