« Parte traseira

Atlasz múlttal a vállán

Atlasz múlttal a vállán

Rendkívüli derűvel és nyugalommal mozog a nyugtalan világban. Ahelyett, hogy hátradőlne és szemlélődne, új filmen dolgozik, nem mellékesen művelődéstörténeti könyveket ír és rajzol, továbbá közfeladatot vállal: a Magyar Művészeti Akadémia alelnöke. Jankovics Marcellt a magyar értelmiség szerepvállalásáról és felelősségéről is kérdeztük.

- Minden nagyon szép, mindennel meg van elégedve?
- Nagyon politikus lett a közélet, ezért megutáltam. A legpontosabban talán úgy lehetne fogalmazni, hogy a haza a magasban elv az elkötelezettségem alapja. Tehát ha van feladat, akkor be tudok és be is állok hórukkolni, és igyekszem békésen szót érteni mindenkivel a kertészig és a vízvezeték-szerelőig. Megteszek mindent, amit rám szabnak, és nem is akarok ebből a körből kilépni. Tehát teszem a saját dolgomat, ami olykor már megterhelő, mert elmúltam húszéves. A múltkor például, miután szerepeltem az egyik kerületi tévécsatorna beszélgetős műsorában, elmentem laudálni egy eseményre a Jókai Szalonba, majd még fel a Várba, a Nemzeti Galériába, ahol a középkori szárnyas oltárokról vállaltam el tárlatvezetést. Beléptem, és azt láttam, rengeteg ember ott áll, aki mind engem vár, mert arra kíváncsi, amit tudok. Ez hatalmas sikerélmény volt, és főleg valódi értelmiségi feladat. A felvidéki templomokkal, oltárokkal való foglalkozásom sem vallási áhítatból fakad, hanem abból, hogy a magyar kultúra körében forgok, ez az az értelmiségi tevékenység, amely kitölti az életemet, és nekem fontosabb, előrébb való, mint egy akadémiai értekezlet. A balliberális kör azt tekinti művészetnek, amiben aktuálpolitika van, engem pedig éppen a művészet tart távol a politikától. De amikor látom a migrációt, eszembe jut, hogy 1541-ben egy török turistacsoport csendben besétált Budára, aztán százötven évig nem volt Buda. Az értelmiségnek azzal kell foglalkoznia, amihez ért, politizálhat is persze, amint Ady vagy József Attila, de akkor tisztában kell lennie azzal, hogy nem ez lesz a legmaradandóbb alkotása. Az értelmiségi lét sokféle, hiszen értelmiség a középiskolai tanár is, aki rendes felnőttet farag a kamaszból. Neki sem kell mindenáron politizálnia. Aki megtalálja a hivatását, amelyet a legjobban szeret és ért, annak nincs szüksége arra, hogy a politikát válassza pótcselekvésül. A politika szakma, a politikusnak ez a hivatása, neki ez nem pótcselekvés. Én nem panaszkodom, nekem ott a film, az illusztráció, és ott a művelődéstörténet, ezek kitöltik az életemet. Hogy művészete, amit művelek, majd más megítéli.
 
Kutya-macska barátság
 
- Mégis kis híján a politikailag sokat támadott Magyar Művészeti Akadémiának (MMA) az elnöke, Fekete György utóda lett. Az utolsó pillanatban lépett vissza a jelöltségtől. Megbánta?
- Mindenekelőtt rögzítsük, hogy én léptem vissza, és magamtól, bármit híresztelnek is. Sokan kértek, hogy induljak, mert alkalmasnak láttak rá. A kívülálló számára lehet, hogy tényleg az vagyok. Csakhogy én nem szeretek hivatalnok lenni, nem nekem való. Az első Nemzeti Kulturális Alap-elnökségemet még élveztem, de a másodiknál már beláttam, hogy nem ez a pályám. És van alternatívám, nem is egy. Ezért léptem vissza.
 
- Magyarázható ez kritikának is a szervezettel vagy a működésével szemben?
- Az akadémia háromszáz tagú, négyszázas holdudvarú szervezet, rengeteg programmal, amelyeken mind ott kellene lenni. Ha van véleményem, azokat a zárt üléseken mondom el, hiszen egyáltalán nem kell hogy nekem minden tessék.
A vélemény meg a kritika azonban nem azonos. Örülök például, hogy megújul, pontosabban visszaalakul küllemében a budai vár, de attól nem vagyok elragadtatva, hogy ugyanezt a visszaalakítást minden részletében megteszik. Örülök a Várkert Bazár felújításának, bár a stílusa nem az én ízlésem. Nem vagyok eklektikarajongó, de tudom, hogy Budapestnek épp ez az építészeti szépsége, érdekessége. És arról már meggyőztek, hogy a Magyar Nemzeti Galériának nem alkalmas hely az egykori királyi palota, bár számos példa van arra, hogy remek múzeum lett, lásd Louvre. Ha elmondom a véleményemet, és ez nem feltétlenül és szóról szóra egyezik a kormányállásponttal, annak a sajtó egy része örül. De ez nem fontos.
 
