A szépség hatvan éve

Beszélgetés Koller Györgyné Edittel és Köster Dániel galériavezetővel

Délelőtti csend az udvaron, szobrok köszöntenek a lépcső előtt, a falon Amerigo Tot bronzmárvány domborítása. Azután a csengő, halk berregés, és már jön is a házigazda, kedvesen befelé invitál. A tavaszi nyárból jó belépni a szentélybe, a lassabban pergő időbe. Nézni a szépség megannyi bizonyságát: olajképeket, vízjeles grafikákat; holt és mai mesterek nem múló üzeneteit.

Hatvan éves lett a galéria, névadója, a legendás hírű Koller György kilencven lenne. A második világháború utáni magyar műkereskedelem meghatározó személyisége volt, aki a nehéz időkben, az 50-es évektől szolgálta és óvta a szépséget.
Legjelesebb művészeinket állította maga mellé, kedves szigorával és tékozló szeretetével. Most minden róla szól, az ünnepi kiállítás, az emlékező könyv, és ez a beszélgetés is: feleségével, Edit asszonnyal, és unokájával, aki hat éve vette át a galéria irányítását.
Koller Györgyné: Annyi mindent kellene mondanom, egy regény is kevés hozzá – kezdi az emlékezést. – Doktori, majd jogi tanulmányaiból is kimaradt a férjem, egyszerű ok miatt, nem volt pénz. Koller György erős akaratú ember volt, de kellett is, hogy a galériát vezetni tudja. Akkor a tanács adott ideiglenes engedélyt, miután jó emberek támogatták: Csók István, Pátzay Pál, Pór Bertalan, Szőnyi István… Pár művésszel el is indult, de csak grafikát és rézkarcot lehetett forgalmazni.
Milyen volt a kezdet?
A férjemnél kiváló szervező gárda volt, ennek ellenére rövid idő alatt „kivégezték". Mentek a feljelentések, ahogy akkoriban szokás volt. A legtöbben ilyenkor megijednek, más munka után néznek, de Gyurka soha életében nem engedett. Élete kockáztatásával mentette a zsidókat, berúgta az ajtót a Művészeti Alapnál, a minisztériumban asztalt verve mondta az igazát. Százalékot kapott, pontos könyvelést vezettünk. A Rézkarcoló Művészek Alkotóközössége nevében járták az országot a szervezők, mappájuk tele volt gyönyörű grafikákkal. Száz-kétszáz forintért lehetett értékes munkákat kapni.
Hogyan találtak rá a Várnegyedbeli házra?
Elindult a galéria a Munkácsy Mihály utcából, egy szobával, három emberrel. Sok félelemmel, hogy mikor szüntetik meg, de ez is elmúlt egy varázsütésre, és Koller lett a példakép. Nagyon sokat dolgoztunk, minden hozzá tartozó művésznek jutott pénz, hogy valamennyire szabadon tudjon alkotni. Hosszú római évek után hazalátogatott Amerigo Tot; a harmadik vasárnap meghirdette Gyurka az újságokban, hogy dedikál, és tódultak az emberek. Mikor a gödöllői Agráregyetemnek 1972-ben elkészítette a Mag apoteózisa című hatalmas domborítását, akkor kapta ezt a telket, s arra építettek neki lent egy műtermet. Már beteg volt, inkább a közeli szállodában lakott, így kibéreltük tőle; halála után pedig megvettük.
A Koller Galéria így kezdte működését?
Grafikát és rézkarcot árulhattunk, később engedélyezték a kisplasztikát. Ezt a keskeny épületet Somlai Tibor zseniális belsőépítész álmodta meg gyönyörű csillárral, korabeli berendezésekkel.
Már ott volt Pátzay Pál, jött Melocco Miklós, Borsos Miklós, aki nem volt „alkalmas" az ifjúság nevelésére, és 1956 után kirúgták az egyetemről.
Hozzátartozott a galéria életéhez, hogy egész délelőtt ott voltak a művészek, fönt Gyurka szobájában. Életre szóló barátságok szövődtek, főleg a fiatalok merítettek sokat ezekből a tartalmas órákból. Varga Imre egyszer megjegyezte: „Koller irodája úri kaszinó és gyóntatószék egybevéve."
Jöttek hozzá a művészek, kellett a pénz. Almásy Aladárnak négy gyereke volt, sokszor kapott előleget, de nem csak őt segítette ki. Mecénás is volt, nem csupán jó barát.
Hatvan éves a Koller Galéria!
Sokan mondták nekem, hogy áldozatos életet éltünk. Nem volt az, a férjem annyira szerette, hogy nem tudott nélküle létezni. A művészek, a barátok, a remek képek, a kiállítások, a külföldi múzeumok együtt adták a kifogyhatatlan munkakedvet. Halála után egy ideig Menyhárt László művészettörténész vezette a galériát, majd mikor az unoka, Dániel befejezte tanulmányait, ő vette át a stafétabotot. Ennek örülök legjobban, a családi folytatásnak, a folytonosságnak, hogy van, ma is működik, és tartja a magas színvonalat!

