Konferencia a 90. születésnapját ünneplő Eősze László tiszteletére

Meghitt, baráti hangulatú, ugyanakkor rendkívül magas szakmai és művészi színvonalú zenetudományi konferenciát rendezett a Magyar Művészeti Akadémia Zeneművészeti Tagozata és a Magyar Kodály Társaság a 90. születésnapját ünneplő Eősze László zenetudós, az MMA rendes tagjának tiszteletére.
Bevezetőt Szőnyi Erzsébet zeneszerző kényszerű távolléte miatt Kollár Éva karnagy mondott, aki felsorolta a zenetudós által kapott díjakat is, például a Magyar Örökség, az Erkel-, a Szabolcsi Bence- és a Széchenyi-díjat. Szavai után az ő felkérésére a közönség lelkesen elénekelte az ünnepelt tiszteletére annak kedvenc, „Hej halászok…" kezdetű népdalát.
 
Eősze László pályaképét „a szeretet és hála gesztusaként" Szőnyiné Szerző Katalin zenetörténész rajzolta meg. A zongoraművésznek induló, ám a zene mellett bölcsészetet is tanuló diák végül a tudományos pálya mellett kötelezte el magát, de rendkívüli irodalmi és képzőművészeti tájékozottságát később zenei íróként is tudta kamatoztatni.
 
Ittzés Mihály zenetörténész előadása Eősze László sokirányú tevékenységei közül a Kodály Zoltán életművével kapcsolatos kutatásokat emelte ki. Sorra vette azokat a köteteket, amelyek más és más szempontból, akár különböző célközönségnek szánva foglalkoztak Kodály munkásságával.
 
Ezt követően Nagy Márta zongoraművész és Szecsődi Ferenc hegedűművész előadták Kodály „Adagio című művét.
 
Ezután három olyan előadás következett, amelyek nem közvetlenül Eősze László életművével foglalkoztak, hanem az általa is érintett kutatási témákkal kapcsolatos friss eredményeket mutatták be. Bónis Ferenc zenetörténész Kodály Zoltán meghiúsult amerikai útjáról beszélt. Kodály és egy Amerikába kivándorolt, volt tanítvány, Balogh Ernő (1897–1989) levelezését ismertetve kibontakozott annak története, amikor az ifjú zongoraművész segítő szándékkal koncertkörutat akart szervezni Kodálynak, ám ez végül a gazdasági világválság, és a zeneszerző hazai, fontosabb elfoglaltságai miatt meghiúsult.
 
Nagy Márta és Szecsődi Ferenc rendkívüli könnyedséggel, mégis virtuóz módon adta elő Kodály Zoltán „Háry János" című daljátékából, Szigeti József átiratában az Intermezzo részt.
Eősze László több tanulmányt írt Liszt Ferenc művészetéről, sőt, a nevéhez fűződik az Új Liszt Összkiadás életre hívása is. Hamburger Klára Liszt-kutató előadása így kapcsolódott a konferencia témájához. A zenetörténész előadó Lisztnek a berlini Állami Könyvtárban őrzött 56, eddig publikálatlan írásos dokumentumával kapcsolatos kutatásait ismertette. A hallgatóság megismerhette a nagy zeneszerző irigykedést nem ismerő kollegiális kapcsolatait. Ezek között volt az az igazán romantikus, pedig valóságos történet, amikor Liszt egy magyarországi, zabolátlan cigányfiúból nagy hegedűművészt akart nevelni, ám nem sikerült. Az előadás végén – Nagy Márta zongorajátékának segítségével – a „Spanyol Rapszódia" születésének titkaiba lehetett bepillantást nyerni.
 
Eckhardt Mária előadását annak méltatásával kezdte, milyen alapvető forrásmű Eősze László „119 római Liszt-dokumentum" című kötete, és mennyire elévülhetetlenek érdemei, hogy Giovanni Sgambati (1841–1914) olasz zongoraművész és zeneszerző hagyatékából a magyar állam megvásárolhatta a Lisztre vonatkozó anyagot. Az olasz zeneszerző Liszt kottatárában meglevő nyolc kottája alapján – volt, amelyiket például Liszt növendékei bizonyosan használtak – azt vizsgálta, vajon a művek érdemesek-e arra, hogy napjainkban is megszólaltassák őket. A válasz: „Sgambati munkássága feltétlenül több figyelmet érdemel", és „darabjai között sok olyanra lelhetünk, amelyek érdemesek, hogy bekerüljenek az ismert repertoárba".
Az előadáshoz kapcsolódva Liszt és Sgambati zenéje együtt csendült fel Nagy Márta előadásában. Az olasz művésztől az Idillio és Marcia, Liszttől az „Au bord d'une source" hangzott el.
 
