Lukács Sándor, Kiss-B.Atilla, Harag Ilona, Kucsera Tamás Gergely, Sebők Klára, Juhász Judit

Harag György-emlékév indul az MMA szervezésében

Harag György (1925–1985), a Kolozsvári Állami Magyar Színház egykori főrendezője, az erdélyi, a magyarországi és a román színházművészet és színháztörténet korszakos művésze tiszteletére szervez emlékévet a Magyar Művészeti Akadémia. A márciusban induló színes programsorozat felidézi a hatvanas, hetvenes és a nyolcvanas évek színházi történéseit, felhasználva minden elérhető eredeti dokumentumot, riportot, fényképet, filmfelvételt, személyes vallomást, emlékezést, amely kivételes gyűjtemény a színházi múltat kutató történészek számára és méltó emléket idéz a nagyszerű és mindenki által szeretett színházi szakembernek – születése kilencvenötödik és halálának harmincötödik évfordulóján. Alakját az emlékévben vándorkiállítással, emlékkötettel, dokumentumfilmmel és diákszínjátszó-fesztivállal is megidézi az MMA.
27 Февраль 2020 г.

Nemzet Művésze díjátadás

A Nemzet Művésze díjat a Magyar Művészeti Akadémia kezdeményezésére – 2013-ban – az Országgyűlés a magyar művészeti élet kimagasló teljesítményt nyújtó, elismert képviselőinek személyes megbecsülése, méltó életkörülményeinek biztosítása céljából alapította. A Nemzet Művésze díj Bizottság 2016-ban öt művésznek ítélte meg a díjat: Bán Ferenc építőművésznek; Kalász Márton költő, író, műfordítónak; Koltai Lajos operatőrnek; Mécs Károly színművésznek; Varga Imre szobrászművésznek. Az elismeréseket 2016. november 3-án adta át Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter és Fekete György MMA-elnök a Magyar Művészeti Akadémia székházában, a Pesti Vigadó dísztermében.

3 Ноябрь 2016 г.

Marton Éva mesterkurzusa

Marton Éva tartott mesterkurzust 2016. október 25–27. között a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával az MMA székháza, a Pesti Vigadó Sinkovits Imre Kamaraszínpadán. A kurzuson Bartók Béla: A Kékszakállú herceg vára operaáriáit dolgozták fel közösen a növendékekkel. A mesterkurzust egy gálahangverseny zárta október 27-én a Vigadóban.

27 Октябрь 2016 г.

Tóth Ilonka – tanúságtétel két részben

Az '56 utáni megtorlások idején járunk. A koncepciós perben elítélt Tóth Ilona személye eggyé vált az ártatlanság fogalmával, 1956 eltiprásának mementójává emelkedve. A Nemzeti Színház ezzel az előadással ünnepli az 1956-os forradalom 60. évfordulóját. A szereplők közül Bodrogi Gyula, Csurka László, Dózsa László, Mécs Károly a forradalmi események résztvevői, tanúi voltak. Az előadás ősbemutatója – a hazai előtt – Varsóban, a Teatr Polski színpadán lesz 2016. október 21-én.

18 Октябрь 2016 г.

Balettelőadások Bulgáriában 1956-ra emlékezve

A SZEGEDI KORTÁRS BALETT TÁNCSZVIT ÉS RÍTUS CÍMŰ ELŐADÁSA AZ 1956-OS FORRADALOM EMLÉKÉRE

A Szegedi Kortárs Balett és a Nemzeti Balett közösen mutatkozik be produkciójával Bulgáriában október 23-án – az 56-os magyar forradalom és szabadságharc 60. évfordulóján. Az emlékév e fontos táncművészeti eseményét a Magyar Művészeti Akadémia is támogatja.

10 Октябрь 2016 г.

Horti Lilla II. díjat érdemelt ki a Nemzetközi Marton Éva Énekversenyen

A fehérorosz Alexander Roslavets nyerte a Nemzetközi Marton Éva Énekverseny 15 ezer euróval járó Nagydíját és a közönségdíjat a szeptember 24-én rendezett döntőben. Az egyetlen magyar versenyző, Horti Lilla a II. díjat érdemelte ki. Kim Eunhee (Dél-korea) Marton Éva személyes külön elismerésében részesült a Magyar Művészeti Akadémia és a Zeneakadémia Alapítvány jóvoltából.

26 Сентябрь 2016 г.