A Muzsikás zenekar Fotó:Kultúrpart

Koncert és emléktábla Makovecz Imre tiszteletére

Makovecz Imre születésnapján, november 20-án a Héttorony Fesztivál záróprogramjaként emlékkoncertet tartottak az Akadémia alapítójának tiszteletére.
A koncert előtt Makovecz Imre-emléktáblát avattak Újbudán, a néhai építész egykori Villányi úti lakóházának falán.

"A Héttorony szimbolikája századok óta, számos alkalommal feltűnt a magyar kultúrtörténetben, nagyjából azonos jelentéstartalommal. Számunkra a Kárpát-medence népi műveltsége, kollektív emlékezete és kreativitása jelenti azt a kincset, amit a Héttorony magában rejt Bécs, Kassa, Munkács, Brassó, Újvidék, Zágráb és Maribor tornyai között, beleértve a Mester épületeit és szellemi hagyatékát is." – Kiss Ferenc művészeti igazgató.
 
A koncertek helyszínei idén is átnyúltak a határokon. Csenger és a Makói Hagymaház mellett egy-egy nagyszabású programot szerveztek a Makovecz Imre tervezte kolozsvári református templomba, a lendvai és kassai színházba, Beregszászon és Szabadkán. A fesztivál november 20-án, Makovecz Imre születésnapján fejeződött be Budapesten, a Szent Imre templom falai között. 
 
* * *
 
A legenda
„...a Héttorony mélyében fekszik a mérhetetlen kincs, melynek a Barát az őre; bizonyos éjeken látni őt völgyeket áthágó lépéssel, fejével a holdig felérve járni, s a kincshöz vivő kulcsokat kinálgatni. Ezen kincs magába foglalja mind azt, mi az isteni magyarföldön csak lelhető: aranyfákat, gyümölcsöt, szöllőgerezdeket, mindennemű állatot, bor helyett, iható folyékony aranyat, arany tyúkokat, hasonló tojást költve, arany köveket st. ki belé juthat az szedhet amennyit s mit akar egy óráig éjfél előtt, ekkor földrendítő csapással becsukódik a hétvár kapuja; ha a szerencsés ekkor ott maradt volna, addig kel néki benn várnia, míg évek vagy századok folytán ismét bejut valaki, ki őt megszabadítsa. Azon nem, melyből valamit magával visz, szerencsét hoz néki egész életére; a végtelen kincs legbecsesb drágasága azonban egy kereszt, a boldogságos szűz, és tizenkét apostol aranyból; ki ezekhez nyúlni mer, azt rögtön halál éri. Ha mégis sikerülne valakinek azokat kivinni, azonnal megszűnnék magyarhon gazdagsága, s az ország puszta s elhagyottá lenne." (Ipolyi Arnold: Magyar mythologia - Pest, 1854)
 
* * *
 
Madarak voltunk…– Koncert Makovecz Imre tiszteletére a budapesti Szent Imre templomban, 2013. november 20-án este hét órakor
 
A Héttorony Fesztivál gálaműsorát minden évben Makovecz Imre születésnapján rendezik meg, neves előadóművészek közreműködésével. Olyan tematikus hangversenyek ezek, melyek az építészet és zene, ember és természet, közösség és mítosz, alkotás és hit elválaszthatatlan, szerves kapcsolatát, és a hagyományok fontos szerepét igyekeznek feltárni. Az idei helyszín az a szakrális tér, ahová a Mester feleségével gyakran átjárt misére a Villányi út szemközti oldaláról.
 
Közreműködik: Dresch Dudás Mihály, az Etnofon Zenei Társulás, a Muzsikás, Lajkó Félix és Szvorák Katalin a tanítványaival, Orbán Johannával, Paár Júliával és Timár Sárával.
Štvrtok, 2013, november 21