„Emberi gyarlóságaink ellenére isteni mesterség művelői vagyunk"

„A hazai ötvösművészet felsőfokú oktatásának története 1945-től napjainkig" címmel rendeztek ötvösművészeti konferenciát 2019. október 3-án a Klebersberg Kultúrkúriában. Az esemény csatlakozott a XII. Ötvösművészeti Biennáléhoz, egy országos szakmai kortárs kiállításhoz, amelynek tárgyai ugyanebben az intézményben tekinthetők meg 2019. október 10-ig. Mindkét rendezvény fő támogatója a Magyar Művészeti Akadémia.
A konferenciát Fekete György, az MMA tiszteletbeli elnöke nyitotta meg, aki kiemelte: ha a magyar kultúrkört vizsgáljuk, a művészeti életben bekövetkezett változások mindig emberekhez kötődnek, ezért is fontos a rendezvény, hiszen a nap során olyan illusztris, az ötvösművészethez kötődő, vagy azt alakító személyeket ismerhetünk meg, mint Borsos Miklós, Engelsz Ferenc vagy Péter Vladimir.
A konferencia első előadója Bakonyvári M. Ágnes művészettörténész volt, aki Borsos Miklós szobrászművész művészetpedagógiai munkásságáról beszélt. Borsos Miklós személye, alkotói és pedagógiai munkássága iránt az elmúlt években megélénkült az érdeklődés. Ennek jó példája volt az a kiállítás, amelyet öt évvel ezelőtt „Visszanézve – A Borsos iskola és utóélete 1946–2014" címmel a Pesti Vigadóban rendezett az MMA Iparművészeti és Tervezőművészeti Tagozata, és amelyen egykori tanítványok alkotásaikkal emlékeztek mesterük művészetpedagógiai szellemiségére.
A szobrászművész 1946 és 1960 között az Iparművészeti Főiskola Díszítőszobrász Főtanszakának vezetője volt. Legendás tanárként vonult a történelemkönyvekbe és a tanítványok emlékezetébe. 1946 után Keresztúry Dezső akkori Vallás- és Közoktatási Miniszter a felsőoktatás megújítását tartotta nagyon fontosnak. Ebben talált társra Borsos személyében. A művész jó alapokkal indult, hiszen aranyművességet tanult apja műhelyében. Később szobrász pályájára úgy készült fel, hogy tanulmányutakon, maga választotta mesterektől tanult. Világlátott volt, de a magyar hagyományt tartotta a legfontosabbnak.1946-ban, amikor elkezdett dolgozni az iskolában, elindultak a reformok. Az iskola hároméves előkészítő évfolyamait középiskolai szintű Szépműves Líceumként leválasztották az intézményről. A felsőoktatásra szakosodott rész az Iparművészeti Akadémia lett, négyéves képzéssel és hat szakosztállyal, amelyek a következők voltak: belsőépítészeti, kerámia, grafika, textil, díszítőplasztika és ötvösművészet. A régóta kérvényezett főiskolai címet 1948-ban nyerte el az intézmény. Borsos komolyan vette a Líceum középiskolai oktatását, ez pedig jó alapot teremtett a későbbiekben. A felsőoktatásban tehát nem az alapozó ismeretekre koncentrált, hanem az egyéni alkotói hang elsajátítására. Ebben az időben a Szobrász Főtanszak jelentette a tanszakok és műfajok közötti átjárhatóságot, ez fogta össze a plasztikai kultúrára való nevelés alapjait. Ez a Főtanszak képviselte az ötvöst, a szobrászt, a keramikust vagy a porcelánművészetet is.
Borsos programja az volt, hogy tanítványait saját műtermébe hívta és ott ismertette meg őket a szakmával. Ez volt a program nélküli program. Az akadémiai oktatás mellett fontos volt tehát a mester-diák viszony. Borsos a hét első három napján tartott elméleti kurzusokat, a második felében a gyakorlatra helyezte a hangsúlyt. Mindenről volt véleménye, mindenkivel konzultált. Ráirányította a figyelmet a gazdag anyaghasználatra, ezért is válhatott sokak igazi mesterévé.
