Új művészekkel bővült a Halhatatlanok Társulata
Idén ismét új tagokat választottak a Halhatatlanok Társulatába. A szakmai kuratórium ajánlása alapján, a közönség szavazata döntött. 2020-ban az ATV keltette újra életre és vállalta a szavazás lebonyolítását, valamint a hagyományos lábnyomok elkészítését és kihelyezését.

Aranyplakett a Szegedi Kortárs Balett vezetőinek
Az elismerést Echéry-Pataki András igazgató és Juronics Tamás művészeti vezető vehette át
A Carmina burana táncjátékkal kezdte meg új évadát a Szegedi Kortárs Balett társulata. Az idei jubileumi, ünnepi évad az együttes életében, ugyanis Juronics Tamás és Echéry-Pataki András éppen három évtizeddel ezelőtt vette át a társulat irányítását.

Átadták a Magyar Örökség díjakat
A díjazottak közt van Eperjes Károly színművész, az MMA rendes tagja
Szeptember utolsó hétvégéjén átadták a Magyar Örökség díjakat a budapesti Ráday Ház Dísztermében. A díj azon magyar intézményeknek, csoportoknak adható, akik tevékenységükkel hozzájárultak a magyar kultúra, gazdaság, sport, tudomány, azaz a magyar társadalom erkölcsi, szellemi felemeléséhez. Ezek együttesen alkotják a magyarság „láthatatlan szellemi múzeumát".

Madách Projekt 2023
A magyar dráma napja és a Színházi Olimpia
Szeptember 21-én ünnepeltük a magyar dráma napját: ennek apropóján az M5 csatorna műsorra tűzte a 10. Színházi Olimpia keretében megvalósult „Madách Projekt 2023 – Az ember tragédiája" című performanszot.

Vallomásosan alkotni
Interjú Oberfrank Pállal
Interjúsorozatunk mostani epizódjában Oberfrank Pál színművészt, színigazgatót, az MMA Veszprémi Regionális központjának elnökét új megbízatásáról kérdeztük. Gazsó L. Ferenc szerkesztő − többek között − családi indíttatásáról, piarista kötődéséről, a Színművészeti Főiskola megkezdése előtti kitérőről kérdezte.

Kubik Anna és Cseke Péter a Magyar Teátrum Nyári Fesztivál díjazottjai közt
LEZÁRULT A SZARVASI VÍZI SZÍNHÁZ TIZENHARMADIK ÉVADA, TÖBB MINT NEGYVENEZER NÉZŐ VOLT KÍVÁNCSI AZ ELŐADÁSOKRA
A Magyar Teátrum Nyári Fesztivált 2023. június 16. és augusztus 21. közt rendezték meg, a legjobb előadás a József Attila Színház Szibériai csárdása, a legjobb meseelőadás a Turay Ida Színház által színre vitt Hókirálynő lett.