Fotó: Bús Csaba

A Magyar Festészet Napja 2019

2019 októberében tizennyolcadik alkalommal rendezik meg a Magyar Festészet Napját (MFN). Az immáron több napos rendezvénysorozat a Magyar Festészet Napja Alapítvány jóvoltából Verebes György festőművész vezetésével az egész országot átszövő, az országhatárt is átlépő, a Magyar Művészeti Akadémia támogatását évek óta élvező művészeti fesztivál. Az események fókuszában idén az Élő magyar festészet című nagykiállítás áll, amely a kortárs magyar festészetet három generáció tükrében mutatja be. A központi kiállításon évről évre értékes szakmai díjak kerülnek odaítélésre, melyeket az Emberi Erőforrások Minisztériuma (doyenek életműdíja, fiatal generáció Maticska Jenő-díja), valamint a Magyar Művészeti Akadémia (középgeneráció díja) adományoz. Utóbbit, az MMA Képzőművészeti Tagozatának szakmai különdíját az idei évben Palkó Tibor festőművész nyerte el.
18 de Outubro de 2019

Magyar–török művészeti és tudományos nap – és egy magyar–török koncert

A Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti Tagozata magyar–török művészeti és tudományos napot szervez az MMA székházába, a Pesti Vigadóba, ahol 2019. november 12-én (kedden) előadásokkal és zenei műsorral mutatják be a két kultúra közötti kapcsolódási pontokat, a népzenénkben megtalálható keleti ha­tá­sokat. A konferencia főszervezője Sipos János, az MMA levelező tagja, az esti zárókoncert a Gül Baba Örökség­védő Alapítvány együttműkődésével valósul meg.

18 de Outubro de 2019

Ady-est Kassán

2019-ben a nagy magyar költő halálának 100. évfordu­lóján számtalan megemlékezés volt Magyarországon, illetve a határainkon túl. Az idei évben a Magyar Művészeti Akadémia is több programot rendezett már Ady emlékének adózva. 2019. január 27-én emlékestet tartottak a Pesti Vigadó Dísztermében, de volt koszorúzás is a költő budapesti sírjánál a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben. Október 17-én újabb rendezvénnyel gyarapodik a programok száma. Az MMA Irodalmi Tago­za­ta ugyanis Ady-estet szervez a felvidéki város­ban. Az eseményről Mezey Katalin Kossuth-díjas írót, költőt, az MMA Irodalmi Tagozatának vezetőjét kérdeztük.

15 de Outubro de 2019

Tiszta forrásból – síremlék Bencsik Istvánnak

Felavatták Bencsik István (1931–2016) Kossuth-díjas szobrásznak, a Magyar Művészeti Akadémia néhai tagjának síremlékét, Pécsen 2019. október 10-én. A művész a Pécsi Tudományegyetem és a Magyar Képzőművészeti Egyetem korábbi oktatója volt, síremléke a pécsi Köztemetőben található. A síremlék Nyári Zsolt szobrászművész alkotása, amelynek elkészítését az Emberi Erőforrások Minisztériuma, Pécs Megyei Jogú Város, a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kar és a Magyar Művészeti Akadémia támogatta.

12 de Outubro de 2019

A Szent István-bazilikában búcsúztatták Sára Sándort

Számos tisztelője, pályatársa, az MMA tagjai jelenlétében vettek búcsút Sára Sándor Kossuth-nagydíjas filmrendezőtől, operatőrtől, a nemzet művészétől, a Magyar Művészeti Akadémia néhai, egykori elnökségi tagjától a katolikus egyház szertartása szerinti gyászmise keretében 2019. október 11-én a Szent István-bazilikában. Sára Sándort szülővárosában, a Galga menti Turán családi körben helyezik végső nyugalomra.

11 de Outubro de 2019
Último
// ]]>