Fotó: Fortepan / Szalay Zoltán

Mészöly Miklósra emlékezik az MMA

A Magyar Művészeti Akadémia 2021-ben megemlékezik a 100 éve született és 20 éve elhunyt Mészöly Miklósról, a múlt század második felének kiemelkedő írójáról. Mészöly Miklós életműve arra példa, hogy miként lehet egy diktatúra szorításában megőrizni a személyes függetlenséget és az alkotói szuverenitást. Remekművei Az atléta halálától a Sauluson és a Filmen, a Magasiskolán és a Családáradáson, esszéin át nemcsak új poétikájukkal hatottak, hanem maradandó erővel jelenítették meg a magyar és a közép-európai lét következményeként nemzedékek alapélményévé vált „szép reménytelenség"-et is. Az MMA a kettős évfordulón (a járvány miatt meg nem valósítható rendezvények hiányában) júniusban kerítés-kiállítással, egy szeptemberben elkészülő tanulmánykötettel és a tervek szerint az ősszel elkészülő, In memoriam… portréfilmmel tiszteleg Mészöly Miklós emléke előtt.
19 de Janeiro de 2021

Akinek a képzelet az igazi nyelve…

„Komoly jelet, és nagy feladatot kaptunk, hogy legbelül, magunkkal kezdjünk valamit" – összegzi a járvány eddigi tanulságait Petrás Mária. A Prima Primissima és Magyar Örökség díjas népdalénekes, keramikus, az MMA rendes tagja az utóbbi, pandémiás hónapokban is művészi tervein dolgozott. Legutóbb az online térbe költözött Héttorony Fesztiválon lépett fel, adventi kiállítására pedig festmények születtek. (Kurucz Éva interjúja.)

16 de Dezembro de 2020

MMA-portréfilmek 2021-ben

A Magyar Művé­sze­ti Akadémia évek óta futó portrésorozatában a nézők hetente olyan akadémikus és más művészek, művészetelméleti szakemberek életútjába, gondolkodásába nyerhetnek bepillan­tást, akik jelentősen befolyásolták, alakították a magyar művészeti életet. Az MMA megbízásából készülő 52 perces portréfilmek a köztelevízió M5, valamint Duna World csatornáin rendszeresen láthatók, több portréfilmet pedig a kisebb, helyi televíziók is műsorukra tűznek. Ebben a cikkben a jövő évi bemutatókról, ütemezésükről adunk tájékoztatást, de az itt ismertetett filmeken túl időről időre számos portréfilm újbóli ismétlései is adásba kerülnek. 2021-ben a száz éve született Erdélyi Zsuzsanna (1921–2015) néprajztudósra emlékezünk. Az év elején a három esztendeje távozott Vathy Zsuzsa (1940–2017) író MMA-portréjával folytatódik a vetítéssorozat. Újra láthatják a nézők Ablonczy László és Czakó Gábor portréit, mások mellett még az első félévben bemutatja a köztévé Lukács Sándor színművész, Tokody Ilona operaénekes vagy húsvétkor Petrás Mária portréját, és a magyar irodalomtörténet olyan nagyjaival is megismerkedhetünk (in memoriam), mint Illyés Gyula vagy Cs. Szabó László.

15 de Dezembro de 2020

Fotókalandok

Bán András könyve Haris Lászlóról

A nagyméretű és terjedelmes, a Magyar Művészeti Akadémia sorozatkiadványaként megjelenő albumok akadémikusok portréit hordozzák: életútjukat és az abban megvalósult alkotásaikat tárják elénk. Arra hivatottak e kötetek, hogy ismert és kevéssé közismert életműveket – éppen e hiányon, hiányosságon, az ebből fakadó tájékozatlanságon kívánnak enyhíteni – ne csupán megmutassanak, de lehetőség szerint az értelmezés mankóit is mellékeljék. Így kiváltképp lehetőséget biztosítanak arra, hogy gazdag képanyag kíséretében nagy ívet bejáró értekezések, tanulmányok, dokumentumok és egyebek jelenjenek meg bennük. A legfrissebben megjelent kötet Haris László fotóművész felé közelít.

11 de Dezembro de 2020

Az erdélyi szellem arisztokratája

Szász László: Bánffy Miklós

Szász László nyugalmazott egyetemi docens, irodalomtörténész új könyvében az erdélyi arisztokrácia egyik megfoghatatlan figurájáról Losonczi gróf Bánffy Miklósról (1874–1950) ír. Az MMA Kiadó gondozásában idén megjelent mű folytatja a mára már hagyománnyá vált kutatómunkát, ami olyan elfeledett, elhallgatott szerzők életének rekonstrukciójában teljesedik ki, akik leginkább a kommunizmus cenzúrájának estek áldozatul. Bánffy Miklós esete továbbá azért rendkívüli, mert úgy hat, hogy őt nemcsak idegen ideológiák, de saját köreiben tapasztalható ellenérzések is kegyvesztetté tették. Szász László most Canossát jár a rendkívül sokoldalú polihisztorért, és személyét igyekszik előítéletmentesen felvázolni az érdeklődők előtt.

9 de Dezembro de 2020
Primeiramente Último
// ]]>