Dárday István filmrendező 80 éves

Dárday István Balázs Béla- és Kossuth-díjas filmrendező, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja március 25-én, tehát ma nyolcvanéves. Az MMA Film- és Fotóművészeti Tagozata – alkotótársával, a szintén idén ünneplő Szalai Györgyivel együtt – filmvetítéssel és kerekasztal-beszélgetéssel köszöntötte volna a Pesti Vigadóban. A Dárday–Szalai alkotópáros hosszú évtizedeken át forgatott játék- és dokumentumfilmjeit a magyarországi társadalmi valóság iránti kivételes problémaérzékenység jellemzi. Dárday István "Hugó"-val a Balázs Béla Stúdióról, a dokumentum-játékfilmek lényegéről és filmjeik civil szereplőiről beszélgettünk. Lesti Árpád interjúja.
25 martie 2020

Duna Aréna fotópályázat

Budapest legújabb meghatározó épületét, a Duna Arénát fotózhatják mindazok, akik jelentkeznek a Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság és a Magyar Művészeti Akadémia most megjelent, nyilvános pályázatára. A fotópályázat célja, hogy az építészet iránt érdeklődő fotósok újszerű, kreatív látásmóddal mutassák be a nemrégiben átadott és a férfi vízilabda Bajnokok Ligája – Final6 mérkőzéssorozat alatt már élesben is vizsgázott új létesítményt.

04 iulie 2017

Animációs körkép

Kiosztották a KAFF díjait

Wunder Judit Kötelék című rövidfilmje kapta a 13. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál (KAFF) nagydíját, amelyet június 24-én este a kecskeméti Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központban adtak át. Az MMA Fotó- és Filmművészeti Tagozatának díját, melyet a legjobb animációs munkáért ítélnek oda, a Mimik nyerte el, rendezője Varga Petra. A díjkiosztó előtt mutatták be a Fülöp József és Kollarik Tamás szerkesztette Animációs körkép című kiadványt, mely az MMA MMKI kiadásában jelent meg. A Fundamenta profunda sorozat harmadik kötete a magyar animáció aktuális kérdéseit vizsgálja.

25 iunie 2017

KAFF 2017: az animáció ünnepe Kecskeméten

A 13. Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon gazdag merítés látható az elmúlt két év magyar animációsfilm-terméséből. 36 rövidfilm, 25 televízió-sorozat epizód, 22 diákfilm és 33 alkalmazott animáció került a versenyprogramba. A fesztiválkedvencek mellett számos mesefeldolgozás és történelmi témájú animációk is peregnek a KAFF-on június 21. és 25. között. A Filmfesztivál díszvendége ezúttal Ausztrália lesz.

16 iunie 2017

Budapestre került Zsigmond Vilmos filmes és fotós albumhagyatéka

A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) könyvtárában helyezték el a tavaly elhunyt magyarországi születésű Oscar-díjas amerikai operatőr és rendező, Zsigmond Vilmos, a Magyar Művészeti Akadémia néhai tagja gyűjteményének filmezéssel és fotózással foglalkozó albumait és szakkönyveit május 4-én Budapesten. Ezekből a fotókból már láthatott egy válogatást a magyar közönség először a Ludwig Múzeumban 2015-ben, majd a Magyar Művészeti Akadémia 2016. február 25-én rendezett Zsigmond Vilmos-emléknapján.

17 mai 2017

Nemzetközi természetfilmes találkozó Gödöllőn

Harmadik alkalommal rendezik meg a Nemzetközi Természetfilm Fesztivált a Gödöllői Királyi Kastélyban 2017. május 26. és 28. között. Az esemény fővédnöke 2017-ben is Áder János köztársasági elnök, szakmai együttműködő partnere a Magyar Művészeti Akadémia. A szombati gálán Katona Szabó Erzsébet képviseli az MMA-t és adja át a díjat a legjobb fiatal alkotónak.

12 mai 2017
Prima Ultimul