Schrammel Imre kiállítása Kecskeméten

A forrás címmel nyílt meg Schrammel Imre Kossuth-díjas keramikusművész kiállítása 2013. március 12-én Kecskeméten, a Kápolna Galériában.

A XVIII. Kecskeméti Tavaszi Fesztivál programjába illeszkedő kiállítást Füzi László irodalomtörténész, a Forrás folyóirat főszerkesztője nyitotta meg, aki hangsúlyozta a művész kötődését Kecskeméthez, hiszen a kiállításon bemutatott munkákat is a kecskeméti Nemzetközi Kerámia Stúdióban készítette. Az idén 80. születésnapját ünneplő Schrammel Imre elmondta: az alakulás pillanatától kezdve köze van a stúdióhoz, amely fokozatosan bővült. Kialakítása annak is köszönhető, hogy két nemzetközi kongresszust sikerült a városba hozni. Először a Nemzetközi Iparművész Világszervezet bécsi kongresszusa „tett látogatást" Kecskeméten, és megbízást adott egy szeminárium megrendezésére. Ez volt a stúdió egyik avatója. A következő kiemelkedő esemény a Nemzetközi Kerámia Akadémia kétévenként aktuális közgyűlése volt.

„Egy gondolatkör köré szervezhető tárgyakat hoztam ide, amelyek egymással valamilyen párbeszédben, rokonságban vannak" – mondta Schrammel Imre a kiállításáról. Kiemelte: 80 éves korában egy művésznek illik valamilyen összegző kiállítást rendezni, de az a terem, amelyre ő szemet vetett, nem lesz kész ebben az évben. „Az összegzés 81 éves koromra marad, de ez nem baj" – fűzte hozzá.

Schrammel Imre alkotásaival, elméleti, szimpózium vezetői munkásságával, valamint technikai találmányaival egyik megújítója az ezredvég magyar és egyetemes kerámiaművészetének. 1952–57-ig a Magyar Iparművészeti Főiskolán tanult, ahol Borsos Miklós és Gádor István voltak a mesterei. 1966-ban Munkácsy-díjjal tüntették ki. A Faenzai Kerámiabiennálén 1974-ben aranyérmet, később nagydíjat kapott. Számos egyéb nemzetközi elismerés után 1991-ben kapta meg a Kossuth-díjat. 1958-tól a Magyar Iparművészeti Főiskola tanára, 1993–99 között rektora volt. 1981-től a Nemzetközi Kerámia Akadémia vezetőségi tagjaként dolgozott, 1986-ban alelnöke lett, ezen kívül több tengerentúli és európai egyetem vendégprofesszorává avatta. A művész 1969-ben szervezte meg az első siklósi kerámia szimpóziumot, ezzel megalapította a magyar szimpózium-mozgalmat, amely a nemzetközi művészcsere révén a korszerű művészeti áramlatok megismerésének hosszú ideig egyedüli fóruma volt.

Schrammel Imre kecskeméti tárlata április 11-ig látogatható.

Forrás: MTI

14 Март 2013 г.  |  kiállítás schrammel imre