- Az MMA tagjának, de főleg alelnökének lenni önmagában is közfigyelemre érdemes poszt, tehát amikor megszólal, belekerül a sajtó látókörébe is. Megnyugodni látszanak a politikai kedélyek a testület körül?
- Nem igaz, hogy a művészeti akadémia bennfentes, egyízlésű és -gondolkodású baráti körből nőtt ki. Szellemi egyesület volt, amelyet Hernádi Gyula és Gyurkovics Tibor talált ki, aztán mikor látták, hogy nem tudják tovább szervezni, bevonták Makovecz Imrét. Azok lettek a tagjai, akiket az alapítói kör érdemesnek tartott rá. Talán némi magyarázatul szolgál, hogy jelenleg két, a hatvanas-hetvenes évek, az Aczél-korszak mellőzött, félretett művészeinek alkotásaiból készült kiállítás látható Budapesten. Az egyik az MMA égisze alatt. A másik azt jelzi, hogy a magyar kulturális elit két malomban őröl. Ezzel együtt a két akadémia tagságában van némi átfedés. Kutya-macska barátság ez, nincs is értelme, hogy két akadémia legyen. De „ők" külön akarnak létezni anélkül, hogy köztestületi feladatot vállalnának. Egyesülésre a mi köztestületté válásunkkor lett volna mód, mára ez a lehetőség elveszett. Most az MTA művészeti akadémiája működik úgy, ahogy az MMA elődje évekig. Ehhez nekünk is ki kellett tenni középre a pénzgyűjtő tányért.
 
- Azt kérte, hogy az esti órákban beszélgessünk, amikor már nincs elég fény a rajzoláshoz.
Min dolgozik?
- A Toldi-film tervein. Az Arany-évre meghirdetett pályázatra készül. Tévésorozat, 12 rész és az előhang, összevágható lesz egész estés filmmé is. Nem akartam belefogni, mert úgy gondoltam, hogy ezt a pályát már befejeztem, de végül rábeszéltek. Aztán, mikor mérlegeltem, hogy MMA-elnökség vagy Toldi, akkor egyértelműen Arany nyert.
 
- Komplett versszöveg és hozzá a kép?
- Nem lesz teljes a szöveg, csak a bő kétharmada, mert nem illusztrációs filmet szeretnék készíteni. Az ösztövér kútágas hórihorgas gémmel, mely mélyen néz a kútba tökéletes szövegkép ugyan, de animálva burleszkhatású lenne. Törekszem arra, hogy legyen humor is a filmben, mivel Aranynak, minden ellenkező hiedelemmel szemben, igenis volt humora. Nagyon élvezem, hogy Nagy Lajos-korabeli kosztümöket, enteriőröket keresgélhetek, az internet ma már ehhez is igazi kincsesbánya. Ha nyerek a pályázaton, bizonyosan sodró lendületű lesz a film, melynek a narrátora maga a költő, ki is lenne más… Méghozzá úgy, abban a megjelenésében, ahogy Petőfi Sándor lerajzolta. Aranyról akkor készült a rajza, amikor a barátságuk megköttetett, azután, hogy Arany megnyerte a Toldival a Kisfaludy Társaság pályázatát, vagyis az éppen a mű megírásának az idejéből való.
 
- A Tragédia volt elmúlt éveinek a nagy vállalkozása. Ez is hasonló méretű?
- Nem. A Tragédia után még készítettem két filmet, de egyik sem lett a kedvemre való, mert nem törődtem velük eleget. Aztán elment két évem háromszáz gúnyrajzra, melyek egy Mohácstól Băsescuig ívelő Trianon-albumhoz készültek. A kötet jövő decemberben jelenik meg a hírhedett gyulafehérvári román nemzetgyűlés századik évfordulójára, és tavasszal kiállítás lesz a rajzokból Székesfehérvárott. Tehát lendületben vagyok, és elég erős a szarkasztikus vénám. Úgy gondolom, hogy a pályám, amelyik a János vitézzel kezdődött, a Toldival fejeződjék be.
Ceruza meg papír
 
