Héttorony Fesztivál – A Kárpát-medence szellemi kincsének nyomában

Húsz évvel azután, hogy felépült Makovecz Imre világraszóló magyar pavilonja Sevillában, két évtizeddel azután, hogy az ő és tanítványai támogatásával Kiss Ferenc megalapította az Etnofon Népzenei Kiadót, és tíz évvel azután, hogy megrendezték az első fesztivált – újraindul a Héttorony Fesztivál. Határon innen és túl, 2012. november 8. és 20. között, öt országban hét koncertre kerül sor, mindegyikre Makovecz Imre szellemiségében.

 

Meghallgathatjuk többek között Herczku Ágnest, Balogh Kálmánt, Sebestyén Mártát vagy éppen a Muzsikás Együttest. Lendván, Dunaszerdahelyen, Százhalombattán és Budapesten kiállítások is lesznek a koncertek mellett, összekapcsolva az építészetet a zenével. A zárónapon, november 20-án – Makovecz Imre születésnapján – Máté Gábor fotóiból nyílik kiállítás, „Makovecz Imre szent helyei" címmel az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A fesztivált a Magyar Művészeti Akadémia is támogatja.

Helyszínek

Lendvai Színház- és Hangversenyterem (SLO)
Csetfalva – Református templom és Művelődési Ház (UA)
Kolozsvár – Törökvágási református templom (RO)
Csíkszereda – Millenniumi-templom (RO)
Dunaszerdahely – Városháza (SK)
Százhalombatta – Szent István katolikus templom (H)
Budapest – Uránia Nemzeti Filmszínház – Gálakoncert (H)

Program

2012. nov. 8. csütörtök 
Lendvai Színház- és Hangversenyterem (SLO)
18:00 Csernyus Lőrinc építész kiállítása az előtérben. Megnyitja Kiss Ferenc zeneszerző, népzenész.
19:00 A Muzsikás együttes és Petrás Mária (Moldva) koncertje
20.30 A Dresch Quartet koncertje (HUN)

2012. nov. 10. szombat
Csetfalva – Református templom és Művelődési Ház (UKR)
15:30 Hívogató muzsika a templomkertben. Orbán Sándor református lelkész köszöntője.
16:00 Magyar kancionálé - Zsoltárok, népénekek. Az Etnofon Zenei Társulás (HUN) koncertje a Művelődési Házban.
17:30 Táncház a Bürkös zenekarral (UKR)

2012. nov. 13. kedd
Kolozsvár – Törökvágási református templom (ROM)
18.00 Henics Tamás fotóművész Kalotaszeg c. kiállítása. Megnyitja Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója.
19:00 Balogh Kálmán és Lukács Miklós cimbalom duója játszik (HUN)
20:00 Sebestyén Márta és Andrejszki Judit (HUN) koncertje, közreműködik: Cairus Hera lanton
21:30 A Harmadik Zenekar és vendégeik koncertje, táncháza – helyszín: Tranzit-ház (ROM)

2012. nov. 14. szerda
Csíkszereda – Millenniumi-templom (ROM)
19:00 A Zerkula Zenekar és Sára Ferenc műsora (Gyimes, ROM)
20:00 Tüzet viszek - Herczku Ágnes műsora (HUN)

2012. nov. 16. péntek
Dunaszerdahely – Városháza (SK)
18:00 Turi Attila építész kiállítása. Megnyitja Csernyus Lőrinc építész.
19:00 Szvorák Katalin A capella c. műsora. Közreműködnek: Soós Réka, Paár Júlia és Tímár Sára énekesek (HUN)
20:00 Lakatos Róbert, Balogh Kálmán és Novák Csaba koncertje (SK-HUN)

2012. nov. 17. szombat 
Százhalombatta – Szent István katolikus templom (HUN)
18:00 Újratervezés, katasztrófák utáni újjáépítések Magyarországon c. szabadtéri fotókiállítás Százhalombatta főterén. Megnyitja Sebő Ferenc.
19:00 Dresch „Dudás" Mihály és Lajkó Félix koncertje (HUN-SRB)
20:00 A Sebő együttes koncertje. Vendég: Soós Réka és Tímár Sára énekesek (HUN)
21:30 A Poros zenekar táncháza a Művelődési Központban

2012. nov. 20. kedd, 19h
Budapest – Uránia Nemzeti Filmszínház (HUN)
19:00 Makovecz Imre szent helyei c. fotókiállítás a mester életművéről. Megnyitja Sáros László építész.
19:30 Az Etnofon Zenei Társulás gálakoncertje. Vendégek: Bognár Szilvia, Herczku Ágnes, Novák Péter, Palya Bea, Szvorák Katalin (HUN) és Nyisztor Ilona (Moldva, ROM)
Az est háziasszonya Borbás Marcsi

 
5 de Novembro de 2012  |  fesztivál