Kárpáti Tamás: Cseres (2018, olaj, papír, fa, 25×31 cm)

CREDO

Kárpáti Tamás festőművész kiállítása

Credo címmel a Pesti Vigadó 2019 májusában rendezi meg – a patinás intézmény ötödik emeleti kiállítótermében – a hetvenesztendős Kárpáti Tamás festőművész kiállítását. A tárlaton a művész mintegy hatvan, a közelmúlt három évében készített táblaképe, tíz bronzba öntött kisplasztikája, valamint az életművet kísérő dokumentumok együttese kerül közönség elé. A Kárpáti-oeuvre legutolsó alkotóperiódusának művészi termését bemutató kiállítás révén a jelenkori magyar képzőművészet egyik legkarakteresebb, önálló arculatú piktúrát teremtő festőművészének alkotói portréja rajzolódhat meg, a kortárs magyar festészet egyik kimagasló jelentőségű, különleges értékekben gazdag teljesítménye körvonalazódhat.
Visszapillantva az immár öt évtizede, a múlt század hatvanas–hetvenes évtizedfordulójától gyarapodó, a klasszikus festői ideák szellemében épülő életműre a Rembrandt, Watteau és Gulácsy Lajos festői csillagai által vezérelt, gondolatiságában különös és formai megjelenésében egyedülálló alkotói világ rejtelmes tereiben és bizonytalan idő-síkjai között, vagyis titokzatos, transzcendens szférákban és jelentéstartományokban kalandozhatunk. Kárpáti Tamás természetet és emberi alakokat – természet-foszlányokat és test-töredékeket megragadó, megidéző, fantasztikus műgonddal, aprólékos munkával olajfestékkel vászonra és fatáblákra festett, pasztellel és akvarellel papírívekre rögzített kompozícióin a valóság és a misztikum, a való világ és a képzelet elemeinek különös szintézise tárul elénk: a dolgok, az alakok, a történések hétköznapi voltukból átszellemített, szakralitással árnyalt jelenésekké válnak. Egy-egy halott bárány, egy-egy glóriás alak, egy-egy koponya, kereszt szüremlik elő a varázslatosan mély ragyogású színek gomolygásából, a színátmenetek megfoghatatlanságaiból, a foltok kibomlásaiból, hogy aztán újabb és újabb részletek idéződjenek meg, vagy tűnjenek el a sejtésszerűségek közegeiben, az újabb és újabb asszociatív kapukat feltáró jelentéskörökben. Amiként a megtestesülés a szertefoszlással, az élet és a halál viaskodik, a szelídség és a kegyetlenség csap össze, fájdalmak és szépségek, szenvedések és remények feszülnek egymásnak és egyenlítődnek ki Kárpáti Tamás vásznain és fatábláin, amelyek festői sugárzásához egy beszélgetésben már 1983-ban megadta az alkotó a kulcsot: „A kép szóljon olyan összhangban, mint egy nagy zenekar. Minden színnek hozzá kell simulnia a másikhoz." Vagy ahogy egy másik beszélgetésben fogalmazott: „A nyers színek riasztanak, ezért igyekszem lazúros technikával dolgozni. Meleg színekkel összefogottabb kompozíciókat szerettem volna készíteni." Nos, ez a középkori mesterek alaposságát idéző festőtechnika, ez a fantasztikus kolorit is egy meghitt, belső, bensőséges hang, a drámai és lírai szólamok együttes megszólaltatását, az alkotói és befogadói lelki utak és kapuk megnyitását szolgálja.
Talán megvonható valaminő konzekvencia, hogy – a festői szemlélet, a világlátás és a korszellem által determináltan, a határozott, több évtizedes munkássággal hitelesített művészi szándékokkal és törekvésekkel vezérelten – mindez mit jelent a Krisztus utáni harmadik évezred első és második évtizedében. A festő munkásságát oly szeretettel kísérő, műveit értőn elemző kiváló művészettörténész, Supka Magdolna azt írta 2004-ben, hogy az „életmű egésze egyetlen gyönyörű metafora". E metafora mibenléte kapcsán valószínűleg azt rögzíthetjük a bizonyosságok reményével, hogy a látszatok valóságának Kárpáti Tamás által megidézett széttöredezett idő-síkjain és behatárolhatatlan, sejtésszerű tereiben az ember és a természet, az Isten és a természet, az Isten és az isteni természet jelenik meg. Egy-egy arc, test-alak, egy-egy fa, ág, bokor, egy feszület – vagy csak annak árnya, lenyomata, illetve halvány ideája –, szüremlik az izzó vörösök, a lágy okkerek és narancsok, a szédítő mélységű zöldek és a félelmetes feketeségekkel kitartón dacoló barnák, a gomolygó szürkék és feketék árnyalat-átmeneteiből. Történeti utalásokkal és mitikus, szimbolikus vonatkozásokkal, bibliai toposzokkal terhelten, a mélységesen mély múlt örökségének jelentéseivel telítetten, a súlyos reflexív-érzelmek és a belső, finom lélek-rezdülések áradásával tolmácsolván mondandókat és emóciókat. A Kárpáti-képek sérülékeny szépségeinek, vágyakozásainak és elvágyódás-óhajainak, visszafogott szenvedélyeinek eredőit azonban nem a letűnt korokkal, hanem a jelenkorral kell szembesítenünk: a párhuzamok és a kontrasztok élesen megrajzolódnak, a döntésekre ösztönző felismerések pontosan kikristályosodnak, az érzelmi töltetek robbanóvá válnak ha e műveket magával a folytonos válságok-szaggatta jelenkori életünkkel ütköztetjük.

