2021. június 25. – július 9. – A Harag György-emlékév vándorkiállítása Margittán

A Magyar Művészeti Akadémia 2020-ra Harag György-emlékévet hirdetett. Az ebből az alkalomból született kiállítás a korszakalkotó színházi rendező, Harag György (1925–1985) életművét mutatja be az általa rendezett fontosabb színházi bemutatók fotóival, archív anyagokkal, baráti levelekkel. A vándorkiállítás ezúttal a neves művész szülővárosába, Margittára érkezik.
A megnyitón az MMA Kiadó gondozásában a közelmúltban megjelent két kötettel, az Át akarta ölelni az egész világot – Harag György színháza című albummal, és az Egy európai Kolozsváron című szöveggyűjteménnyel is megismerkedhetnek az érdeklődők.

A kiállítás megtekinthető: 2021. június 25-től július 9-ig.

Harag György-emlékév 2020 – Életműkiállítás-megnyitó
2021. június 25. (péntek) 17 óra – (helyi idő szerint!)
 
Horváth János Elméleti Líceum – aula
415300 Margitta, December 1. utca 5.

A kiállítást megnyitja:  Komlóssy Ágnes, a Magyar Művészeti Akadémia Titkársága Nemzetközi és Határon Túli Ügyek Főosztályának vezetője
Köszöntőt mond:     Cseke Attila, közigazgatási, fejlesztési és közmunkálatokért felelős miniszter
Tőtős Norbert, a Berettyó-menti és Érmelléki Közművelődési Egyesület ügyvezető elnöke
Nagy Gabriella, a Horváth János Elméleti Líceum igazgatója
A köteteket bemutatja:   Kovács Őrs Levente, a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetének osztályvezetője
Közreműködik:                 Meleg Vilmos, a nagyváradi Szigligeti Színház művésze
// ]]>