Kókay Krisztina: Szent jussunk, 2020

Mert nem lehet feledni… – Trianon 100 emlékkiállítás

2020. szeptember 18. és 2021. január 31. között tekinthető meg a Magyar Művészeti Akadémia Iparművészeti és Tervezőművészeti Tagozata szervezésében megvalósuló „Mert nem lehet feledni…" című, a trianoni békeszerződés 100. évfordulójának emlékére rendezett kiállítás a Pesti Vigadóban. Az emlékkiállítás több mint 50 művész félszáznál több műtárgyának kiállításával kortárs képző- és iparművészeti kontextusban értelmezi a trianoni veszteségeket. A tárlat rendezésének elsődleges koncepciója Juhász Gyula megindító sorai által inspirálva a nemzettragédia bemutatása és jelen idejű interpretálása, valamint a centenáriumi megemlékezés művészeti megközelítése. A kiállítás társzervezője a Trianon Kutató Intézet.
18 Сентябрь 2020 г.

Életmű plakáton

Árendás József kiállítása a Hegyvidék Galériában

Életmű plakátokon címmel nyílt meg Árendás József, Munkácsy-díjas tervezőgrafikus, az MMA rendes tagja tárlata március 9-én a Hegyvidék Galériában. Budapest XII. kerületének alpolgármestere, Fonti Krisztina köszöntője után Pinczehelyi Sándor Munkácsy-díjas képzőművész és Keppel Márton művészettörténész nyitotta meg az április 14-ig látogatható kiállítást.

13 Март 2017 г.

Az ipar- és tervezőművészet a 2017-es Nemzeti Szalon témája a Műcsarnokban

A kortárs magyar ipar- és tervezőművészet lesz a témája a 2017-es Nemzeti Szalon Körülöttünk című, áprilisban a Műcsarnokban nyíló kiállításának – mondta el Szegő György, a Műcsarnok művészeti igazgatója március 9-én Budapesten, a Magyar Művészeti Akadémia és intézménye, a Műcsarnok közös sajtótájékoztatóján.

9 Март 2017 г.

Elhunyt Simon Károly formatervező iparművész

2017. március 5-én 75 évesen elhunyt Simon Károly formatervező iparművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, az MMA Iparművészeti és Tervezőművészeti Tagozatának vezetője. Simon Károly designer pályája és munkái a modern magyar ipartörténelem része és értéke. Simon Károlyt a Magyar Művészeti Akadémia saját halottjának tekinti. Simon Károlytól 2017. április 18-án, kedden 14.30 órakor
veszünk végső búcsút a Farkasréti temető Makovecz ravatalozójában.

6 Март 2017 г.

Beleszőtt imák

KUBINYI ANNA TEXTILMŰVÉSZ EMLÉKKIÁLLÍTÁSA A PESTI VIGADÓBAN

Kubinyi Anna (1949–2015), Kossuth-, Prima Primissima és Magyar Örökség díjas alkotó a magyar textilművészet egyedülálló személyisége volt. Az emlékére megrendezett, március végéig nyitva tartó kiállítás középpontjában a Csíksomlyói imatextil című utolsó munkája áll, amelyet egy 2014-es pünkösdi zarándoklaton tapasztalt Szűz Mária-jelenés ihletett.

2 Февраль 2017 г.

Grafikáktól a dobozképekig

Prutkay Péter képzőművész kiállítása a Pesti Vigadóban

„A művészet birodalma tágul, az egészségé és ártatlanságé zsugorodik ezen a földön, ami még megmaradt belőle, azt gondosan konzerválni kellene…" Keppel Márton művészettörténész ezzel a Thomas Mann Tonio Kröger című művéből való idézettel mutatott rá Prutkay Péter, az MMA rendes tagja „dobozolt kor-képeinek" lényegére a tárlat január 18-i megnyitóján. Mint elmondta, a kiállítás visszatekintés közel öt évtized képzőművészeti munkásságára abból az alkalomból, hogy Prutkay Péter idén tölti be 70. életévét.

19 Январь 2017 г.