„Áldott szép pünkösdnek gyönyörű ideje"

Pünkösd a kereszténység egyik legnagyobb ünnepe, húsvét után 50 nappal tartják. A Szentlélek eljövetelét és az egyház alapítását vasárnap ünneplik, hétfőn ehhez kapcsolódó néprajzi szokásokat elevenítenek fel. Vasárnap mindenfelé ünnepi szentmiséket, istentisz­te­le­te­­ket tartanak, de a hétfőt is sokan várják, hiszen ez a nap a család, a rokonlátogatások ideje. Népszokásokról, hiedelmekről Harangozó Imre néprajzkutatót, tanárt, az Ipolyi Arnold Népfőiskola alapítóját kérdeztük, aki 2019-ben az MMA Népművészeti Tagozatának Erdélyi Zsuzsanna-díját vehette át a magyar szakrális néphagyomány kutatásáért.
Jankovics Marcell művelődéstörténész, az MMA alelnökének Jelkép-kalendárium című művében ezt olvashatjuk: „Amikor Mátyással ismét kitelt az apostolok száma, és eljött pünkösd napja, Jézus ígérete szerint »megjelentek előttük kettős tüzes nyelvek és üle mindenikre azok közül. És megtelének mindnyájan Szent Lélekkel, és kezdének szólni más nyelveken…« (ApCsel 2,3–4). Ez az a »történelmi pillanat«, amikor az idegen népek közé téríteni induló apostolok lépteivel a keresztény vallás világhódító útjára indult. Az Írás értelmében pünkösd vasárnapját már az ősegyház is a Szentlélek eljövetelének emlékezetére ülte meg, de a pünkösdi esemény értelem szerint az egyetemes egyház születésnapja volt kezdettől fogva.

A pünkösdi csoda ábrázolása ritka, s nem követi pontosan a Szentírásban foglaltakat. A 6 – 6 apostol karéjában, középen rendszerint ott ül Mária (az anyaszentegyház képviseletében), s míg az apostolok feje felett 12 lángocska lebeg, Mária fölé a Szentlélek terjeszti ki szárnyait galamb képében."

Jankovics Marcell a téma egyik kiváló szakértője. Könyvében – egyebek mellett – kitér a teljes pünkösdi ünnepkörre. Kezdi áldozócsütörtökkel, a húsvétot követő negyvenedik nappal, Krisztus mennybemenetelével. Nevét onnan kapta, hogy az évi egyszeri áldozás határidejéül ezt az időpontot jelölte meg az egyház. Sok helyen ilyenkor tartják a gyerekek elsőáldozását.

Az ünnep elnevezése a görög pentekosztész, azaz ötvenedik szóból származik, s napja minden évben május 10-e és június 13-a közé esik. Eredetileg a befejezett aratás meghálálásának (Sávuot) napja volt, később pedig a Sínai-hegyi törvényhozás ünnepévé vált. Bár pünkösdöt ünnepként csak a 2. században említik keresztény írók (Tertullianus, Origenes), ünneplése egyidős az egyházzal. Már 305-ben püspöki szinódus rendelte el a Szentlélek eljövetelének megünneplését. Mivel a húsvéthoz kötődő ünnep, ezért a niceai zsinat óta (Kr. u. 325) mozgó ünnep.

Az Evangélium mondja, hogy Krisztus mennybemenetele után az apostolok, Mária és a legközelebbi tanítványok együtt ünnepeltek. Hirtelen hatalmas szél támadt, amely betöltötte az egész házat, ahol összegyűltek, majd lángnyelvek jelentek meg, amelyek szétoszlottak és leszálltak az összegyűltekre. „És megtelének mindnyájan Szent Lélekkel, és kezdének szólni más nyelveken, amint a Lélek adta nékik szólniok. … Péter azonban előállván a tizeneggyel, felemelé szavát, és szóla nékik: Zsidó férfiak és mindnyájan, kik lakoztok Jeruzsálemben, legyen ez néktek tudtotokra, és vegyétek füleitekbe az én beszédimet! … Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztusnak nevében a bűnöknek bocsánatjára; és veszitek a Szent Lélek ajándékát… Akik azért örömest vevék az ő beszédét, megkeresztelkedének; és hozzájuk csatlakozék azon a napon mintegy háromezer lélek…" (ApCsel 2. fejezet, Károli Gáspár fordítása) Ez is bizonyítja, hogy pünkösd az egyház születésnapja is.

