Igában

IGAZ ALKOTÁS EGY ÖRÖKRE ELTŰNNI LÁTSZÓ KULTÚRÁRÓL
 
A Mozi a Vigadóban sorozat keretében mutatják be a Pesti Vigadóban Zsigmond Dezső rendező, az MMA Film- és Fotóművészeti Tagozatának vezetője filmjét. A 2022-ben készült Igában című dokumentumfilm, ami tavaly a Savaria Filmfesztivál harmadik díját nyerte el, Kondás Károly penészleki gazdálkodóról, az ország utolsó igásteheneséről szól. Schubert Gusztáv, a Filmvilág főszerkesztője így írt az alkotásról: „Az utolsó szatmári igásszekeres sztorija valóságos akciófilm, egy nagy kaland meséje. Az öreg halász és a tenger tiszaháti verziója. Tenger helyett homokos, hepehupás dűlőkre, halászcsónak helyet tehenesszekérre hangszerelve."
A dokumentumfilmet március 8-án, 18:00 órai kezdettel lehet megtekinteni a Pesti Vigadóban!
26 Февраль 2024 г.

Nagy siker minden felújított magyar film

A Magyar Művészeti Akadémia és a Nemzeti Filmintézet közös munkával eddig több mint harminc filmet újított fel. Az alkotások közül Fábri Zoltán Utószezon című filmjének felújított változatát tűzi műsorára idén a szeptember 2-án kezdődő 77. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál restaurált alkotásokat bemutató szekciója, a Venice Classics programja, és bekerült a cannes-i Filmfesztivál válogatásába Sára Sándor filmrendező, operatőr, néhai nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia néhai tagja Feldobott kő című filmjének felújított változata is. Friss hír az is, hogy néhány napja Szabó István filmjeit adta ki a Nemzeti Filmintézet díszdobozos DVD-kiadványban.

19 Август 2020 г.

A Feldobott kő Cannes-ban

Újabb magyar filmklasszikus került be a cannes-i filmfesztivál válogatásába. Idén Sára Sándor filmrendező, operatőr, néhai nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia néhai tagja, egykori elnökségi tagja Feldobott kő című filmje került be a Cannes Classics programba, melynek digitális felújítását a Magyar Művészeti Akadémia támogatta. Korábban Jancsó Miklós Szegénylegények, Makk Károly Szerelem, Bacsó Péter A tanú című alkotásai mellett szintén szerepelt a Cannes Classics programban Fábri Zoltán Körhinta című műve, melynek felújítását a Magyar Művészeti Akadémia szintén támogatta.

22 Июль 2020 г.

Ismét megrendezik a Kulturális Filmek Fesztiválját

Június 26-ig várják a versenyfilmeket a Kulturális Filmek Fesztiváljára, amelyet 2020. augusztus 27. és 30. között hatodik alkalommal rendeznek meg a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Szatmárcsekén. A versenyben azok a rövidfilmek vehetnek részt, amelyek Magyarország és a Kárpát-medence magyarok lakta területein ma is élő helyi magyar kultúra értékeit mutatják be – olvasható a fesztivál versenykiírásában. A fesztivált a Magyar Művészeti Akadémia a kezdetektől támogatja.

16 Июнь 2020 г.

A kinematográfus

Bódy Gábor filmművészeti írásai

A huszadik századi filmművészet meghatározó alakja és korunk mindmáig ható gondolkodója volt Bódy Gábor, akinek 2006-ban jelentek meg írásai kötetben – elméleti tanulmányok, tűpontos filmelemzések, filmötletek, szinopszisok, nyomtatásban először napvilágot látott forgatókönyvek – Egybegyűjtött filmművészeti írások 1. címmel (Akadémiai Kiadó). 14 évet kellett várni a következőre. A három kötetre tervezett vállalkozás első részében a film „filozófusát", a filmről gondolkodó alkotót mutatták be – egyebek mellett – filmterveivel, valamint az Amerikai anzix forgatókönyv-változataival együtt. A most megjelent könyvben két filmjéről, a Psychéről és a Kutya éji daláról tudhatunk meg mindent. Az MMA Kiadónál megjelent műben, Gelencsér Gábor szerkesztésében végigkövethetjük a filmek születését, a koncepciótól a megvalósulásig.

10 Июнь 2020 г.

Kihirdették a VII. Savaria Filmszemle díjazottait

Rendhagyó módon hirdették ki idén a VII. Savaria Filmfesztivál díjazottait, a koronavírus-járvány miatt elmaradt a versenyfilmek vetítése és az eseménysort lezáró díjátadó ünnepség, helyette a nézők a filmszemle hivatalos Facebook-oldalán, illetve YouTube-csatornáján keresztül kísérhették figyelemmel a virtuális díjátadót felvételről, amelyet a Szombathelyi Városi Televízió hétvégi adásaiban is levetítettek. A szemlét a Szombathelyi Médiaközpont és a Savaria Filmakadémia Egyesület szervezi és a Magyar Művészeti Akadémia a kezdetektől támogatja.

8 Июнь 2020 г.