A Credo credója

Credo címmel mutatták be Juronics Tamás új darabját 2019. február 22-én Szegeden, majd február 28-án Budapesten, a frissen átadott Nemzeti Táncszínházban. A Szegedi Kortárs Balett produkciójának jelmezeit Bianca Imelda Jeremias, a díszleteket Tóth Kázmér tervezte. A Credo zenéjét Arvo Pärt, Johann Sebastian Bach, Frédéric Chopin és Födő Sándor műveiből állították össze. A Kossuth-díjas koreográfus, az MMA levelező tagja a budapesti előadás előtt válaszolt kérdéseinkre.
– Mi a darab alapgondolata?
– Nagyon nehéz témát választottam, ugyanakkor személyes, intim témát. Tulajdonképpen nagyon szemérmes is voltam, amikor nekiálltam a munkának, hiszen az ember a hitéről, egyáltalán bármilyen magánéleti dolgáról nehezen beszél. Ugyanakkor alkotóként a legizgalmasabb téma, amikor tényleg mélyre nyúl az ember a saját lelkében. Ez nagyon szép feladat.
A Credo témája természetesen már a címében megjelenik. Azon túl azért egyéb témák is érdekeltek az alkotás folyamatában, mert az elmúlt pár évben nagyon sok olyan személyes élményem volt, amelyek sok mindent változtattak rajtam. A két alap misztériummal találkoztam. Egyrészt a születés, a fogantatás csodájával, hiszen 2 és fél éves a gyermekem. Ugyanakkor a halál tematikája is megjelent, mert a nagyszüleimet 2 éve vesztettem el. Ezek a témák mindig nagyon közel viszik az embert valamiféle transzcendenciához. Így indultam el az úton az alkotás felé.
A darab egy család története. Olyan történeteket írtam, amelyek összefoglalva négy generáción keresztül követik a családnak a különböző traumáit és alapvetően a fogantatással és a halállal kapcsolatos pillanatait. Egyfajta üzenetként benne van az, hogy milyen nagy felelősségünk van abban, hogy ezeket a traumákat hogyan örökítjük tovább a következő generációk számára. Szerintem a mostani generáció nagyon sok szempontból még szenved bizonyos, a 20. században fel nem oldott traumák miatt.
– Hogy lehet feloldani ezeket? A tánc például segíthet ebben?
– Azt remélem, hogy a miután a néző hazamegy – a színházi élményen vagy hatáson túl –, az előadás még otthoni gondolkodásra is készteti őt. Vagy egyfajta szembenézésre sarkallja, akár a saját, vagy családtagjainak ügyein. Talán olyan feloldásokat találhat a darabban, amelyek azt mondják ki, hogy nem minden esetben vagyunk a saját problémáinkért felelősek. Lehet, hogy azokat valahonnan máshonnan örököljük. Ez a fajta determináció szerintem nagyon erős az emberekben, és jó szembesülni azzal, hogy néha feloldjuk magunkat ez által ennek a felelőssége alól.
– Igen, de ezzel az ember egy kicsit másra hárítja a felelősséget. Ez nem baj?
– Egyrészről valóban így van. Néha valóban nem a saját felelősségünk egy ilyen megörökölt dolog. De másrészről ez nemcsak a felelősség áthárítása, hanem alapvetően a dolgokkal való szembenézés. A dolgok, a miértek megértése. Ezzel valóban akár fel is oldhatunk magunkban és a környezetünkben feszültségeket. Ez azért sem mellékes, mert a 20. századról beszélünk, és ilyen szempontból nyugodtan kimondhatom: nagy a felelőssége ennek a sok szempontból bűnös századnak. Ennek a századnak a lenyomatai és fel nem oldott, ki nem mondott konfliktusai bennünk vannak és az új generáció továbbörökli azokat. Ez pedig nem jó. Lehet, hogy hogy kéne egy tabula rasa. Lehet, hogy ki kellene mondani: igen, új lapról kell indulnunk, mert sokszor nem jó, amit öröklünk.
– Ezért is választotta a bűnös századnak az egyik zenéjét, amelyet betiltottak 1968-ban? Arvo Pärt észt zeneszerző művéről van szó, aki sokak – egyebek mellett az MMA egyik alapítójának, Makovecz Imrének is – kedvenc zeneszerzője volt. Arvo Pärt az előadás koreográfiájának egyik ihletője.
– Én is nagyon szeretem Arvo Pärt munkásságát, bár ez a műve teljesen más, mint amelyeket én is jól ismerek. Hiszen ez egy korai munkája. Az új hang, amit ő később talált meg, az itt még nem jelenik meg. Ez egyfajta kollázs darab még, és olyan stíluselemek vegyülnek benne, mint például a középrészen egy nagyon erős dodekafón schönbergi őrület. Ugyanakkor a mű elején és a végén megjelenik Bach Prelűdjének zongora-motívuma is, ami pedig magában hordozza a tisztaságot. Ez fordul szembe az előbb említett nagy káosszal. Úgyhogy ez a darabban felbukkanó erő érdekelt és nem annyira az a történelmi helyzet, amelyben létrejött. Igaz, az is nagyon érdekes.
– A darab négy generációnak a története. A szereplők lakásba zárva táncolnak egymással. Ez a fajta bezártság nincs ellentétben a tánccal, ami egyfajta nagyon erősen szabad művészeti forma?
– Én ezt nem tartom olyan nagy problémának. A tánc nem csak önmagáért való művészet. Ha színházi közegben alkalmazzuk, akkor akár mondatokká, monológokká válhat, vagyis sokkal kifejezőbb eszköztára is van. A bezártság fontos, hiszen valóban az volt a szándék, hogy a négy fal közötti kommunikációt ábrázoljuk, mutassuk meg. A díszlet nagyon filmszerű, az egész darab nagyon látványos, hiszen idősíkok elcsúsztatásával és törésével jön létre. Mintha egy művészfilm szerkezetét és látványát alkalmaznánk. A tánc nyelve nagyon sok mindenre alkalmas, és ezt bizonyítja ez a darab.
Szegedi Kortárs Balett – Credo
táncjáték

