Oberfrank Pál • fotó: Bodnár Boglárka / MTI

Holt költők társasága

Oberfrank Pál főszereplésével Európában elsőként állítja színpadra a Holt költők társaságát a Veszprémi Petőfi Színház Funtek Frigyes rendezésében. Oberfrank Pál színművész, rendező, a színház igazgatója és a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja a darabban John Keating irodalomtanár szerepét formálja meg. A színház vezetésének régi vágya teljesül a darab színpadra állításával, amelyet – a jogok megszerzését illetően – több éves munka előzött meg.

„Nem számít, hogy mások mit mondanak, a szavak és az eszmék meg tudják változtatni a világot." (Holt költők társasága)

Az Oscar-díjas filmből készült színdarab világpremierjét New Yorkban tartották tavaly. A szövegkönyvet – melyet a film forgatókönyvét is jegyző Tom Schulman írt – a Petőfi Színház hosszas levelezés után idén nyáron kapta meg, és rögtön nekiláttak a mű magyar nyelvre történő fordításának. A készülő előadás médianapján Oberfrank Pál az általa megformált szerepről azt mondta: lehetőséget nyújt számára, hogy a költészetet segítségül hívva rámutasson arra, hogy mennyire fontos megtalálni saját egyéniségünket, tempónkat, ritmusunkat. Funtek Frigyesnek saját bevallása szerint könnyedséget okozott az, hogy a szövegkönyvet a film forgatókönyvírója, Tom Schulman készítette. A rendező kiemelte: a szerző remekül adaptálta a darabot színpadra, kihúzta vagy átírta azokat a részeket, amelyek annyira „filmesek" – például a gyakori helyszínváltozások miatt –, hogy nehéz lenne őket színpadra állítani. Példaként említette Nolan igazgató szerepét, amelybe a szerző belesűrítette a filmen megjelenő összes tanár fontosabb megjelenését. A rendező szerint ez jót tett a történetnek, a színpadi változat egyik erősségévé vált a szerep, nem beszélve a fiatalokról, akik egy új generáció lendületét vitték a darab keretei közé. A Holt költők társasága premierjét 2017. november 3-án pénteken tartják a Veszprémi Petőfi Színházban. John Keating irodalomtanárt Oberfrank Pál, Paul Nolan igazgatót Kőrösi Csaba, az osztály főbb tagjait Kurely László, Koller Krisztián, Szalay Bence, Hevesi László, Fülöp Tamás és Gaál Attila Csaba alakítják. Feltűnnek a darabban tehetséges helyi középiskolás fiatalok, valamint epizódszerepekben színre lép Szeles József, Módri Györgyi és Dér Mária is.
Holt költők társasága
Carpe diem! – ragadd meg a napot… az élet elröpül! Ifjú lelkeket lángra lobbantó, különc tanárember kezdi meg varázslatos működését 1959-ben a Welton Akadémia ódon falai között. Lapról lapra tépeti szét diákjaival a tankönyvet, mert azt akarja, hogy felfedezzék: az életük maga a költészet, mely életre szóló szerelmet, de nagy tragédiákat is szülhet… A hagyománytisztelő iskolában pedig tanyát ver a lázadás szelleme. A realista és a romantikus filozófia nagy összecsapása ez… életünk örök kérdéseire keresi a választ…
Bemutató: 2017. november 3. | 19.00 Veszprém, Petőfi Színház
Szereposztás:
John Keating | OBERFRANK PÁL Jászai-díjas
Paul Nolan | KŐRÖSI CSABA
Mr. Tom Perry | SZELES JÓZSEF
Neil Perry | KURELY LÁSZLÓ
Todd Anderson | KOLLER KRISZTIÁN
Charlie Dalton | GAÁL ATTILA CSABA
Knox Overstreet | SZALAY BENCE
Richard Cameron | HEVESI LÁSZLÓ
Steven Meeks | FÜLÖP TAMÁS
Chris (Knox szerelme) | DÉR MÁRIA
Tündér | MÓDRI GYÖRGYI
Fiúk | KISZELY-NAGY BOTOND, CSORDÁS MARTIN,
KELLER MÁRTON, FEKETE BALÁZS, TALPAI TIBOR
Közreműködők:
Ügyelő | SZENTMIKLÓSI ILDIKÓ
Súgó | KLÓZER KITTI
Díszlet- és Jelmeztervező | CSÍK GYÖRGY Jászai-díjas
Zeneszerző | PETER KUBIK
Rendezőasszisztens | NEMES BENCE
Rendező / Dramaturg | FUNTEK FRIGYES
2 Ноябрь 2017 г.  |  bemutató oberfrank pál veszprémi petőfi színház