Harag György-emlékév az MMA szervezésében

Harag György (1925–1985), a Kolozsvári Állami Magyar Színház egykori főrendezője, az erdélyi, a magyarországi és a román színházművészet és színháztörténet korszakos művésze tiszteletére szervez emlékévet a Magyar Művészeti Akadémia. A márciusban induló színes programsorozat felidézi a hatvanas, hetvenes és a nyolcvanas évek színházi történéseit, felhasználva minden elérhető eredeti dokumentumot, riportot, fényképet, filmfelvételt, személyes vallomást, emlékezést, amely kivételes gyűjtemény a színházi múltat kutató történészek számára és méltó emléket idéz a nagyszerű és mindenki által szeretett színházi szakembernek – születése kilencvenötödik és halálának harmincötödik évfordulóján. Alakját az emlékévben vándorkiállítással, emlékkötettel, dokumentumfilmmel és diákszínjátszó-fesztivállal is megidézi az MMA.
2020. március 4.

Gitárzenekari hangverseny a Vigadóban

A Magyar Művészeti Akadémia Zeneművészeti Tagozata 2014. április 27-én gitárzenekari hangversenyt tartott a Vigadó Makovecz termében. A műsorban Kocsár Miklós, Farkas Ferenc, Balassa Sándor és Szokolay Sándor művei csendültek fel.

2014. május 5.

Letűnt paraszti lét és irodalom

A Magyar Művészeti Akadémia és az Írott Szó Alapítvány közös konferenciát tartott Falumitológiák, faluvalóságok félszáz év magyar irodalmában címmel 2014. március 24-én a Vigadóban.

2014. március 26.

A magyarországi nemzetiségek hagyományos kultúrája – konferencia

Kétnapos konferenciát rendezett a Magyar Művészeti Akadémia Népművészeti, Néprajzi Tagozata A magyarországi nemzetiségek hagyományos kultúrája címmel Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia BTK Zenetudományi Intézetében.

2013. november 21.

A magyarországi nemzetiségek hagyományos kultúrája

A Magyar Művészeti Akadémia Népművészeti, Néprajzi Tagozata, valamint az MTA BTK Zenetudományi Intézet tisztelettel meghív minden érdeklődőt A magyarországi nemzetiségek hagyományos kultúrája című konferenciára.

2013. november 11.

Paradigmák versengése a művészetben

A Magyar Művészeti Akadémia a művészeti élet mai széttagoltságához vezető folyamatok elemzésére kétnapos tanácskozást tart 2013. november 18–19-én Paradigmák a művészetben címmel.

2013. november 8.