Boronkay Antal az Editio Musica Zeneműkiadó igazgatója Eősze László zeneműkiadós pályafutását foglalta össze, honnan hová fejlődött a vállalat azalatt a harminckét év alatt, amíg lektorként, főszerkesztőként, majd zenei irodalmi vezetőként ott dolgozott. „Így születhettek remekbeszabott kották és könyvek; előbbiekből még ma is élünk, utóbbiak hiányától szenvedünk" – foglalta össze végezetül Eősze László tevékenységét.
 
A következő két előadás között Tokody Ilona, világhírű operaénekes, akit Nagy Márta kísért zongorán, elénekelte Sgambati „Tu sei proprio come un fiore" című, Heine versére írt dalát, valamint Richard Wagner Wesendock-dalai közül az „Álmok" címűt.
 
Gilbert de Greeve, a Nemzetközi Kodály Társaság elnöke méltatta Eősze László szerepét a társaság alapításában és fejlődésében. Beszélt harminckét éve tartó barátságuk elmélyüléséről, és arról a hatalmas munkáról, amelyet Eősze László végzett húsz éven át, amíg a társaság ügyvezető titkára volt.
Az utolsó zeneszám Verdi „Ave Mariá"-ja és Kodály – Weöres Sándor versére komponált „Norvég leányok" című műve volt, amelyet a Gemma Énekegyüttes adott elő Tóth Márton vezényletével.
 
Ezután következett a meglepetés! A konferenciára megjelent „Élet és mű" című, Eősze László tiszteletére írt emlékkönyvet Ittzés Mihály, a kötet szerkesztője mutatta be. Elmondta: bizony, kénytelenek voltak beavatni az ünnepeltet, hiszen az ő segítsége nélkül a könyv nem születhetett volna meg.
Ezt követően Ittzés Mihály olvasta fel Szőnyi Erzsébet köszöntőjét, amely érdekes zenei kísérlettel zárult: a zeneszerzőnő megkísérelte az ünnepelt monogramját hangokban visszaadni, ezt Nagy Márta játszotta el zongorán.
 
Ezután hangzottak el a köszöntők. Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke például visszatekintett az akadémia elmúlt huszonkét évére, Eősze Lászlót mintaképnek és példának nevezte, aki képes arra, „hogy értékből mérték váljék".
 
A konferencia folyamán szinte minden megszólaló hozzáfűzte személyes élményeit is mondandójához – sokan közülük tanítványok is voltak –, és mindegyikük utalt valamilyen formában Eősze László rendkívüli sokoldalúságára, irodalmi, képzőművészeti jártasságára.

A konferencia programja, előadásjegyzéke ide kattintva kereshető vissza.

A rendezvényen készített képgalériánkat ide kattintva nyithatják meg.





Eősze László zenetudós, zongoraművész, zenei író, a magyar zeneműkiadás 20. századi történetének egyik meghatározó alakja, 1923. november 17-én született Rákoshegyen. 14 éves korától tíz éven át Horusitzky Zoltánnál, a Székesfővárosi Felsőbb Zeneiskola egyik legkiválóbb mesterénél, Kodály Zoltán egykori növendékénél folytatta zenei tanulmányait. A tehetséges zongorista növendéket tanárai igen korán szerepeltették, a gimnáziumi zenekarban is végigjárta a muzsikus ranglétra minden lépcsőfokát: először még csupán lapozott a Dohnányi-növendék Dániel Ernő hangversenyén, majd a Szent István Gimnázium kottatárosa lett, végül „előléptették", és a gimnáziumi zenekar zongoristája lett.

