Felemelő érzés volt a lelátón ülni

Interjú Skardelli György építőművésszel
.
A nemzeti ünnep alkalmából 2020. március 15-én Áder János, köztársasági elnök Kossuth-díjat adományozott Skardelli György Ybl Miklós-díjas építész, érdemes művésznek, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjának. Az indoklás szerint Magyarország számára kivételesen értékes művészi pályafutása során létrehozott, a funkcionalitást, a fenntarthatóságot és az esztétikumot tökéletesen ötvöző, a múltból átemelt és a kortárs építészeti értékeket összhangba hozó, a városkép egységét és sajátos jegyeit mindig szem előtt tartó tervezői-alkotói életműve elismeréseként. A friss Kossuth-díjas építészt kérdeztük.
– Miért lett építész? Miért választotta ezt a szakmát? Már gyerekkorában építésznek készült?
– Gyerekkoromban a nagy sportolókra néztem fel, a bajnokok voltak az én hőseim. Minden sportág érdekelt, az olimpia minden napját figyelemmel kisértem, de legjobban a focit szerettem. Így én nem az az építész vagyok, aki már az óvodában, általános iskolában állandóan házakat rajzolt, egyáltalán nem volt ilyen késztetésem. Gimnáziumban matematika tagozatra jártam egy fantasztikus osztályba, kimagasló tudású osztálytársakkal, akik a négy év végeztével szinte mind a Műszaki Egyetem építőmérnöki vagy villamosmérnöki karára mentek. Bár nagyon szerettem a matematikát, de azt gondoltam, hogy az érdeklődésem legalább annyira humán jellegű. Így választottam az építész kart, mondhatnám kizárásos alapon, hiszen ebben az irányban éreztem azt a lehetőséget, hogy a matematika tiszta logikája, megoldásra törekvő habitusa szerencsésen keveredhet a humánum érzékenységével. Az is lökést adott ebben a tétova helyzetben, hogy édesapám is építész volt. Igaz nem a tervezés, hanem a kivitelezés volt az ő világa. A családi felmenők apai oldalon szinte kivétel nélkül kőművesek voltak, és ez a szakma nagy becsületet élvezett a családban.
– Kik voltak a mesterei, melyik évszázad épületei vannak Önre a legnagyobb hatással?
– Az egyetemen ismerkedtem meg a különböző évszázadok épületeivel. Az ottani előadások nyitották meg előttem az évezredek épületeinek világát. Ez számomra egy teljesen új megközelítése volt ezeknek az épületeknek, hiszen korábban, mint egy-egy történelmi esemény színhelyei voltak számomra. Az előadások során azok a törekvések, lehetőségek váltak ismertté előttem, amellyel a kor mesterei próbáltak maradandót létrehozni. Érdekelt a fizikai határok feszegetése az akkor ismert műszaki lehetőségek mellett. Ebben számomra a leglátványosabb eredményt a gótika produkálta. A francia katedrálisok csipkeszerű könnyed viselkedése nyűgözött le, miközben a fesztávok és magasságok ostromát a végletekig kiélezték, sokszor a beomlást kockáztatva. El is látogattam az egyetemi évek alatt Franciaországba, hogy a legismertebb katedrálisokat élőben is bejárhassam. Az talán nem újdonság, hogy a mi korosztályunknak a modern forradalmisága mindent elsöpört, Le Corbusier, Mies van der Rohe vagy Frank Lloyd Wright voltak azok, akiknek a házait különösen szerettem. De persze az akkor egyre erősödő japán építészet kortárs mesterei is vonzottak nemcsak engem, hanem az egész évfolyamot. Még az egyetem alatt ismertem meg Carlo Scarpa építészetét, és ez egy teljesen más, költői világ, amely azóta is lenyűgöz. Az egyetemen Kaszás Károly révén ismerkedhettem meg a skandináv építészet természetorientált világával. Ahogy elkezdtem dolgozni, talán már az első nap találkoztam Zalaváry Lajossal, akivel számos pályázatánál munkatársként közelről figyelhettem a feladatmegoldó módszereit, sokszor költői érzékenységű vázlatait. Dobozi Miklós műtermében a funkció tisztasága mindennél előbbre való volt. A Mesteriskola nagy hatással volt rám, ott ismerkedhettem meg és dolgozhattam együtt olyan kiváló építészekkel, mint Dobó János, Janáky István, Turányi Gábor, Róth János vagy Varga Levente. Mindegyik más ember és más építész volt, saját karakterrel, saját gondolkodásmóddal. Számomra az a két év volt a tanulmányaim lezárása, az igazi diploma.
– Első munkái között volt a kőszegi SOS gyermekfalu. Mit kell ilyenkor figyelembe venni? Hogy lehet egy gyermekfalut megtervezni?
– Az empátia alapvető kell, hogy legyen egy építész tulajdonságai között, legalább annyira, mint a térlátás. E nélkül kár is belefogni bármilyen feladatba. Egy ilyen jellegű gyermekközpontú létesítmény megtervezése sok beszélgetéssel indul, amit meg is tettünk Torday Krisztával, mielőtt az első vonalat meghúztuk volna. Végig kellett gondolni, hogy azoknak a gyerekeknek, akik ide kerülnek, ez lesz az otthonuk. Persze elsődlegesek az emberek, az anyák, a kisegítők szeretete, de az is nagyon fontos, hogy a különböző környezetből érkezők az épített környezetben megtalálják azokat a közösségi tereket, ahol összejárhatnak, tanulhatnak, ünnepelhetnek együtt. Vagy az elvonulás helyeit is, ahová el akarnak húzódni, ha épp olyan hangulatuk van. És ezt a lehetőséget akár a külső, akár a belső térben meg kell teremteni. Emellett Kőszeg kisvárosi karaktere is meghatározó hatással volt a végeredményre.