A középkorban a Szentlélek lejövetelét jelző szélzúgás jelképezésére kürtöket és harsonákat fújtak, a lángnyelveket égő kócok, rózsák és ostyák jelképezték, amelyeket a templom padlásáról hullattak alá, néhol fehér galambokat eresztettek szét.

A magyarság egyik legnagyobb ünnepét ilyenkor Csíksomlyón tartják szombaton. A világ minden tájáról érkeznek ilyenkor a kegytemplomhoz. Ez a szórványmagyarság nagy találkozóhelye is. A szokás még a 16. századra vezethető vissza. 1567-ben a székelyek legyőzték János Zsigmond seregeit a Tolvaj-hegyi hágónál. A győzelem hírére a hívek a templomhoz, a híres Mária-szoborhoz járultak, és így tesznek azóta is. Pünkösd napján együtt várják a szentlélek eljövetelét magyarok, székelyek, csángók. Tavaly különösen nagy tisztesség érte a csíksomlyói kegyhelyet, hiszen a pápa látogatta meg. Sokan tartottak nyírfaágat a kezükben, ami Máriát testesítette meg. A többszázezer zarándokkal együtt milliók láthatták és hallhatták az ünnepi szentmisét, és azt, ahogy mindenki együtt énekli a Boldogasszony anyánkat és a Székely himnuszt.

Az ünnepkör jelentős kutatója a már említett Harangozó Imre, aki az elismeréseit a népi kultúra elemeinek, szemléletének és belső összefüggéseinek föltárása, életben tartása és tovább örökítése terén végzett áldozatos tevékenysége, közösségformáló, a népművészeti szakmai közéletben kifejtett évtizedes szervező munkájáért kapta. Először azt kérdeztük, hogy ő maga, hogy ünnepli a pünkösdöt?
– Azok közé tartozom, tartozhatom, akik sokszor megjárhatták a Kissomlyó hegyét, pünkösd hajnalán. A Szenvedő-kápolna falánál állva tekintetünket a keleti ég hajnali fényeibe fúrtuk. Moldvai csángó-magyar asszonyok gyűrűjében. Együtt látjuk az áldott fölkelő Nap tüzes aranyában a Lélek repdeső galambját, látjuk, hogy piros rózsaszirmok hullnak alá s szinte a bőrünkön érezzük az Atya jobbján trónoló Krisztus éltető ajándékait. Pünkösd a nagybetűs ÉLET ünnepe. Eddig 29 alkalommal töltöttem ezt a napot Csíksomlyón. Hogy ez mit is jelent, talán ez a kis versem foglalja össze a legbeszédesebben:
Köd volt a nyeregben,
S hirtelen hűvös lett,
Mikor egy piciny sugár jelezte a napot,
Négy embert látott, ha letekintet,
Két csángó asszonyt, engem s az öreg papot.
 
Né, repdes a galambecska,
Teccődik, hod jű föl az Áldott!
S néni Anna napokig sorolta,
Amit abban a másodpercben látott…
 
Istenben nincsen fogyatkozás,
Teljesség Ő, a hiány hiánya,
Mert a hiány, igaziból az ördög,
Aki fenn hirdeti magáról, hogy nincs,
 
