„Áldott szép pünkösdnek gyönyörű ideje"

Pünkösd a kereszténység egyik legnagyobb ünnepe, húsvét után 50 nappal tartják. A Szentlélek eljövetelét és az egyház alapítását vasárnap ünneplik, hétfőn ehhez kapcsolódó néprajzi szokásokat elevenítenek fel. Vasárnap mindenfelé ünnepi szentmiséket, istentisz­te­le­te­­ket tartanak, de a hétfőt is sokan várják, hiszen ez a nap a család, a rokonlátogatások ideje. Népszokásokról, hiedelmekről Harangozó Imre néprajzkutatót, tanárt, az Ipolyi Arnold Népfőiskola alapítóját kérdeztük, aki 2019-ben az MMA Népművészeti Tagozatának Erdélyi Zsuzsanna-díját vehette át a magyar szakrális néphagyomány kutatásáért.
27 de Maio de 2020

A Magyar Művészeti Akadémia Titkárságán (Andrássy úti irodaház) 2020. március 12-től a személyes ügyfélfogadás előre egyeztett időpontban lehetséges. Az ügyintézés az ismert telefonos, valamint e-mailes elérhetőségeken zavartalan. Elérhetőségek: https://www.mma.hu/hu/titkarsag_cimek
 
Tájékoztatjuk továbbá a programjaink iránt érdeklődőket, hogy a korábban meghirdetett márciusi, áprilisi és májusi rendezvények elhalasztásáról döntött az Akadémia, ezek később meghatározandó időpontban lesznek pótolva. Intézményeink nyitvatartásáról, elérhetőségéről azok honlapjain érhető el naprakész információ.

Pályázatok


MMA-20-P kódú pályázat művészeti programokra — eredménylista

A linkre kattintva elérhető a pályázati rendszer: tamogatas.mma.hu

„SZENTENDRE – KULTÚRPART 2019" kulturális és szabadidőközpont a Duna-korzón


Közérdekű adatok

Magyar Művészet folyóirat

Hírlevél

Beszélgetés a Széchenyi-díjas Eősze Lászlóval

Az Eősze László életművét bemutató videobeszélgetés részleteiben családjáról, Kodályhoz és Liszthez fűződő szakmai és emberi kapcsolatairól beszél a zenetörténész.

19 de Março de 2013

Tornai József Kossuth-díjas

Tornai József Babérkoszorú-, József Attila- és Kossuth-díjas író, költő, műfordÍtó szülőföldjéről, a természet inspiráló erejéről, verseinek keletkezéséről és ars poeticájáról beszél a portréfilmben.

15 de Março de 2013

Kalász Márton Kossuth-díjas

A Balassi Bálint-emlékkarddal kitüntetett Kalász Márton költő, műfordító Balassiról, kettős identitásáról és a sváb-német nyelvhez való viszonyáról mesél.

15 de Março de 2013
Primeiramente Último
// ]]>