Irodalmi Tagozat

Tagozatvezető: Vári Fábián László

„Mert ami egyszer végbement,
azon nem másít semmi rend,
se Isten, se az ördögök:
múlónak látszik és örök."

(Weöres Sándor: Öröklét)

Minden művészi életmű egyszerre kezdet és folytatás. Kezdet, mert emberi alkat, szociológiai környezet, történelmi beágyazottság és még mennyi minden: sorsszerű véletlenek sora teszi egyszerivé a művészet univerzumában, de folytatás is, mert tudatosan vagy önkéntelenül, de tovább viszi az elődök örökségét. A szépirodalom esetében az anyanyelvi kultúra teljessége áll egy-egy újabb mű mögött, de ugyanúgy Európa hagyománykincse a klasszikus mítoszoktól a középkor és az újkor írásos emlékein át a tegnapi izmusokig, kibővülve az amerikai kontinens művészetével, a távolabbi kultúrkörök műveltségünkbe szűrődött elemeivel.

A Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozata leginkább egy sok hangszeres zenekarra hasonlít, hiszen mindegyik tagja íróként, költőként a maga sajátos módján szólal meg. Abban azonban egységes, hogy az anyanyelvhez és az anyanyelvű irodalmi hagyományhoz tudatos szeretet fűzi, amely természetes módon jár együtt a más nyelven született irodalmak értékeinek befogadásával. Az örökölt hagyomány korról-korra újraalkotva őrződik meg és örökítődik tovább, összeforrva az újonnan feltörő művészi lehetőségekkel. A mi számunkra tehát az irodalom története élő, szerves folyamat.

Ez azonban nem a mindenkori korszellemnek való behódolást jelenti. Megéltük, hogy a 20. század meghatározó „korszellemeit", a nemzeti szocializmust vagy a tudományos szocializmust kiszolgáló műveket a korszellemmel együtt - méltán - megsemmisítő ítélettel sújtja az utókor, viszont megmentették a művészet becsületét azok az alkotók, akik a kor ismeretlen, tilalmas mélyáramaival tartottak kapcsolatot, megsejtették örök érvényű sugallatukat. A Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozatának tagjai nem a mindenkori, meghirdetett korszellemnek (vagy az annak vélt aktuális irányzatnak) akarnak megfelelni, sokkal inkább az „idők szavára" figyelnek, átérzik a „közvetítő", az írástudó ember személyes felelősségét és kockázatát. Szembenéznek a múlttal, miközben korunk szülötteiként rezonálnak a világ új kihívásaira, köztük azokra, amelyek a magyarság léthelyzetének változásaiban mutatkoznak meg. Ennek az irodalmi szemléletnek szeretnénk meghódítani az új generációkat, és elősegíteni a magyar irodalmi közéletben való méltó térfoglalását.