Nagy sikerrel vendégszerepelt a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar Franciaországban

Vashegyi György karmester vezetésével sikeres hangversenyeket adott a Purcell Kórus és a korabeli hangszereken játszó Orfeo Zenekar Franciaországban: december 11-én Versailles-ban, a Királyi Kápolnában, 12-én pedig Párizsban, a Szent Rókus-templomban. A francia közönség mindkét este – Franciaországban ritkán hallható – hosszú vastapssal jutalmazta az együttesek előadásait: a koncertek műsorán Johann Sebastian Bach Karácsonyi oratóriumának 1-3-5-6. kantátái szerepeltek. December 13-án este a párizsi Magyar Intézet vendégei voltak: ott „Magyar és német lutheránus barokk zene 1690 körül: Strattner és Buxtehude" című koncertprogramjukkal léptek fel.
A historikus előadásmód szakértőjeként elismert Vashegyi György és együttesei (a Purcell Kórus és a korabeli hangszereken játszó Orfeo Zenekar) ezúttal Franciaországban mutathatták meg kimagasló szakmai tudásukat. A két együttes 2016-ban már nagy sikert aratott a versailles-i Királyi Operaház színpadán, francia barokk operaműsorral: akkor a Centre de musique baroque de Versailles intézménnyel együttműködésben megvalósult, „Un Opéra pour Trois Rois" („Opera három királynak") című, különleges programjukkal vívták ki a közönség és szakma elismerését. Idén Versailles-ban és Párizsban, a régóta repertoárjukon lévő, népszerű Karácsonyi oratóriumot tűzték műsorra. December 11-én 12-én este Bach monumentális művéből négy kantáta (az 1-3-5-6. számú) hangzott el, neves francia és magyar szólisták (Hasnaa Bennani – szoprán, Anthea Pichanik – alt, Szigetvári Dávid – tenor és Victor Sicard – basszus), valamint a Purcell Kórus és Orfeo Zenekar tolmácsolásában, Vashegyi György vezényletével. December 11-én este a Királyi Kápolnában a hallgatóság szűnni nem akaró tapssal fejezte ki tetszését; másnap, december 12-én a párizsi Szent Rókus-templom zsúfolásig megtelt soraiból szintén tapsviharral üdvözölték az előadást. December 13-án este, az együtteseket vendégül látó párizsi Magyar Intézetben a Purcell Kórus és Orfeo Zenekar tagjai „Magyar és német lutheránus barokk zene 1690 körül: Strattner és Buxtehude" című koncertprogramjukkal léptek fel – e hangverseny műsorszámai között Vashegyi György franciául ismertette a műsort és a zeneszerzők életrajzát is a közönségnek. E különleges koncert lehetőséget adott az 1645-ben Magyarországon, magyarként született – s akkor Európa zenei élvonalához tartozó, ám mára teljesen elfelejtett – Georg Christoph Strattner művészetével való találkozásra: a Magyar Intézet hangversenytermében ez a műsor is nagy sikert aratott. E koncert előtt Vashegyi György – a köztestület 2017 novembere óta hivatalban levő elnökeként – bemutatta a Magyar Művészeti Akadémia működését is a megjelenteknek.
17 Декабрь 2018 г.  |  vashegyi györgy purcell kórus párizsi magyar intézet orfeo zenekar