- Sokat változott a rajz- vagy inkább animációs film készítése, technikai háttere. Hasznára vált a műfajnak?
- Tudom, hogy óriási a technikai fejlődés, és az információs forradalommal teljes paradigmaváltás is történt. Én még úgy dolgozom, hogy látom a ceruzámat meg a papírt, és nem a képernyőt nézem, amikor a tableten rajzolok. A mi filmjeinknek egészen más volt az életük is, nehezebben lépték át a határt, jutottak ki a világ szeme elé. Megvizsgálta előbb a cenzúra, engedélyezte, aztán dobozba kellett rakni, vámoltatni, és kiszállítani például a fesztiválokra. Mindez költséges volt. A leghíresebb filmem, a Sisyphus, amelyet Oscar-díjra jelöltek, tíz fesztiválon kaszált, és eljutott életében összesen harminc fesztiválra. Ma egy filmes elküldi a nevezését a világhálón, majd megnyom egy gombot, és már ott is a filmje száz zsűri előtt. Senkivel sem kell semmit egyeztetnie. De nemcsak a technika változott, hanem az alkotói szemlélet is. Az én korosztályom még különböző módokon és stílusokban ugyan, de karakteresen nemzeti filmeket készített. Mostanra elmosódtak a határok. Ahogy nem lehet sokszor megállapítani egy filmről, hogy milyen technikával készült, úgy azt sem, milyen nemzetiségű az alkotója. A legtehetségesebb magyar fiatal rajzfilmesek, mint a félig lengyel Ducki Tomek vagy a sikeres Bucsi Réka már túlléptek a határokon. Rajzfilmet ma már mindenhol, akár kis pénzből is lehet készíteni, sőt úgy is, hogy a stáb a Föld különböző pontjain tartózkodik. Nekem már ebben a világban lejárt az órám. Azt szoktam mondani, hogy Atlasz vagyok, aki a múltunkat cipeli a vállán. És a múlt már senkit nem foglalkoztat.
 
- Mégis lankadatlan szorgalommal írja a művelődéstörténeti könyveit.
- Melyekre az interjúvolók nem annyira kíváncsiak.
 
Adomázó bölcsek
 
- Egy ismerettárat vagy egy lexikont nem szeretni, hanem használni szokás. És ha az ember gyakran nyúl utána, akkor jó a könyv.
- Kétségkívül előfordult már, hogy visszamenőleg vették meg a könyveimet, amikor megismerték. De visszatérve a múlt ápolására: azt mondja nekem egy bölcsészlány, hogy Madách szövegének lájtosabbnak kellene lennie. És amíg a bölcsészlányok ilyeneket mondanak, addig nekem még dolgom van, mert meg kell mutatnom az örökségünket, és bizonyítani, hogy az emel meg bennünket. Meg kell mutatni, mink van. Hollandiában már a XII. században megszűnt a népmese, olyan polgárosodott volt a társadalom. Nekünk meg itt a hatalmas népmesekincsünk, amelytől minden magyar anyának, legyen bármilyen neveltetésű és nemzetiségű, ellágyul a szíve, amikor olvassa a gyerekének. Ezért a múlt eltűnésének, eltüntetésének a folyamatát, ha megállítani nem tudjuk is, de lassítani kötelességünk. Amikor elkészítettem a János vitéz című filmemet, és megtapasztaltam a külföld reakcióját, elhatároztam, elég nekem a 15 milliós magyar közönség is. Az animáció kollektív műfaj, és lassan kihalnak mellőlem a munkatársak, az írás viszont egyéni, és csak az enyém. Ezért is szeretem, és nem csak azért, mert könnyen megy. Most minden a Toldi körül forog, ha film lesz belőle, az három év az életemből. Közben készül az MTVA számára a Magyar szentek és boldogok sorozat, a tizenkettőből már a kilencedik résznél tartunk. A hazafiság ne szép szavakból álljon csak, a dolgunkat kell tenni. Nem vagyok beképzelt ember, de tudom, hogy a Toldit nálam jobban ma senki nem tudja megcsinálni.
 
- Nem kellett megélnie, hogy barátait veszítette el világnézeti különbségek miatt?
- Barátokat nem, csak ismerősöket. Szilveszterkor évek óta ugyanaz a társaság gyűlik össze. Vagyunk nyolcan-kilencen. Alkotó emberek mind, akik bizonyítottak már. Nem vitatkozunk, hanem adomázó bölcsek lettünk, akikben már nincs világmegváltó energia. Amit tudtam, amire képes voltam, azt már én is letettem az asztalra. Ez most a ráadás. Boldog vagyok, hogy nem az idő múlatása a feladatom.

Forrás: Atlasz múlttal a vállán – Magyar Idők Lugas melléklet, 2017. december 30. (5. oldal)