Madártávlatból

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium épületében immár harmadik alkalommal kerül megrendezésre a KIM Szalon névre keresztelt kiállítás. A  Szalont először a 2011. első félévi uniós elnökség idején rendezte meg a KIM azzal a szándékkal, hogy fiatal, tehetséges képzőművészeknek adjon bemutatkozási lehetőséget az ide látogató magyar és külföldi tárgyalópartnerek, delegációk előtt. 

A KIM Szalon ezúttal tematikus fotókiállításnak ad otthont: Kis Dávid, Nehézy László, Palcsek István és Somogyi Márk fotóművészek természetfotóit mutatja be „Madártávlatból" címmel.

A meghívott vendégeket a házigazda dr. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter köszöntötte. A megnyitón Szemadám György képzőművész mondott beszédet. A madarak a Teremtő legszebb és legszárnyalóbb eszméit testesítik meg – jegyezte meg a korábban több évig állatkerti gondozóként is dolgozó festőművész, hozzátéve: nem véletlen, hogy a legtöbb vallásban a madár az emberi lélek jelképe, hordozója. A falakon többek közt gyurgyalagok, tengelicek, szalakóták, vörös vércsék és kócsagok képei láthatók az év végéig.

Bővebb beszámoló az eseményről itt olvasható.

Sobota, 2012, júl 7  |  szemadám györgy