Épp ezért, ennek a látása,
Talán a lehető legnagyobb emberi kincs…
– A kutatók úgy tartják, a magyar pünkösdi hagyományainkban a keresztény elemek együtt élnek az ősi, pogány szokásokkal. Tudna erre példát mondani?
– Pünkösdi hagyományaink alapvetően a keresztény ünnephez kapcsolódnak, ám számos vonásában az ősi tavaszünnep rítusainak emlékét is őrizzük. Az ünnep régi falusi népünk tudata szerint az élet kiteljesedésének, és a termékenységet, gyümölcsöt, magot, jövőt hozó kegyelem utáni vágyakozásnak az ünnepe. Ezt az ősi természetünnepet koronázta meg, illetve teljesítette ki a Szentlélek kiáradásának keresztény örömhíre. Pünkösd tehát a keresztény Egyház születésnapja, az esztendő fájának, karácsony és húsvét mellett a harmadik aranyalmája. Mint minden főünnepnek, pünkösdnek is, már a vigíliája, vagyis a szombatja is amolyan fél ünnep. A rendtartó paraszti hagyomány szerint, ilyenkor, a nagy nyári munkák előtt, meg kell állni, meg kell torpanni egy pillanatra, ünnepelni kell. Köszönteni az új, kiteljesedő életet, imádkozni a bő termésért és a gyermekáldásért. Megállni és az esztendő körének legszebb napjainak egyikén, megülni az Anyaszentegyház isteni kegyelemből táplálkozó földi megvalósulását, a krisztusi tanítás kiteljesedését és erejét. Erre szolgál pünkösd jeles napja, a húsvét utáni ötvenedik nap.
A hagyomány szerint maga az ünnep, de annak egész holdudvara is, –pünkösd nyolcada – jeles termésjósló napként, időszakként ismeretes. Ha ebben az időben esik az eső, üszkös lesz a gabona. Ha szép az idő, sok bor lesz. Sokfelé a pásztorok bort és kalácsot kaptak a gazdáktól, a kihajtott állatok számának megfelelően. Az egykor Torontál megyéhez tartozó Kiszomboron például ilyenkor kenyeret szoktak elégetni. Hamuját a gabonaföldre szórták, hogy az aratás gazdag legyen. Hazánkban sokfelé, de Európa-szerte eleven az a szokás, hogy zöld ágakkal díszítik fel a lakóépületeket és templomokat, hogy arra szálljon a Szentlélek.
Bálint Sándortól tudjuk, hogy a régi szőregi hiedelem úgy tartja, hogy pünkösd éjszakáján a boszorkányok karikában szoktak táncolni. Ez a karika a boszorkányok tánchelye. Itt még a fű sem zöldell ki, valósággal kiég. Aki belelép ebbe a körbe, gyógyíthatatlanul megbetegszik. A bűbájosok pünkösd hajnalán „harmatot húznak". Ez a boszorkányok vize. Talán ennek ellensúlyozására volt szokás Szeged környékén a 20. század első évtizedéig, a Tiszában való fürdés pünkösd szombatján este, hogy a hagyomány követőjét elkerülje minden betegség. A lányok is megfürödtek ilyenkor a Tiszában. Se menet, se jövet, se fürdés közben egy szót sem szóltak, abban a hiszemben, hogy így nem fog rajtuk semmiféle rontás, igézés. Fürdés után pedig a füzek lombjai alatt fésülködtek meg. A már emlegetett Kiszomboron, de egykor nálunk Újkígyóson is – különösen az eladó sorban lévő leányok – pünkösdi rózsát szoktak a mosdóvízbe szórni, hogy egészségesek és szépek legyenek.
– Mit tudhatunk a pünkösdi királyságról?
– Régi falvaink, mezővárosaink magukat megmutatni kívánó, virtuskodó legényei ilyenkor lóversenyen, ügyességi próbákkal, virtuskodással döntötték el, ki közülük a legrátermettebb. A rendkívül látványos verseny győztesét régebben igen nagy becsben tartotta a közösség, egy évig minden lakodalomba, ünnepélyre, mulatságra hivatalos volt, minden kocsmában „ingyen rovása" volt, minek költségeit a legényegylet fizette, lovát, marháját társai őrizték, apróbb vétségeiért pedig testi fenyítéssel nem illették. A pünkösdi királyság elnyerésnek általában két fő típusa lehet: az egyik valamilyen verseny, általában lóverseny