A makoveczi tervek ösztönző ereje megkerülhetetlen

Teljessé vált a Makovecz Imre által megálmodott Hagymatikum Gyógyfürdő

Március 24-én átadták a makói Hagymatikum új épületszárnyát. Az ünnepségen részt vett Orbán Viktor miniszterelnök, Turi Attila, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnöke, Farkas Éva Erzsébet Makó város polgármestere, valamint Makovecz Pál, a Makovecz Imre Alapítvány kuratóriumi elnöke. Az épületet dr. Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök áldotta meg és szentelte fel.
24 Март 2024 г.

A Bánság büszkesége volt a temesvári papnevelde

Szegeden és Temesváron mutatták be dr. Zombori István kötetét
 
Mindkét helyszínen érdeklődés kísérte a temesvári papnevelde építészeti történetét feltáró kötet bemutatóját. A szegedi történész, muzeológus dr. Zombori István kutatómunkájának eredményeként kiadott kötet a Bánság keresztény életében meghatározó szereppel bíró oktatási intézmény múltját szembesíti a funkciójától és művészeti értékeitől megfosztott épület jelenével.

27 Сентябрь 2023 г.

Bodonyi Csaba köszöntője a Lélekjelenlét című kiállításon

Rudolf Mihály és útitársainak kiállítása a Pesti Vigadóban

Rudolf Mihályt kevesen ismerik jobban, mint a kiállítás megnyitó beszédét tartó Bodonyi Csaba, Ybl Miklós- és Széchenyi-díjas építész, az MMA rendes tagja, aki elődje volt Tokaj főépítészeként. Bodonyi Csaba a kiállítás címét többszörösen értelmezve úgy mutatta be építésztársát, hogy nem követ trendeket, divatokat, fontos számára az oktatás, tanárként és mesterként is. Az alábbiakban a szöveget teljes terjedelmében közöljük. 

17 Сентябрь 2023 г.

Turi Attila alelnök köszöntő beszéde a Magyar Művészeti Akadémia szakmai napján

Glass Art NOW! – Velence, Olaszország
 
Minden hazának más a fénye. Kétirányú fény ez, egyik, mellyel a Nap süt rá, mely a levegőjét átjárja, lélegzetét adja, s a másik a földön átsugárzó fény, mely a gyökereken keresztül hatja át a tájat, életet és tárgyat.

14 Сентябрь 2023 г.

Időtlenségre lenne szükségünk

Megnyílt Rudolf Mihály építész Lélekjelenlét című kiállítása a Pesti Vigadóban
 
Épülő kiállítási „díszletben", még üres posztamensek mellett beszélgetünk. A szervezés hajrájában vagyunk, mégis különleges nyugalom van a térben. Rudolf Mihály Pro Architectura-, Ybl Miklós-, Kós Károly- és az Év Főépítésze díjjal kitüntetett építész tanáraival és tanítványaival, azaz útitársaival közösen szervezett tárlatán arra is büszke lehet, hogy lánya és nevelt lánya egy-egy szobra is megjelenik

8 Сентябрь 2023 г.

Lélekjelenlét - Rudolf Mihály és útitársai

Negyven év építészeti munkáit bemutató kiállítás nyílt a Pesti Vigadóban

2023. szeptember 6-án nyílt meg Rudolf Mihály Pro Architectura-, Ybl Miklós-, Kós Károly-díjjal kitüntetett építész tárlata a Pesti Vigadóban, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) székházában. A kiállításon két teremben ötven makett és száz tabló mellett számos képző- és iparművészeti alkotás mutatja be az építész negyvenéves munkásságát. A tárlat középpontjában a lélek és a közösség szakralitása áll. A tárlat kurátora: Sulyok Miklós művészettörténész, az MMA rendes tagja.

7 Сентябрь 2023 г.