Bejelentették a Kaszás Attila-díj jelöltjeit

Csankó Zoltán (Győri Nemzeti Színház), Földes Tamás (Budapesti Operettszínház) és Vlahovics Edit (szombathelyi Weöres Sándor Színház) színművészek a Kaszás Attila-díj idei jelöltjei – jelentette be a díj csütörtöki online sajtótájékoztatóján az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára. Fekete Péter felidézte: az elmúlt években a Kaszás Attila-díj rendkívüli elismertséget vívott ki magának nemcsak azért, mert kiváló művészek nyerték el, hanem azért is, mert a „legdemokratikusabb" elismerés. A díj jelöltjeit ugyanis a szakma, a díjazottat pedig a közönség választhatja ki – emlékeztetett. Mint bejelentette, az Emmi bruttó 400 ezerről 800 ezer forintra emeli a hozzájárulását a díjhoz. A díjat a Hegyvidéki Önkormányzat alapította a Mozaik Művészegyesülettel közösen, a MANK gondozza az MMA támogatásával, a szakmai szavazatokat pedig a Magyar Teátrumi Társaság gyűjti össze.
Kucsera Tamás Gergely, a díj lebonyolítását támogató Magyar Művészeti Akadémia főtitkára elmondta, hogy Kaszás Attila emlékét őrizni megtisztelő feladat, éppen ezért a szervezet örömmel csatlakozott a kezdeményezéshez, amely egy „igazi polgári-társadalmi akció". Pokorni Zoltán, a Hegyvidéki Önkormányzat polgármestere, a 13. alkalommal meghirdetett díj társalapítója kiemelte, hogy már a Kaszás Attila-díj jelöltjévé válni is dicsőség, hiszen a jelölést maga a színházi szakma végzi. Mint hozzátette, az Emmi mellett a Raiffeisen Bank is emelte a hozzájárulását, ezzel már csaknem 1,5 millió forintot tesz ki a Kaszás Attila-díjjal járó összeg. Tardy-Molnár Anna, a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója emlékeztetett arra, hogy a díj igazi összefogás eredménye, a kezdeményezéshez ugyanis csatlakozott a Magyar Művészeti Akadémia, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Hegyvidéki Önkormányzat, a Raiffeisen Bank, a Magyar Teátrumi Társaság, valamint a MANK is. A jelöltekre a www.kaszasattiladij.hu oldalon adhatók le a szavazatok augusztus 23-án éjfélig. A Kaszás Attila-díj három idei jelöltjét 23 társulat tagjai választották ki szavazataikkal; az elismerést 2020-ban is az országos színházi évadnyitó keretében adják át.
19 Июнь 2020 г.  |  dr. kucsera tamás gergely kaszás attila-díj