Köster Dániel: Németországban tanultam, és 2006 óta irányítom a galériát – folytatja a beszélgetést Koller György unokája. – Próbálom a régi szálakat összekötni, továbbvinni és fejleszteni. Képviselni azokat a művészeket, akik régóta hozzánk tartoznak, és nyitni a mai fiatal alkotók felé. Külföldön is tettünk lépéseket, főleg Olaszországban mutatkoztunk be néhány sikeres közös kiállításon. A mostani olasz kulturális év is jó alkalom, hogy lehetőséget adjunk tehetségeinknek.
Róma összefügg Amerigo Tot ottani munkálkodásával?
Természetesen a háttérben ez van, ezért rendeztünk be 2010-ben az emeleten egy emlékszobát.
Utalva ezzel is a folyamatosságra, a gazdag múlt megőrzésére. Örömteli hír, hogy tervezünk Bariban május végén egy életmű kiállítást, s ebben mi is közreműködünk.
Hogyan készült életének új feladatára?
Nagy szeretettel és sok biztatással léptem nagyapám helyére. Kulturális menedzsmentet tanultam, és az olasz művészettörténetről is hallgattam előadásokat. Ezek után, úgy éreztem, eljött az ideje, hogy továbbvigyem ezt a szellemi örökséget.
Először fel kellett mérnem a helyzetet, mi volt, mi van a galériában; a profilját át kellett alakítani, az új irányvonalat kijelölni. Úgy érzem, ezeket elég jól ítéltem meg, és minden jól folytatódik.
Találkozott még nagyapjával, a legendás Koller Györggyel?
Találkoztam vele, tizenhat éves voltam, amikor meghalt. Elég sokat voltunk együtt nyaraláskor, és egyéb alkalmakkor. Gyerekfejjel is éreztem, hogy egy különleges ember. Néztem a galériában, hogy bánik a művészekkel, milyen kedvességgel és hozzáértéssel. A legfontosabb dolgok élesen megmaradtak bennem, s bizonyára, rejtetten, ott munkál a hétköznapjaimban. Persze meg kell jegyeznem, más idők voltak akkor, más körülmények…
Hogyan készülnek az évfordulóra?
Az előkészületek már az elmúlt év elején elkezdődtek, a tervezett könyv még régebben, hiszen a fontos részekhez kutatni is kellett. A kettős évfordulóra koncentráltunk mindent: nagypapánk, az alapító 90 éves, a galéria pedig hatvan. Május 9-én 17 órakor nyílik a „60 év 60 művész" című kiállítás: ezen a régi jeles alkotók vesznek részt, és a Koller-díjasok. Ismét együtt lesz a baráti kör, a képek külön is emlékeznek. Bemutatjuk Feledy Balázs nagyon szép és értékes könyvét: Koller – Egy legenda nyomában, a MTA Zenetudományi Intézet Haydn termében. Remélem, méltó emlékezés lesz, a kivételes tiszta ember, Koller György néhány napig itt él közöttünk. 

A jubileumi kiállítás június 2-ig tekinthető meg a Koller Galériában (I., Táncsics utca 5.)

Fenyvesi Félix Lajos, Várnegyed - 2013. május 10.