– Többször dolgozott külföldön, például Észak-Koreában vagy Nigériában. Hogy zajlottak le ezek a munkák? Számít-e, hogy Afrikában vagy Ázsiában dolgozik-e, hogy magyar érdekeltségű épületet tervez idegen környezetben?
– A funkció azonos volt, nagykövetségi épületet, rezidenciát, diplomatalakásokat és kiegészítő épületeket kellett tervezni a kint lévők, külföldön dolgozók számára, akik három-négy éven keresztül egy közösségben dolgoznak, és mindennap együtt vannak. És ez lehet önmagagában kellemes, de lehet már nagyon sok, sőt olykor nyomasztó is. Építészetileg ez az alapvető kérdés. Hogyan lehet olyan koncepciót létrehozni, hogy méltó módon képviselje az országot a hivatalos programok során, lehetőséget ad vendégek fogadására, de a családi élet terei is maradéktalanul biztosítva legyenek. A külföldi környezet csak olyan szempont, mint akár az itthoni is. Figyelni kell a közvetlen környezetre, az éghajlatra, az időjárás hatására, és ezt épületszerkezetre váltva tud megszületni egy hiteles épület.
– Egyik kedvenc épülete a Bayern München stadionja. Miért? Mi ebben a kihívás?
– Vannak olyan megoldások, amelyeket szellemességük révén nagyon szeretek, és ilyen a müncheni Allianz Aréna is, amely megépítésekor két csapatot szolgált ki, a vörös színű FC Bayern München-t és a kék színű TSV 1860 München csapatát. Az épület sajátosan világító burka mindig az autentikus színben fogadta a meccsnapokon a szurkolókat. Az épület szellemes és mégis mértéktartó megfogalmazását szerettem meg. De számos olyan alkotás van, amelyik magával ragad. Kiemelkedő, Carlo Scarpa San Vito-i temető kertje vagy Axel Schultes és Charlotte Frank meditációs tere Berlinben. Mindkettő élet és halál elválaszthatatlan kettősségével foglalkozik, egyszerű eszközökkel, de költői módon.
– Az építőművészet mely más művészeti ágakkal dolgozik együtt legszívesebben?
– Az építészettörténeti emlékek sora igazolja ma is, hogy az építészet, a szobrászat, a fal-, illetve a táblaképfestészet mennyire erősítette egymást hosszú évszázadokon keresztül. A modern építészeti forradalma minden viszonyt megkérdőjelezett, újraértelmezte az épület és a képzőművészet viszonyát. Az épület maga lett a bejárható szobor, fény és árnyék játéka, kortárs kép, amely minden napszakban változó, egyfajta interaktív külső megjelenéssel, mindig más és más. Ezeket az épületeket szeretem igazán.
– 2019. november 15-én átadták a Puskás Arénát. Lehet azt mondani, hogy ez volt élete legnagyobb, legösszetettebb munkája? Elégedett volt, amikor a pályaavató mérkőzésen a lelátón ült?
– Hatalmas munka befejező pillanata volt a pályaavató mérkőzés, mondhatni akkor lehetett felszabadulni a nyomás alól, amelyet a Nemzeti Stadion megtervezése, a puskási hagyaték, életpályája és neve, a tervezésben a közvetlen stáb és a közel kétszáz fősre is bővülő tervezői csapat, illetve a helyszínen dolgozókkal való együttműködés tett rám és mindenkire, aki részt vett a létrehozásában. Az épület megvalósulását nap, mint nap kísértük figyelemmel, így az építés két év alatti örömei összegződtek egy pillanatban. Nem volt meglepetés, bár teljesen „kicsomagolva" én is csak aznap láttam. Ráadásul a lelátók megteltek nézőkkel, és amikor megszólaltak az ultrák, vagy, ahogy akkor hívták őket, amikor még én is köztük voltam, a tábor, az egészen felemelő érzés volt.
– Ilyenkor járvány idején mivel telnek a napjai? Milyen munkán dolgozik éppen?
– Újra hatalmas munkán dolgozom közvetlen munkatársaimmal együtt. Budapest új multifunkcionális csarnokát tervezzük, iszonyatos iramban, mert az épület bemutatkozása egy nemzetközi eseményhez, a 2022-ben rendezendő kézilabda Európa Bajnoksághoz kötődik, és addigra teljesen készen kell, hogy legyen. Az épület a Papp László Budapest Arénához hasonló funkciójú, csak éppen kétszer akkora befogadóképességű. A járvány nagyon belezavart a munkamenetbe, mert a tervezéssel párhuzamosan halad az építés is, és ez önmagában is embert próbáló feladat. A tervezést meg tudjuk oldani távmunkában, mindenki otthonról csatlakozik rá a benti nagyteljesítményű számítógépre. Persze ez is nehezebb úgy, hogy minden kapcsolat virtuális, de már kezdünk beleszokni. A számítógéphálózat és az internet meg tudja oldani a tervezést, még ha így döcögősebb is, de az építőknek a helyszínen kell felállítani az oszlopokat, felemelni a gerendákat, megönteni a betonszerkezetet. Ezt nem bízhatják csak a gépekre. De mindenki abban reménykedik, hogy egyszer véget ér járvány, és mire odáig jutunk, hogy fel kell öltöztetni az épületet, akkor már a helyszínen lehetünk mi, tervezők is.
Streda, 2020, apríl 15  |  interjú skardelli györgy kossuth-díj