Harag György-emlékév az MMA szervezésében

Harag György (1925–1985), a Kolozsvári Állami Magyar Színház egykori főrendezője, az erdélyi, a magyarországi és a román színházművészet és színháztörténet korszakos művésze tiszteletére szervez emlékévet a Magyar Művészeti Akadémia. A márciusban induló színes programsorozat felidézi a hatvanas, hetvenes és a nyolcvanas évek színházi történéseit, felhasználva minden elérhető eredeti dokumentumot, riportot, fényképet, filmfelvételt, személyes vallomást, emlékezést, amely kivételes gyűjtemény a színházi múltat kutató történészek számára és méltó emléket idéz a nagyszerű és mindenki által szeretett színházi szakembernek – születése kilencvenötödik és halálának harmincötödik évfordulóján. Alakját az emlékévben vándorkiállítással, emlékkötettel, dokumentumfilmmel és diákszínjátszó-fesztivállal is megidézi az MMA.
2020. március 4.

A magyar kultúra napja 2013

Január 22. idestova 1992 óta a magyar kultúra ünnepnapja. Ezen a napon tisztázta le Kölcsey Ferenc a Himnusz kéziratát Szatmárcsekén – de Madách Imre, nemzeti Tragédiánk szerzője, is csupán egy napja látta meg a napvilágot (1823. január 21-én). 

2013. január 22.

Öröm és várakozás

A koncerten a Magyar Örökség-díjjal kitüntetett Pro Musica Leánykar lépett fel Szabó Dénes Kossuth-díjas karnagy, az MMA levelező tagjának vezényletével.

2012. november 27.

A 80 éves Jókai Anna írót köszöntötte a Magyar Művészeti Akadémia

Jókai Anna Kossuth-díjas, a Magyar Érdemrend nagykeresztjével idén kitüntetett írónőt ünnepelték barátai, pályatársai, tisztelői 80. születésnapja alkalmából 2012. november 23-án (pénteken) a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumban.

2012. november 24.
Árvácska

Sikeres premier – 53 magyar film

Szőts István Ének a búzamezőkről című filmjével indult a Magyar Művészeti Akadémia kétéves vetítéssorozata az Uránia Nemzeti Filmszínházban. 

2012. november 6.

56 éve volt '56 – gálaest és kiállításmegnyitó

2012. október 18-án este a Magyar Művészeti Akadémia gálaesttel emlékezett 1956-ra a Duna Palotában. 

2012. október 19.