Jelenczki István filmje Trianonról

Trianon 100. évfordulójára négyrészes dokumentumfilmet készített Jelenczki István dokumentumfilm-rendező. December 19-én és 20-án 16 órától, valamint januárban egy új alkalommal a járványügyi protokollnak megfelelően online vetítésen tartja meg az Uránia Nemzeti Filmszínház Jelenczki István Trianon-filmjének bemutatóját. Jelenczki István a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, filmrendező, képzőművész, fotográfus. Dokumentumfilmje Trianonról ismét egy monumentális munka, az összesen hatórás, részenként átlagosan másfél órás filmfolyam azt a 100 éve velünk élő, feltáratlan, be nem gyógyított sebet mutatja meg, amely minden magyar lelkében ott sajog: az egység elvesztése.
Figyelem! 2021. március 20-án és 21-én újabb vetítés az Uránia csatornáján!
Azóta is minden generáció el- és megszenvedte az elszakítottságot, akár tudatosodott benne, akár nem, és a film láttatja ezt a generációkon átívelő traumás állapotot. Jelencki István Nem, nem, soha I–IV. „Isten az igaz ügyet nem hagyja el" című dokumentumfilmjében az ok-okozati összefüggéseket tárja fel. Neves történészek (Raffay Ernő, Szidiropulosz Archimédesz) mellett hiteles szakértők (Babucs Zoltán, dr. Bagdy Emőke, Csere Péter, Domonkos László, Popély Gyula, Vincze Gábor) megszólaltatásával a rendező tudatosan törekedett arra, hogy azokat a történelmi folyamatokat feltáró dokumentumok mellett, amelyek évszázadokon átívelnek a magyar nemzet történetében, átszője olyan lírai, versekhez komponált képverssel, ami részben feloldja a drámai szembenézést, részben pedig segíti a nézőben az elmélyülést és a feloldást, egyszerre. Gyóni Géza, Dsida Jenő, Reményik Sándor, Bella István, József Attila versei révén segíti a nézőt a feldolgozó, feloldozó folyamatban. A film öt éven át készült és a négy rész bár egymásra épül, önálló egységként is nézhető. Az első rész Magyarország Archiregnum, 91 perc, a második rész Nemzetgyilkossági gyakorlat, 87 perc, a harmadik rész Folyamatos Trianon, 98 perc és a negyedik rész Magyar Feltámadás, 133 perc. Alcímnek pedig a rendező II. Rákóczi Ferenc fejedelem zászlaján latinul szerepelt mondatát vette: „Isten az igaz ügyet nem hagyja el", ez jelzi a magyar nemzet régóta tartó küzdelmét a „Kárpát-hazában" a meg- és fennmaradásért, és utal a „Hiszek egy" lelkiségére is. Archív filmbejátszásokon megjelenik Bogár László, dr. Kahler Frigyes, dr. Tóth Zoltán József és dr. Zinner Tibor. A képi megjelenítés is segíti a katarzist, Kőrösi András operatőr segítségével. A jelentős tényfeltárás mellett „Trianont mindenkinek magában kell ledöntenie, és ha ez megtörtént, az hozhat egy olyan szellem-lelki közösséget, ami fel tud lépni Trianon orvoslásának kérdésében" – vallja a rendező.
A filmről tartalmi tájékoztatást, kritikákat, előzetest a http://www.jelenczki.hu/trianon oldalon lehet találni.
*
Jelenczki István NEM, NEM, SOHA I–IV. „Isten az igaz ügyet nem hagyja el" című, Trianonról szóló dokumentumfilmje online formában 2021. januárban ismét megtekinthető. Január 16-án és 17-én 16 órai kezdettel, jegyinformáció az Uránia Nemzeti Filmszínház honlapján érhető el.
19 Декабрь 2020 г.  |  filmbemutató jelenczki istván trianon100