Lelkendezések és siránkozások

2020. február 13-tól március 22-ig látogatható Eszik Alajos „Lelkendezések és siránkozások" címmel megrendezett kiállítása a Pesti Vigadóban. A Magyar Művészeti Akadémia Képzőművészeti Tagozatának szervezésében létrejött tárlat az 1953-ban született művész munkásságába ad részletes bepillantást. Középpontjában a test beszédei, az emberi figura, a figura mozgásai, az emberi méltóság áll: „Az emberi méltóság problémája izgat. Az emberi méltóság törékeny kis valami, ahhoz képest, hogy milyen böhöm nagy erők fenekednek rá" – mondja a képzőművész. A válogatott anyag az ellentétek körül csoportosul, hiszen „a teremtett világon csak lelkendezni, azon pedig, hogy mit művelünk ezzel a világgal és ebben a világban, nos, azon csak siránkozni lehet".
14 februarie 2020

Méltó örökség

Négy nemzedék. Négy festőművész, két fotóművész, két formatervező művész, s egy-egy tervezőgrafikus, szobrász-grafikus, és grafikus-illusztrátor művei láthatók a Vigadó Galériában, a Pesti Vigadó 5. emeletén. Mindannyian a Lelkes család tagjai. Egy olyan családé, amelyben apáról fiúra vagy anyáról lányára száll a művészi hajlam immáron hat generáción át. Az alkotók közül többük élete is Csepelhez kötődik, ezért a tárlat tisztelgés a „hely szellemének is". A kiállítás kurátorával, Sára Ernő grafikusművésszel beszélgettünk a Lelkes családról, hagyományok átadásáról és a Vigadóban látható kiállításról.

17 decembrie 2018

A vonal misztériuma

Kókay Krisztina alkotásai a Vigadó Galériában

2018. november 30-án a Magyar Művészeti Akadémia székházában, a Pesti Vigadó VI. emeleti kiállítótermében nyílt meg Kókay Krisztina grafikus- és textilművész, érdemes és kiváló művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagjának jubileumi kiállítása, amely az alkotó több mint négy évtizedet átfogó alkotói munkásságának emblematikus szövött falikárpitjaiból, textilre festett grafikáiból, egyedi és sokszorosított rajzaiból nyújt válogatást. Az eseményen prof. em. Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia tiszteletbeli elnöke mondott köszöntőt, a kiállítást Keppel Márton művészettörténész nyitotta meg. A tárlat 2019. január 27-ig látogatható.

11 decembrie 2018

Ahol jár a szél

Földi Péter festőművész tárlata a Műcsarnokban

Nem szükséges elhagyni a falu határát ahhoz, hogy az ember megismerje a világot. Somoskőújfalu a világnak nyilván nem közepe, noha Földi Péter festőművésznek az. Az embernek, az alkotónak és művészetének feltétlenül. Mint egykori vagy éppen mai, szerény körülmények közé szorult alkotók: azzal él, amije van, ami környezetében adódik, amit jól ismer. Amit a világból itt fog fel, abban ismeri fel magát: kicsiben a nagyot, akár az egyetemest vagy a kozmikust – így művészetének is ez lesz eszköze, tárgya. S ez éppen megfelel, mert elegendő céljának, hogy általa mondja el a világot képekben, szobrokban.

11 decembrie 2018

Jankovics Marcell Trianon kiállítása

2019. március 3-ig látható Székesfehérváron Jankovics Marcell grafikusművész, animációsfilm-rendező TRIANON című kiállítása a Szent István Király Múzeum, Csók István Képtárban. A tárlat 1526-tól tekinti át a magyar történelem eseményeit, amelyek a trianoni békediktátumig vezettek, egészen azok napjainkra gyakorolt hatásával együtt. A nagyszabású tárlaton közel kétszáz alkotást mutatnak be a művésztől egy sok tekintetben újszerű, innovatív közegben. A kiállítás Székesfehérvár Megyei Jogú Város megbízásából jött létre, megrendezését a Magyar Művészeti Akadémia is támogatja.

05 decembrie 2018

Vezeklések kora

Gaál József (1960) sokrétű, műfajokat átható művészete absztrakciós módszerekben is gazdag. Stilizáltnak tűnő ábrázolásai árnyalt jellemrajzok. Műveinek előadásmódja, alkalmazott képi eszközei általában groteszkek, de minden festményét, grafikáját és plasztikáját a valósággal való szembenézés, a dolgok mélyére hat(ol)ó kereső attitűd motiválja. Alkotásai pontos definícióját adják a groteszk realizmus ('grotreál') fogalmának, s egyben kísérletet tesznek a realista és absztrakt ellentétén alapuló, bipoláris művészetfelfogás felszámolására.

23 noiembrie 2018
Prima Ultimul