2019. május 26. | 15.00 – Ludwig van Beethoven C-dúr „kismartoni" miséje (Op.86) Budán

A Budapesti Monteverdi Kórus hangversenye a Budai Ciszterci Szent Imre templomban (1114 Budapest, Villányi út 25.), a Budapesti Vonósok Kamarazenekar közreműködésével.

Budapesti Monteverdi Kórus
Darázs Renáta – szoprán
Nagy Bernadett – alt
Rolf Sostmann – tenor
Hans-Georg Dechange – basszus
Budapesti Vonósok
Koncertmester – Pilz János
Művészeti vezető – Botvay Károly
Vezényel – Kollár Éva Liszt-díjas karnagy
 
A belépés ingyenes.
 

A műről:
„Misémről, amint egyáltalában magamról, nem szívesen mondok bármit is, de azt hiszem, úgy kezeltem benne a szöveget, ahogyan még kevesen" – olvashatjuk Beethoven egy 1808. június 8-án kelt, a Breitkopf & Härtel kiadóhoz intézett levelében. Öntudatos, de cseppet sem túlzó szavak ezek: az öt hagyományos misetétel (Kyrie, Gloria, Credo, Sanctus és Agnus Dei) öt nagy egységként való megkomponálásával a zeneszerző e műfajban is új útra lépett, eltérve az egyes tételek hosszabb-rövidebb belső szakaszokra osztásának korábbi gyakorlatától. A mű egyes témáinak motivikus rokonságát, illetve a szigorú hangnemi rendet figyelembe véve akár „szimfonikusnak" is mondhatnánk e megközelítést, csakhogy maguk a kiinduló motívumok éppenhogy nagyonis vokális ihletésűek – összhangban a zeneszerző egy későbbi kijelentésével, miszerint „a Gloria és egy vagy két hasonló szakasz kivételével igazából minden valódi egyházzenét csakis énekelni volna szabad." Egyebekben a C-dúr mise egyértelműen Haydn kései miséinek modelljeire támaszkodik, s korántsem csupán a tanítványi alázat okán: a művet ugyanaz az Esterházy Miklós (s ugyanúgy felesége névnapjára) rendelte meg, mint Haydn utolsó hat hasonló művét. (Innen ered a mű „kismartoni" ragadványneve is.) Az ilyesfajta apró udvariassági gesztusok azonban – a mise merészen újító alapkoncepciójához mérten – kevésnek bizonyultak a herceg rokonszenvének elnyeréséhez, aki a bemutató után állítólag a következő szavakkal fordult a zeneszerzőhöz: "Aber lieber Beethoven, was haben Sie denn da wieder gemacht?" „De kedves Beethoven, mit művelt már megint?"

// ]]>