Somodi Anett következett „Hagyomány és modernitás" című előadásával, amelyben az Engelsz Ferenc vezette ötvös szakra helyezte a hangsúlyt. Engelsz 1928-ban született, 1955-ben diplomázott. Mesterének ő is Borsost tartotta, és egész pályáját az ötvösségnek szentelte. Pedig nem volt könnyű dolga. Különösen pályája elején a kommunista vezetés az ipari úton előállított, olcsó tömegárut várta el a művészektől. A hatvanas évek elejétől lassú változások indultak. Engelsz megalapítja az Ötvös Stúdiót, közösséget nevel. Közben művészként is kibontakozik, különösen a zománccal kísérletezik. 1969-től tanított a Főiskolán. A képzés minden szakon hasonló volt. Nyolc szemeszteres oktatás, a kilencedikben a diplomamunka előkészítése. Engelsz elvárta az anyagismeret teljes elsajátítását, a műhelyekben mindig volt megfelelő nyersanyag. A napi munkát szakoktatók irányították, a diákok velük voltak kapcsolatban. Minden félévben más és más feladatokat kaptak. A korszak nagy építkezéseiben is részt vállaltak az iparművészek. Az 1970-es években érezhető volt, hogy a képző- és iparművészet határai egybefolytak.
A konferencia délutáni szekcióját Keppel Márton művészettörténész, az MMA Iparművészeti és Tervezőművészeti Tagozatának titkára kezdte. Előadásának címe: Fejezetek az ötvösművészet magyarországi felsőoktatásának történetéből, különösen Péter Vladimir művészetfelfogásának és oktatásmódszertanának hatása az X/Y generáció ötvös képzésére. Különösen a múlt század nyolcvanas–kilencvenes éveiről beszélt, arról az időszakról, amikor Péter az Iparművészeti Főiskola Formatervező Tanszékének fémműves szakát vezette. Keppel szerint, ezekben az években túl gyorsan jöttek a változások, a rendszerváltozást megelőző években az elhamarkodott és vakmerően értelmezett modernizáció jegyében a szakmai tradíció teljes felszámolásának filozófiája hódított. Az „is-is" helyett a „vagy-vagy" került előtérbe. Ez a változás az ötvös oktatásban elszakította a hagyomány fonalát és felkészületlenül érte a szakágat. A nyugat-európai szabad versenyes kapitalizmus piacorientált felsőfokú képzésének még nem jött el az ideje. A szakmai gyakorlat helyett az elmélet hódított és háromlépcsős többszintű kétszakos képzést vezettek be. A rendszerváltozást követően visszaállt a tanszéki rendszer és ma már a „bolognai" az irányadó. Az egyetemi státuszú intézmény több mint 120 éves története során először elhagyta nevéből az iparművészet szóalakot és a korábbi évek képzési rendszereiből szintetizált oktatási struktúrát vezetett be. Az előadásban vizsgált időszak során Gergely István belsőépítész volt a Főiskola rektora. A korábbi tanszékek helyett immáron az Alapképzési Intézet, a Tervezőképző Intézet és a Mesterképző Intézet vette át a szakmai előmenetel hierarchikus rendszerét. A felvett tanulók az első két szemeszterben alapképzésen vehettek részt, majd lehetőségük volt két szakirányon főiskolai szintű végzettség megszerzésére. Egyértelműen pozitívnak bizonyult a nyitott szak párválasztás, a szabadon kombinálható kurzusrend, a pontrendszerű értékelések bevezetése és az egyetemek közötti hallgatói mobilitás lehetősége. Péter Vladimir teljes mértékben támogatta ezeket a reformokat. Több mint száz tanítványa szerzett ékszerkészítő fémműves képesítést egy olyan szakmában, ahol a felsőfokú oktatás évente fél tucat diplomást indít el a pályán. Amíg az ötvösség jelentése leszűkült az elmúlt évtizedekben, addig az ékszerkészítés tartalma kitágult. A kiaknázatlan szakterület betöltötte funkcióját – ez magyarázza Péter oktatásának nagyszerűségét. Ahogyan Keppel Márton zárta előadását: „Péter Vladimir ízig-vérig művészember, aki tanítványait szívesebben oktatja a művészet szabad szellemének spirituális átélésére, mint az anyagban megtestesülő gondolatok formába öntésének rigorózus szabálykövetésére."