Hiszek egy Istenben
„De jó lenne jónak lenni,
a nagy Istent megkeresni,
a lábához kuporodni,
és az Igét befogadni."
(Juhász Magda)

Hinni, vagy nem hinni. Ez nem rajtunk áll. Nem mi választjuk Istent. Isten választ minket.

Arvo Pärt, a népszerű észt zeneszerző művészete elválaszthatatlan hitétől. „A vallás irányítja életünk minden folyamatát, mégha nem is tudunk róla. Az igaz, hogy a vallás rendkívül fontos szerepet játszik a zenémben, azt azonban nem tudnám elmagyarázni, hogy ez valójában hogyan működik."
A Credo-t 1968. november 16-án mutatták be Tallinban. A mű Pärt karrierjének legfontosabb és legdrámaiabb kollázs darabja. Disszonancia és lárma uralja a schönbergi értelemben vett expresszionizmus jegyében. A hatás nem is maradt el, az esemény szenzációs volt, a nézők azonnal újabb előadást követeltek, ám nem sokkal később a Credo-t betiltották. Az alkotót a kultúrpolitika a Szovjetunió legveszedelmesebb komponistájává nyilvánította. 1980-ban hagyta el hazáját családjával együtt; először Bécsbe, majd Nyugat-Berlinbe költözött. Elsősorban egyházzenei műveket ír; 2005-ben Európai Egyházzene Díjjal értékelték munkásságát, 2014-ben Grammy-díjat kapott.

Zene: Arvo Pӓrt, Johann Sebastian Bach, Frédérich Chopin, Födő Sándor
Jelmez: Bianca Imelda Jeremias
Jelmez asszisztens: Vági Holka
Díszlet: Tóth Kázmér
Díszlet kivitelezés: Scabello
Fény: Stadler Ferenc
Koreográfia: Juronics Tamás

A darabot márciusban a szegedi Kisszínházban láthatják a nézők.
5 Март 2019 г.  |  juronics tamás kortárs balett nemzeti táncszínház arvo pärt credo