1941-ben – zenei tanulmányaival párhuzamosan – a Pázmány Péter Tudományegyetem német-, olasz-irodalom, esztétika szakára iratkozott be. Egyetemi évei alatt 1943 nyarán Wiesbadenben Walter Gieseking, 1944 nyarán Salzburgban Elly Ney zongora mesterkurzusainak a hallgatója volt. 1943. szept. 5-én a wiesbadeni Otto Schmitgen zeneigazgató – kijátszva a növendékek felléptetésére vonatkozó tilalmat – Liszt Ferenc Dante szonátájának és a Szerelmi álmoknak a műsorra tűzésével a 20 éves Eősze Lászlót zongoraművészként is felléptette. 1944. november 25.-én Budapesten, Sergio Failoni jelenlétében a Károlyi Palotában már a hazai közönség előtt is bemutatkozott. Műsorát ismét Liszt Ferenc műveiből állította össze. Majd durván közbeszólt a történelem. 1944. december 1-én Eősze László társaihoz hasonlóan katonai behívót kapott, mely egy csapásra véget vethetett volna művészi-tudományos álmainak, ám szökését nem vették azonnal észre, és Budapest ostromának legszörnyűbb hónapjait begipszelt sebesültként, egy pesti óvóhelyen vészelhette át.

Az 1944-45-ös tanév második egyetemi félévét májustól június végéig végezhették el a még megmaradt hallgatók. Eősze László Liszt und die deutsche Romantik címmel zenetudományi témában nyújtotta be doktori disszertációját, melynek megvédése után „Summa cum laude" minősítéssel doktorrá avatták. 1946-ban a Népjóléti Minisztérium kultúrfelelőse lett. Párhuzamosan 1947-ben Horusitzky Zoltán, Hernádi Lajos, Kodály Zoltán, Szabolcsi Bence növendékeként a Zeneakadémia zongoratanári diplomáját is megszerezte. De hamarosan számot kellett vele vetnie: zongorista karrierjéhez hivatali munkarendje és a családalapítás gondjai mellett egyre kevesebb gyakorló időt tudott életéből kiszakítani.

1950-ben Kodály Marosszéki táncok c. darabjának előadásával még jelentkezett ugyan zongoristaként egy kultúrversenyre, de ezt a fellépést – utolsóként – már csak egyetlen nyilvános zongora szereplés követte, valamikor 1951-ben, Székesfehérvárott. 1953-ban egy zeneakadémiai sikeres népzenei vizsga emléke és a Zenetudományi Tanulmányokban megjelent, Kodály gyermekkarairól írt jeles tanulmánya alapján Kodály Zoltán maga járult hozzá, hogy a fiatal Eősze László legyen az életrajzírója. Első Kodályról szóló monográfiája még Kodály életében, személyes konzultációk, két éves könyv- és levéltári kutatások, valamint a kortársak személyes visszaemlékezései alapján 1956 márciusában jött ki. (Kodály Zoltán élete és munkássága). Ekkor már úgy tűnt, sínen van az élete.

Kilenc és félévi minisztériumi szolgálata után, melyet ő maga mindvégig „parkoló pályának"érzett, 1956. január 1-től végre érdemi zenei munkakörbe, a Zeneműkiadó Vállalat állományába kerülhetett. A Kodály-tanítvány Tardos Béla igazgató mellett a zeneműkiadás minden szakmai és hivatalos lépcsőfokát végigjárhatta. Kodállyal még tizenegy éven át, a Mester haláláig folytatódott a termékeny alkotómunka.

A monopolhelyzetben lévő Zeneműkiadó Vállalatnál időközben volt lektor, szerkesztő, főszerkesztő, 1961-től már ő volt a kiadó zeneirodalmi vezetője. 1966-ban, Tardos Béla igazgató halála után Újhelyi Szilárd, a kiadói főigazgató egyenesen Eősze Lászlót kérte fel a Zeneműkiadó igazgatói posztjának betöltésére. Ő azonban egy évi igazgatói munka után maga helyett a Kultúra Külkereskedelmi Vállalat londoni rezidensét, Sarlós Lászlót javasolta a tisztségre. Művészeti vezetőként valójában Eősze László vezette a kiadót, melyben a nyugati minták alapján, a szocialista könyvkereskedelem keretei között – a kiadói szerzői jogi érdekeltség bevonásával - egyedülálló modellt dolgozott ki a zeneművek élő megszólaltatására, köztük a magyar kortárs zene nemzetközi terjesztésére. A Kiadónak minden fontos országban volt helyi képviselete. De Eősze Lászlónak volt az érdeme és ötlete az Új Liszt Összkiadás életre hívása és kiadói tudományos műhelyként való megalkotása is, melyet elsőként Liszt Ferenc zongoraműveinek tudományos-kritikai közreadásával 1970-ben indított el a kasseli Bärenreiter Verlag bevonásával. Vezetése alatt a két főmunkatárs, Mező Imre és Sulyok Imre zeneszerzők, zenetudósok közreműködésének köszönhetően Liszt Ferenc szóló zongoraműveiből 18 kötet, e kötetekben 322 Liszt-mű jelent meg. A kiadó irodalmi vezetőjeként több mint félezer zenetudományi, zenepedagógiai, zenei népművelő könyv kiadását kezdeményezte. Egyik nagy vezetői leleményeként - a Brockhaus-Riemann német zenei lexikon kiadói jogainak megszerzésével, a magyar változat szerkesztői gárdájának felállításával - munkatársa, Boronkay Antal főszerkesztő munkájának köszönhetően korszakos jelentőségű teljesítménnyel járult hozzá a magyar zene nemzetközi rangjához, a hazai muzsikus társadalom legkorszerűbb szakirodalommal való ellátásához.

