Lukács Sándor, Kiss-B.Atilla, Harag Ilona, Kucsera Tamás Gergely, Sebők Klára, Juhász Judit

Harag György-emlékév indul az MMA szervezésében

Harag György (1925–1985), a Kolozsvári Állami Magyar Színház egykori főrendezője, az erdélyi, a magyarországi és a román színházművészet és színháztörténet korszakos művésze tiszteletére szervez emlékévet a Magyar Művészeti Akadémia. A márciusban induló színes programsorozat felidézi a hatvanas, hetvenes és a nyolcvanas évek színházi történéseit, felhasználva minden elérhető eredeti dokumentumot, riportot, fényképet, filmfelvételt, személyes vallomást, emlékezést, amely kivételes gyűjtemény a színházi múltat kutató történészek számára és méltó emléket idéz a nagyszerű és mindenki által szeretett színházi szakembernek – születése kilencvenötödik és halálának harmincötödik évfordulóján. Alakját az emlékévben vándorkiállítással, emlékkötettel, dokumentumfilmmel és diákszínjátszó-fesztivállal is megidézi az MMA.
27 Февраль 2020 г.

Tavaszi áldozat

Az 1996-os bemutató után március 7-én újra műsorra tűzi a Szegedi Kortárs Balett Sztravinszkij Tavaszi áldozatát. Juronics Tamás, a társulat művészeti vezetője szerint az érdeklődők egy friss, újrafogalmazott koreográfiát láthatnak.

21 Февраль 2014 г.

Együttműködési megállapodás a Nemzeti Színház a debreceni Csokonai Színház és a Kaposvári Egyetem között

Az intézmények vezetői által 2014. február 20-án, Budapesten aláírt együttműködési megállapodás keretében a Kaposvári Egyetem művészeti karának hallgatói - látványtervezők, mozgóképszakos és színészhallgatók - lehetőséget kapnak arra, hogy tanulmányaik mellett a gyakorlatban is kipróbálják tudásukat a két teátrum munkájába bekapcsolódva.

21 Февраль 2014 г.

Úrhatnám polgár

A József Attila Színház Csiszár Imre rendezésében február 8-án mutatta be Moliére Úrhatnám polgár című drámáját Blaskó Péterrel és Béres Ilonával a főszerepben. 

13 Февраль 2014 г.

Szabó Magda Régimódi története a Nemzetiben

A Csokonai Színház idei évadának egyik közönségsikere látható nagyszerű szereposztásban a Nemzetiben. A Régimódi történetben Szabó Magda egy ízig-vérig debreceni, mégis egyetemesen magyar történetet mesél el.

2 Февраль 2014 г.

Kamaraszínházból az augsburgi nagyszínpadra

A Cseke Péter vezette kecskeméti Katona József Színház a Bertolt Brecht tiszteletére rendezett augsburgi fesztiválon (Brecht Festival: január 31 – február 10) mutatja be a szerző egyik nagysikerű darabját. „A színház alig egy éven belül már a második külföldi előadását állítja színpadra; ez egyszerre kuriózum és megtiszteltetés" – mondja a színház igazgatója.

29 Январь 2014 г.