megnyerése, a másik pedig a választás. Volt olyan falu, ahol szőrén és mezítláb, kengyel nélkül megült lóval kellett vágtázni, akadályokat átugrani, máshol inkább a gyorsaság volt a fő szempont. Szokásban volt a lovak feldíszítése, fölvirágozása is. Ezt a feladatot vélhetően választottjukért aggódó, szerelmüknek szurkoló leány és asszonykezek látták el. A választásnak is többféle módozata, eljárása lehetett, s a „szavazati joggal rendelkezők", illetve a potenciális jelöltek tábora is változatos képet mutatott. A megválasztott „király" előjogai, kiváltságai közé tartozhatott, hogy tilosba tévedt jószágáért s egyáltalán szinte semmiért nem büntethették meg, a lányoktól koszorút, papírdíszeket kapott, a kocsmákban ingyen ihatott, minden lakodalomra meg kellett hívni, engedélye nélkül sehol a faluban nem rendezhettek mulatságot vagy táncot, jószágait ingyen kellett őrizni. A király uralkodási ideje egy naptól, akár egészen egy évig, azaz a következő pünkösdig is eltarthatott. Volt, ahol voltak udvaroncai, illetőleg udvarhölgyei is. A régi világban még a huszárok is választottak maguk közül királyt, akinek bizonyos rangfokozat alatt mindenki tartozott engedelmeskedni. A pünkösdi királyságra vonatkozóan értékes adalékokat találunk a kétségtelenül Kígyóshoz, a Wenckheimekhez is kötődő nagyszerű Jókai regényben, az Egy magyar nábob című műben.
Közszájon forog az a történet, miszerint a magyar szabadságharcot orosz segédlettel vérbe fojtó, Ferenc József magyar királlyá koronázásának időpontját eredetileg pünkösdvasárnapra tették, azonban „a pünkösdi királyság" rövidségével, múlandóságával kapcsolatos néphit miatt mégis egy nappal korábbra, pünkösd szombatjára hozták. A történelem tréfája, hogy Ferenc József az egyik leghosszabb ideig uralkodó magyar király volt.
– Egyik írásában olvastam a pünkösdölésről és annak egy igen korai párhuzamáról is.
– Igen ez az énekes, néhol táncos adománygyűjtő, leginkább a leánykákhoz kapcsolódó népszokás különböző formában szinte az egész országban ismert volt. Általában négy nagyobb lány körbevisz a faluban egy ötödiket. Ő a legkisebb, a legszebb. Énekelnek, és jókívánságokat mondanak. Ez régen valamiféle termékenységvarázslással összekötött szokás volt, ami később adománygyűjtéssel, vagy mint az újkígyósi gyűjtésünkben is látható, valamiféle karitatív célra való jótékonysági gyűjtéssel is párosulhatott. A kislányok csapata, amely később több lett, mint öt fő, megállt az udvarokon, bement a házakba s a legkisebb, a pünkösdi királyné feje fölött kendőt feszítettek ki, vagy letakarták őt egy fátyollal. Énekeltek, közben körbejárták a királynét, a végén pedig felemelték, a házra és a háziakra áldást kérő mondókákat, már-már szinte imádságokat mondtak. Az énekek és a mondókák végén ajándékot, néhol pénzadományt kaptak. Adataink egy része úgy tudja, hogy néhol nemcsak lányok voltak a szereplői, hanem fiúk is. Mindenesetre archaikusabbnak tűnik a csupán lányokat fölsorakoztató változat. Volt, ahol király és királyné párost jelenítettek meg, másutt pedig lakodalmi menetet menyasszonnyal és vőlegénnyel. Ilyenkor a régi újkígyósi kislányok bíboros ünneplő ruhát, a királynő pedig fényes papírkoronát hordtak. A csoportban is mindannyian szép rózsakoszorút viseltek a fejükön. „Dicsértessék a Jézus Krisztus" köszöntéssel léptek be a házakhoz, s föltették a kérdést: Szabad-e pünkösdölni? S ha igent mondtak, szép csöndes hangon énekeltek:
Én kicsike vagyok, nagyot nem szólhatok,
Mégis az Istennek dicséretet mondok,
Gyönge szőlővessző, jaj hát mit szólhatok,
Szüleim kertjébe' csak úgy illatozok:
 