Zenetudományi munkásságát - a kiadóból történő 1987-es nyugalomba vonulásáig - mindvégig magánkutatóként bontakoztatta ki. Kandidátusi fokozatát A századforduló eszmei áramlatainak hatása Kodály zeneszerzői egyéniségének kibontakozására című disszertációjával 1988-ban szerezte meg. Tudományos életműve gerincét a Kodály Zoltánról szóló hét forrásértékű magyar, többes kiadásaival és fordításaival együtt 25 könyve, mintegy 75 tanulmánya alkotja, melyhez szervesen csatlakoznak a Kodály Zoltán hazai és nemzetközi reputációját szolgáló társaságokban, alapítványokban végzett nagy fontosságú közéleti munkái.

1975-től 1995-ig volt a 35 ország tagságát tömörítő Nemzetközi Kodály Társaság ügyvezető titkára, valamint a társaság lapjának, a Bulletinnek a főszerkesztője. Elmondható, hogy a napjainkig ívelő, Kodályért végzett odaadó zenetudományi és közéleti munkásságában Eősze László mindvégig szintézisben látta és láttatta Kodály zeneszerzői, zenepedagógiai és nemzetnevelő szellemi örökségét, az egész világ számára adaptálható üzenetét. Nagyszabású vállalkozása volt a nagyközönségnek szóló első magyar nyelvű egyetemes operatörténeti kézikönyv megírása (Az opera útja, 1960), melyen muzsikusnemzedékek nőttek fel, s Pozsonyban szlovák nyelven is megjelent. Diákéveinek Liszt-örökségéhez az olasz államtól kapott tudományos ösztöndíjak vezették vissza. 34 olasz magán- és közgyűjtemény Liszt szempontú átvizsgálásával, 1980-ban megjelent 119 római Liszt-dokumentum című alapvető könyvével Eősze László önmagában is jelentős opusszal járult hozzá a hazai Liszt-kutatás történetéhez.

De a tudományos munkát – ugyanúgy, mint Kodály életműve esetében – jelentős közéleti feladatvállalással is kiegészítette. 1973-tól alapító tagja volt a Magyar Liszt Társaságnak, majd ifj. Bartók Bélával együtt 1991-től 2006-ig a Társaság társelnöke, 2008-ig elnökségi tagja volt. Nemzetközi zenetudományi rangját - Kodályról szóló munkássága mellett - Wagner és különösképpen Verdiről szóló, német és orosz fordításokban megjelent könyvei, tanulmányai alapozták meg.

Mintegy hétévtizedes folyamatos és magas színvonalú zenetudományi munkáját számos kitüntetéssel jutalmazták. 1976-ban a legjobb lemezkísérő tanulmány kategóriájában Los Angelesben Grammy-díjat kapott, 1979-ben Erkel Ferenc, 1998-ban Kodály Zoltán-díjjal jutalmazták. További kitüntetései: Köztársasági Érdemrend Középkeresztje (1998), a Köztársaság Elnökének Érdemérme (2003), a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete Nagydíja (2003), Szabolcsi Bence díj (2009), Széchenyi-díj (2013), Magyar Örökség díj (2013).
19 de Novembro de 2013  |  konferencia eősze lászló