Jelenczki István filmje Trianonról

Trianon 100. évfordulójára négyrészes dokumentumfilmet készített Jelenczki István dokumentumfilm-rendező. December 19-én és 20-án 16 órától, valamint januárban egy új alkalommal a járványügyi protokollnak megfelelően online vetítésen tartja meg az Uránia Nemzeti Filmszínház Jelenczki István Trianon-filmjének bemutatóját. Jelenczki István a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, filmrendező, képzőművész, fotográfus. Dokumentumfilmje Trianonról ismét egy monumentális munka, az összesen hatórás, részenként átlagosan másfél órás filmfolyam azt a 100 éve velünk élő, feltáratlan, be nem gyógyított sebet mutatja meg, amely minden magyar lelkében ott sajog: az egység elvesztése.
19 Декабрь 2020 г.

Savaria Filmszemle ötödször

Május 23-a és 25-e között immár ötödik alkalommal rendezi meg a Szombathelyi Médiaközpont a Savaria Filmszemlét, ahol minden eddiginél több, 205 filmet neveztek a készítők a versenyprogramba. A nemzetközi filmszemle és szakmai konferencia a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság és a Nemzeti Kulturális Alap mellett a Magyar Művészeti Akadémia anyagi támogatásával jött létre. A zsűri tagja többek között András Ferenc Kossuth-díjas filmrendező, az MMA rendes tagja is. A szakmai programon mások mellett részt vesz Buglya Sándor filmrendező, az MMA Film- és Fotóművészeti Tagozat vezetője és Pécsi Györgyi, az MMA Kiadó Nkft. ügyvezetője, az MMA levelező tagja.

23 Май 2018 г.

Minden csak jelenés

Szakmai filmvetítéssel emlékezett Nemeskürty István irodalom- és filmtörténészre, a Magyar Művészeti Akadémia néhai tagjára az MMA és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Kara. Nemeskürty tanár úr az MMA egyesülethez 1993-ban csatlakozott, a köztestületi megalakulás után, 2011-től pedig tiszteletbeli tagja volt az akadémiának. Emellett 1993-ban a Pázmány Péter Katolikus Egyetem a művelődéstörténet professzorának hívta meg. Az MMA megbízásából készült Minden csak jelenés című film vetítésén köszöntőt mondott dr. Iván Kristóf, a PPKE ITK dékánja, dr. Kucsera Tamás Gergely, az MMA főtitkára pedig bevezető gondolatait mondta el a XX. századi magyar kultúrtörténet egyik leggazdagabb és legszínesebb életművéről.

11 Апрель 2018 г.

Alapítványt hozott létre Sára Sándor

Alapítványt hozott létre Sára Sándor, a nemzet művésze, Kossuth-nagydíjas filmrendező, operatőr, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja a Galga mentén élő vagy onnan származó fiatalok alkotói és kutatói tevékenységének segítésére. A Feldobott Kő Alapítvány alapító okiratát a művész szülővárosában, Turán írták alá, az alapítvány székhelyeként pedig az alkotó saját turai házát jelölte meg. Az alapítvány célja többek között ösztöndíj adományozása a Galga mentén élő vagy onnan származó fiatalok alkotó- és előadó-művészeti, népművészeti vagy ehhez kapcsolódó tudományos tevékenységének megsegítésére, a Galga mentéről készített művészeti és tudományos produktumainak támogatására.

4 Апрель 2018 г.

Akadémiai székfoglalók a Vigadóban, 2018. március

Az MMA székházában, a Pesti Vigadóban folytatódnak akadémikusaink székfoglaló előadásai. Március 20-án 11.00 órától Kincses Károly fotómuzeológus Hír vagy világhírű  Hungarian Out. Magyar fotográfusok külföldön 1849-től máig című székfoglalóját hallgathatják meg az érdeklődők. Levezető elnök és az elnökség képviselője Solymosi-Tari Emőke, az MMA Művészetelméleti Tagozatának vezetője lesz, laudátor: Bojár Iván András művészettörténész, az Oktogon című lap alapító főszerkesztője. Meghívó

19 Март 2018 г.

Sandro Miller: Malkovich Malkovich Malkovich

A 2018-as Budapest FotóFesztivál nyitó kiállítása a Műcsarnokban

Az MMA intézménye ezúttal is sztárkiállítással indítja a Budapest FotóFesztivál rendezvénysorozatát, az idei év leglátványosabb fotókiállításával, melyben John Malkovich válik fotó ikonok főhősévé. A chicagói Sandro Miller amerikai sztárfotós és John Malkovich világhírű színész projektje szarkasztikus fotóparafrázisokból áll, a Malkovich Malkovich Malkovich | Tisztelet a kamera mestereinek című kiállítás fotóin Malkovich kaméleonként alakul át: a világ ismert fotográfiáin szereplők – hol Albert Einstein, hol Che Guevara, hol John Lennon vagy például Andy Warhol – bőrébe bújva. A 2017-ben 20 új fotóval teljessé tett sorozat Budapesten látható először.

26 Февраль 2018 г.