Petrás Mária

Isten tenyerén

Idén ünnepli hatvanadik születésnapját a moldvai csángó származású Prima Primissima Petrás Mária keramikus, népdalénekes, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja. Az évforduló alkalmából szeptember 5-én „Isten tenyerén" címmel jubileumi koncertet ad a Pesti Vigadóban, az MMA székházában, valamint e héten kiállítása nyílik a Józsefvárosi Galériában. Két művészeti ágban is figyelemre méltót alkot. A Muzsikás együttessel szinte az egész világot bejárta, a legnagyobb zenei palotákban hirdette a magyar népdal – kiemelve: a csángó dalkultúra – világhódító erejét.
Petrás Mária 1957. január 19-én született a Bákó megyei Diószénben, Romániában. 1975–1978-ig a brassói Képzőművészeti Népfőiskola grafika szakán, Klement Béla osztályában tanult. 1986-ban esti tagozaton elvégezte a gimnáziumot és egy hétfalusi gyárban helyezkedett el.
1990 óta folyamatosan és aktívan részt vesz a csángó ügyeket szolgáló anyaországi és határon túli szervezetek munkájában. Rendszeresen énekel csángó népdalokat nemzeti és nemzetközi kulturális rendezvényeken. 1991-ben megkezdte tanulmányait a Magyar Iparművészeti Főiskolán. 1997 tavaszán nyíltak meg első, önálló, jelentősebb kiállításai Zuglóban majd Százhalombattán, amelyeket több mint 200 követett szerte az országban, valamint külföldön (Brüsszel, Graz, Toronto, Padova, Aosta, Vittorio Veneto, Este, Santa Agata de Feltria, Szczecin).
1998 óta tagja az olaszországi Katolikus Művészek Egyesületének, 2013 óta pedig rendes tagja a Magyar Művészeti Akadémiának. A Magyar Művészetért Díj és a Prima Primissima Díj tulajdonosa, legutóbb 2016-ban ismerték el művészetét Magyar Örökség díjjal (a Magyar Örökség és Európa Egyesület díja).
Jelenlétét a Kárpát-medencei összmagyarság kultúrájában jól szemlélteti, hogy idén tavasszal Pozsonyban, a Pozsonyi Magyar Intézet kiállítótermében mutatta be művészetét, ahol a moldvai csángók életéről mintázott biblikus témájú domborműveit, szobrait állította ki, ezekben a csángó falvak imái és énekei elevenedtek meg. „Névtelen szentek között nőttem fel, akik a sereg gyermekükkel körülvéve tudtak énekelve szőni, fonni, gyönyörűen hímezni, varázslatossá tenni azt a nehéz világot" – vallotta akkor.
Petrás Mária gyarapodó kerámia-művészetét egyre inkább kiegészíti az üveggel mint formázható anyaggal való kísérletezés is.

„Hitvallásom: A moldvai Diószénben születtem. Abban a világban, amelyben születtem, imádságos harangozással kezdődött a nap, és avval is ért véget. A családok gazdagságát nyolc-tíz-tizenkét gyermek jelentette. Az öt évestől a legöregebbekig mindenkinek nélkülözhetetlen szerepe volt. Hétköznap azért dolgozott az ember erővel és szorgalommal, mert előtte állt egy-egy ünnep. Az ünnep előtt mindig nagy készülődések voltak. Az emberek kitisztították lelküket, életüket, házukat, istállóikat, ólaikat, kertjeiket, falujukat, megbocsátottak, megbékültek, misére mentek szép ünneplő ruhában, és délután megjárták egymást. Az ünnepek nagy örömmel teltek, mindent meg tudtak maguknak teremteni úgy, hogy nem voltak senkinek a szolgái. Tudták, hogy mi a rendje a világnak, mert a nap, a hold, a csillagok, az időjárás és a mélységes hitük útbaigazították őket. Akármit nem cselekedtek, akármit nem ejtettek ki a szájukon. Névtelen szentek között nőttem fel, akik a sereg gyermekükkel körülvéve tudtak énekelve szőni, fonni, gyönyörűen hímezni, varázslatossá tenni azt a nehéz világot. Böjttel és imádsággal, Mária erejével elmesszítették a testi-lelki bajokat. Az ő képüket szeretném példaként a világ elé tárni." (Petrás Mária)
 

„Isten irgalmából, Mária erejével" címmel nyílik meg Petrás Mária kiállítása a Józsefvárosi Galériában 2017. szeptember 8-án, melyhez múzeumpedagógia program („Szakralitás és művészet – szakrális agyagszobrocskák készítése"), filmvetítéssel összekötött beszélgetés Petrás Máriával (szeptember 18.), valamint tárlatvezetés Mónus Viktorral (szeptember 27.) társul.

Kisfilmünkben arról beszél, miként öltenek testet szülőföldje csángó falvainak imái és énekei biblikus témájú szobraiban és domborműveiben.

Beszélgetés Petrás Máriával – MMA-TV
5 de Setembro de 2017  |  kiállítás koncert petrás mária pesti vigadó