Minékünk adott a Szűz Szentlélek malasztját,
Mert felárnyékoztatott a szüzek virágát,
Szűz Anyától született, Krisztus istállóba',
Kínt és halált szenvedett fekvő koporsóba,
Magát megjelentette föltámadására,
Tanítványi láttára ment a mennyországba.
Végül emlegessük fel a kérdésében is említett korai analógiát! Talán a szokás korára utalhat az az adat, amit a hun nagykirály, Atilla udvarába látogató görög, Priszkosz rétor jegyzett föl Kr. u. 448-ban: „Midőn e faluba bevonult Attila, lányok mentek elébe sorban, finom és jó hosszúra nyúló fehér fátylak alatt úgy, hogy minden egyes fátyol alatt, melyet kétfelől nők tartottak föl kezükkel, hét vagy még több leány haladt (ilyen fátyolsor pedig sok volt) szkitha dalok éneklése közben…"
– Milyen étkezési szokások vannak ilyenkor?
– A pünkösdi táplálkozással kapcsolatos, hogy néhol, különösen is a Nyugat-Dunántúlon már ősszel koszorúba font gesztenyét tesznek a verembe, hogy pünkösdkor a ház előtt vagy az utcán fogyasszák el. Ebben az időben már lehet fogyasztani a korán kikelt fiatal baromfi húsát, így az ünnep hagyományos étele a rántott csirke és az idei liba, zsenge uborkasalátával. Nálunk az Alföldön, de országszerte mindenütt, ahol juhot tartottak, különösen is a juhtartó gazdáknál és juhászok körében szokásos a pünkösdi bárányból való ételek készítése is, a finom báránysült, báránypaprikás. Tankó Mónus Berta nénémtől tudom, hogy náluk Gyimesben a húsvéti szentelt bárányhús csontjait pünkösdkor a kenderföldbe ásták, hogy a kendert a jég ne verje el. Arról is van adatunk, hogy ilyenkor édes tésztákat sütöttek és fogyasztottak, hogy szép sárga legyen a kender.
– Hogy fejeződik be a pünkösdi ünnepkör?
– Itt említsük meg talán az Úrnapját, az anyagi formában is közöttünk lévő Krisztus, vagyis az Oltáriszentség ünnepét, ami a pünkösd utáni második csütörtökre esik. Népünk hite a körmenetben körülhordozott Eucharisztiát a gonoszt, a betegséget, a természeti csapásokat elűző isteni hatalom jegyeként értelmezi. Katolikus vidékeinken az úrnapi körmenet sátrának virágait hazavitték és minden szükség esetén hathatós szentelményként használták. Ha jött „a nagy idő", vihar, jég, nagyanyám kihúzott három szálat az úrnapi csokorból és elégette – úgy tartotta, az egész közösség úgy hitte, hogy annak füstje, hamuja a Teremtő Isten oltalmazó jelenlétének jele…
– Hogy érzi, nincs húsvét árnyékában az ünnep? Megfelelő erővel bír a hívek között?
– Azt hiszem, kérdésére válaszolva elég, ha figyelmünket Csíksomlyóra, ott is a pünkösdi búcsújárás szép hagyományaira irányítjuk. Nehéz, szinte lehetetlen megbecsülni annak a tömegnek a pontos lélekszámát, amely évről évre összesereglik itt a hagyományos pünkösdszombati zarándoklaton, ezen a nyugati kereszténység egyik legkeletibb bástyájának tartott Mária-kegyhelyen. A keleti magyarság a székelyek és a csángók rendkívüli tisztelettel veszik körül a Somlyói Szűzanyát. Százezrek, néha már az az érzése az embernek, hogy félmilliós tömeg zarándokol el a Segítő Szűzanya csíki kegyhelyére. Jönnek Magyarországról, Erdély minden részéről, de elsősorban a Székelyföld falvaiból és városaiból, jönnek a Gyimesekből, a Tatros völgyének nagy csángó falvaiból és az eldugott kis hegyi szállásokból, Moldvából, a legfélreesőbb Szeret menti falvakból is. És persze jönnek mindenhonnan a nagyvilágból, a Föld minden szegletéből, ahová a kegyetlen 20. század keresztény magyarokat ejtett. Tánczos Vilmos A csíksomlyói kegyhely története című írásában találjuk a következőket: „Európa népei közül talán a magyar nép tiszteli leginkább a Szűzanyát. Első keresztény királyunk, az országalapító Szent István, aki örökös nélkül hunyt el, halála előtt Mária oltalmába ajánlotta árván hagyott népét és az Országot. Így lett a Szűzanya a magyarok Nagyasszonya, népünk égi édesanyja és párfogó oltalmazója."
Pünkösd a harmadik aranyalma, a Lélek ünnepe. Pál apostol írja, hogy a betű öl, a Lélek éltet és elevenít. Minderre csak ez a Lélek tesz, tehet képessé bennünket. Tetteink csak hiábavaló, nyüzsgő igyekezetek a Lélek nélkül, ám vele szolgálat és küldetés lesz minden cselekedetükből.
A nagyszerű költő, P. Papp Asztrik erdélyi ferences szerzetes talán az emberi történelem egyik legsötétebb évében, 1951-ben vetette papírra azokat a sorokat, amelyek csodálatos tömörséggel és szépséggel foglalják össze mindennek a foglalatát:
Piros pünkösd volt. Fent a Hegy felett
ott lobogtak a szent pünkösdi lángok.
Azóta mindig így látom népemet:
apraja-nagyja. –vállán súlyos kereszt-
járja a Jézushágót.
27 mai 2020  |  jankovics marcell pünkösd harangozó imre