AranyÓrák

2017-ben, az Arany János-emlékévhez, a magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb egyénisége születésének 200. évfordulójához kapcsolódva indult el a Magyar Művészeti Akadémia Hallgatni Aranyt! című nagyszabású projektje. Így született meg a hallgatniaranyt.hu portál, az Arany János 131 versét és 70 levelét – továbbá irodalomtörténeti tanulmányokat és a költő életművéhez kapcsolodó kisfilmeket is – tartalmazó online hangoskönyv, több mint hetven színművészünk közreműködésével. Ezt a honlapot népszerűsítette a tavalyi évben induló kampány: Náray Erika színművész vezetésével tartottak országszerte rendhagyó irodalomórát középiskolásoknak. A program ezen a tavaszon is folytatódott újabb 12, köztük határon túli helyszínen, s ma zárul a Madách Imre Gimnáziumban; az irodalmi roadshow Arany János életművét hozza közelebb a diákokhoz.
10 de Maio de 2019

A józan varázsló

Mensáros László 1965-ben lépett először színpadra A XX. század címmel összeállított, hatalmas sikert arató műsorával, mely túlzás nélkül fordulópontot jelentett a magyar pódiumművészet történetében. Mensáros László estje nemcsak a múlt század egyik legnagyobb magyar színészének előadása volt, hanem vallomás az elmúlt évtizedekről. Hogy született az alkotás, hogyan válogatott a művész? Egyebek mellett ezekre a kérdésekre keresi a választ a Mensáros László – A XX. század című könyv, amely az MMA Kiadónál jelent meg Szathmáry István szerkesztésében.

16 de Abril de 2019

A mi Kodályunk

A Magyar Művészeti Akadémia és a Papageno Consulting Kft. tegnap este a szakmai közönségnek mutatta be a Pesti Vigadóban „A mi Kodályunk" című, a dokumentumfilm és a játékfilm határán mozgó életrajzi filmet. Az alkotás a Magyar Művészeti Akadémia finanszírozásával a Focusfox gyártásában készült el, szerkesztő-rendezője Petrovics Eszter. A mi Kodályunk egyszerre dokumentumfilm és fikció – két fiatal muzsikus, Devich Gergely csellóművész és Ránki Fülöp zongoraművész szemszögéből és egy száz éve elhangzott koncert apropóján ismerhetjük meg a 20. század egyik legjelentősebb muzsikusának egy kevéssé ismert arcát.

12 de Abril de 2019

Vizuális művészet felsőfokon

„Bauhaus 100" plakátkiállítás
Válogatás a XXI. Tervezőgra­fi­kai Biennálé alkotásaiból


A grafikus design történelmi hagyományai előtt tisztelegve 250 műalkotás válaszolt a hívószóra azzal a "kettő az egyben" kiállítással, amely  2019. április 9-én nyílt a Pesti Vigadóban. A kiállítás keretében a centenáriumát ünneplő Bauhaus műhelymozgalmat a plakát műfajban idézték meg. Ez előbbi kiállítás alkotásai az MMA felkérésére születtek, az alagsori térben bemutatott művek a „XXI. Országos Tervezőgrafikai Biennálé" legjelentősebb alkotásai közül kerültek ki. A szervező a Magyar Művészeti Akadémia Iparművészeti és Tervezőművészeti Tagozata és a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének Tervezőgrafika Szakosztálya. A helyszín ismerős, hiszen két évvel ezelőtt is a Pesti Vigadó, a Magyar Művészeti Akadémia székháza fogadta a hazai tervezőgrafika krémjét felmutató tárlatot.

11 de Abril de 2019

Bauhaus 100

Ötven kortárs képzőművész alkotásain, korabeli tárgyakon és dokumentumokon keresztül a Bauhaus szemléletének hatásait mutatja be a Bauhaus100 Program a mának – Kortárs nézőpontok című kiállítás, amely Budapesten nyílt a Ludwig Múzeumban. A Walter Gropius német építész által Weimarban létrehozott Állami Bauhaus iskola alapításának 2019-ben van a 100. évfordulója. A Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ jóvoltából bútorokat és a lakáskultúra egyéb használati tárgyait is meg lehet tekinteni a 2019. augusztus 25-ig tartó kiállításban.

11 de Abril de 2019
Primeiro Último
// ]]>