„Minden művészetnek a célja, hogy ami születik az szép és jó legyen."

Kárpáti Tamás Munkácsy Mihály-díjas festőművész, az MMA rendes tagja idén ünnepli 70. születésnapját, ebből az alkalomból nyílik CREDO című kiállítása a Vigadó Galériában. Interjúnkban a festővé válásról, az alkotási folyamatról, az alkalmazott technikákról és a Teremtő szerepéről beszél.


Az okoskodó levezetések, az önkényesnek vagy logikusnak ítélhető interpretációk, az ikonográfiai párhuzamok és vonatkozás-felmutatások helyett minden bizonnyal helyesebb, ha csak annyit mondunk: minden Kárpáti Tamás által festett kép egy újabb különös, megmagyarázhatatlan, sejtelmes csoda. Ez a sejtelmességekben, tünékenységekben játszó, csoda-reflexekben villódzó festői világ arra inspirál, hogy felülvizsgáljuk előítéleteinket: e festészet, e képek ismeretében kimondhatjuk, hogy megfesthető az áldozat fájdalmas döbbenete, a csend áhítata, a hit átszellemültsége, az elhivatottság pátosza, a lélek háborgása. És ebben a köznapiságoktól való fenséges elemelkedettségben ezek a fájdalmasan szép szubsztancia-képek úgy vonzanak, úgy láncolnak magukhoz, hogy egyszersmind szabaddá is tesznek: valaminő szétáradó belső szabadsággal ajándékozzák meg a művek szemlélőit.
Wehner Tibor művészettörténész, kurátor

Kárpáti Tamás
1949. december 25-én született Budapesten. Gimnáziumi évei alatt a budapesti Dési Huber István Képzőművészeti Szabadiskolában tanult Tamás Ervin irányításával. 1968-ban a Magyar Képzőművészeti Főiskola esti előkészítő tanfolyamára járt, nappal segédmunkásként a Magyar Optikai Műveknél dolgozott. Tanulmányait 1969 és 1974 között a Magyar Képzőművészeti Főiskola nappali tagozatán folytatta, ahol mesterei Sarkantyu Simon és Barcsay Jenő voltak. 1974-ben a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapja, majd a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete, 1978-ban a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége, 1989-ben a Molnár C. Pál Társaság, 1990-ben a T-Art Alapítvány, 1995-ben a Magyar Festők Társasága választotta tagjai sorába. A Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.

SZÍNRE SZÍNT
Művészetpedagógiai foglalkozás Kárpáti Tamás  CREDO  című kiállításához.
Ajánlott korosztály: 6-10 évesek
Létszám: osztály / csoport (max. 30 fő)
Időtartam: 90 perc
A foglalkozás május 6. és július 19. között kérhető. 
http://vigado.hu/foglalkozasok
A kiállításhoz kapcsolódó további program:
2019. 05. 28. 18:00 Kísérőrendezvény Kárpáti Tamás festőművész CREDO című kiállításán – találkozás az alkotóval és a kurátorral
29 aprilie 2019  |  kiállítás kárpáti tamás wehner tibor vigadó galéria