A későbbiekben Lipóczki Ákos következett, aki a Tárgyalkotásról beszélt a MOME Tárgyalkotó Tanszék szakmai dokumentációi és akkreditációs anyagai alapján. Lipóczki 2003-ban a Főiskolán végzett, de már az egyetemi szintű Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen doktorált. Előadásában ő is a modern képzésre helyzet a hangsúlyt. Ahogy mondta: „ma már nem mesteri, hanem menedzseri magatartás kell az intézmény vezetéséhez". A MOME nyitott egyetem, ezt mutatja az épületegyüttese is. Nincs kerítése és több campus is található benne. A bejárat mögött található nagy tér pedig nemcsak találkozóhely, hanem egyben kiállítótér is.
2010-ben az egyetemi struktúra változásával a fémművesség, a kerámia, és az üvegtervezés szakterületek Tárgyalkotó Tanszék néven egyesültek, 2017-től pedig már BA képzés is működik a Tanszéken belül. Fontosak az átgondolt és időben lezajlott változások, hiszen manapság már sokkal nehezebb meggyőzni a fiatalokat arról, hogy ebbe az intézménybe jelentkezzenek. Manapság a designnal az élet számos területén találkozhatnak, de az iparművészettel kevésbé. Az oktatás úgy épül fel, hogy az első féléves alapozás után kreatív képzés következik. A harmadik félévben egy anyagból egy tárgyat, majd egy anyagból több tárgyat készítenek. Ennek csúcsa a hatodik félév, amikor már kollekciók születnek. Az alapképzés után az MA, vagyis mester fokozatban a hallgató választhat, hogy a közösségi terek, a stúdióművészet vagy szocio-design felé fordul.
A konferencia utolsó előadója Katona Katalin ötvösművész, az MMA rendes tagja volta, aki a kortárs ötvösművészet elméleti kérdésfelvetéseinek fórumáról beszélt az elmúlt 23 évben. Az előadás egyben összegzés is volt az Ötvösművészeti Biennálékról. Az első Biennálét 1995-ben Ráckevén, a Savoyai-kastélyban szervezték, majd utána még négyet ugyanitt. A rendezvények összefoglalása kötetben először 2000-ben valósult meg. Később követte ezt több másik is. A teljes adatgyűjtést Katona Katalin végezte, akinek lelkesedése nélkül nagyon nehéz lett volna a tizenkét Biennálét megszervezni. A kezdeti nehezebb periódus után az ötödik biennálé kapcsán, 2004-ben már mindenki saját tárgyat állított ki és az installáció is új volt. Ez volt az az esemény, melytől fogva kiállító művészekké váltak. A hatodikat már Budapesten rendezték és azóta is a Klebersberg Kultúrkúriában szervezik a rangos eseményt. A hetvenes, nyolcvanas, kilencvenes években az ötvösművészeknek sokkal több lehetőségük volt arra, hogy bemutatkozzanak, hiszen a korszak építészete és a belső terek megkívánták ezt a fajta részterületet. A rendszerváltozás aztán nehéz időszakot teremtett. Ezután tért magához a szakma és ezért is van nagy szerepe ezeknek a kétévente megrendezésre kerülő kiállításoknak és konferenciáknak. Mára a kiállítás anyagát a Biennálé közötti években is megmutathatják, 2012-ben például a Barabás Villa adott otthont a rendezvénynek. Ahhoz azonban, hogy maradandó tárgyak szülessenek, nagyon fontos szerepe van az oktatásnak, ezért is helyezték a szervezők a mostani konferencia fő témájának a hazai ötvösművészet oktatását. Végezetül Katona Katalin kijelentette: „az ötvösök olyan művészeti ág képviselői, akik kultúránkban mélyre nyúló gyökerekkel rendelkeznek". Ez a tény kötelez. Ezt Péri József, az MMA posztumusz tiszteleti tagjának gondolatával még inkább kiemelte: „Emberi gyarlóságaink ellenére isteni mesterség művelői vagyunk."
7 Октябрь 2019 г.  |  fekete györgy ötvösművészet katona katalin szakmai konferencia péri józsef